Kárpátalja anno: asszonyrablás Munkácson

Az Ungi Ujság 1933. november 12-i száma érdekes írást közölt Asszonyrablás Munkácson, a férj mellől nyílt utcán elrabolták az éfiasszonyt. Tejfel János „tragédiája” a rendőrség előtt címmel.

A munkácsi eset főszereplője Tejfel János fiatal cigányember, akitől a nyílt utcán rabolta el a feleségét egy Lakatos nevű cigány. A kétségbeesett férfi azonnal a rendőrségre rohant, hogy panaszt tegyen, s mihamarabb visszaszerezze nejét. Az újságcikk – nem minden irónia nélkül – így ír az eseményekről:

„Hiába, a női portéka még mindig igen kelendő valami. Pedig sokba kerül. De ez sem számít. Elszegődnek cselédnek, vagy lehozzák a csillagot érte. Ha kell, rabolnak, gyilkolnak a nőért, ha kell, meggyilkolják vagy elrabolják a szeretve szeretett ideált.

Munkácson az utóbbi eset történt most. Pénteken délelőtt egy nagykopányi cigány férfi asszonyrablás miatt tett feljelentést a rendőrbiztosságon. Tejfel Jánosnak hívják a »szerencsétlent«, akitől elrabolták az asszonyt. Tejfel János sudár fiatalember, afféle tejfelesszájú fekete bonviván-típus, olajbarna szemű, szabályos arcú, siminyakkendős, lakkcipős »gavallér«. Elrabolták párját. Egy szép cigánylány volt a gerlicéje. Pénteken bejöttek a városba, itt összeakadtak egy Lakatos nevű cigányférfivel, aki már régóta szemet vetett a jótartású éfiasszonyra. Az asszonyt meglátni és újból megszeretni egy pillanat műve volt Lakatos részéről.

És mert a szivezárját gyorsan nyitó Lakatos rabbiátus ember, nem sokat teketóriázott, hanem hozzálépett az ifjú párhoz, megfogta a szép cigánymenyecske puha, bársonyos kezét és szigorúan rászólt:

 – Te most velem jössz, Veronika! Tejfel Jánosnak, a férjnek, akinek vajszíve van, nem kevesebb udvariassággal pedig csak ennyit mondott:

– Te meg kotródj innen, mert beléd hajítom a bicskát! És a nagyobb nyomaték kedvéért előhúzta penecillusát, így történt. Tejfel János azonnal »kotródott« a rendőrségre, ahol asszonyrablás címén feljelentette Lakatost, aki mindjárt »zárolta« és el is vitte Tejfel feleségét.

 – Hát az asszony vajon nem akart-e Lakatossal menni? – érdeklődtem Tejfel Jánosnál.

 – Dehogy akart, kérem. Őt is azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem megy vele. Hát a béke kedvéért elment.

 – Maga meg hagyta…

 – Micsináljak, kérem, én az uccán nem csinálok konfirmációt… A rosseb essen belé! Gondoltam, a policárok majd elrendezik a dögöt, csak addig valami baja ne essen az asszonynak.

Tejfel János megigazítja siminyakkendőjét, idegesen feszeng a széken, halk, alázatos, olyan mint egy igazi férj. Annyi különbséggel, hogy semmi öröme sem telik abban, hogy – elrabolták a feleségét. Ez gyanús. Gyanúperrel kérdezem meg:

 – Oszt össze voltak házasodva a pap vagy a »jedző« előtt?

– Nem kérem – feleli hirtelen Tejfel János – ezt elfelejtettük, de már gyerekkortól, hét éve élünk együtt házasságban. Soha sem volt közöttünk félreértés, ez volt az első »balhé«.

A »balhéról«, az asszonyrablásról most zörgetik írógépen a jegyzőkönyvet. Tejfel János a fejét lógatja. Kelj fel János, Tejfel – akarom mondani, de nem szólok egy szót sem. Hiába, ez a házasság sem fenékig tejfel.”

A történethez csatolt kép 1931-ben készült Kárpátalján (www.porajmos.com.ua).

Marosi Anita

Kárpátalja.ma