Kárpátalja anno: babonák és más hiedelmek

„A babona keresi a ködöt, a köd vonzza a babonát. Ezek ketten osztoztak meg a prédán” – vallja Mikszáth Kálmán. A babona közel egyidős az emberiséggel. Amióta hiszünk a természetfelettiben, a tőlünk magasabb rendű létezésében, azóta vannak tévhiteink is, melyekkel sok esetben a megmagyarázhatatlanra keressük a választ. A babonás ember tart a péntek 13-tól, kerüli a fekete macskát, ám gyűjti a patkót, és a négylevelű lóherét. S akkor még nem beszéltünk a kiborult só, az eltört tükör vagy éppen a viszkető orr okozta kellemetlenségről.

Ezek a babonák a mi vidékünkre is jellemzőek. Ezúttal azonban olyan különleges kevésbé ismert tévhiteket és hamis csodavárásokat gyűjtöttünk csokorba, melyekben elődeink hittek a XIX. század végén.

Zsófiafalvi babona

„A hívek közt némely vidéken azon babonás hiedelem van elterjedve, hogy a 7 évig szoptatott gyermek oly erőssé nő, hogy valóságos Herkules lesz belőle, ki az élőfákat gyökerestől fogja kitépni. Egy zsófiafalavi asszony – mint lapunk egyik levelezője írja – megpróbálta ezt, s fiú gyermekét keservesen ugyan, mert részint férjétől, részint elkényeztetett kamasz gyermekétől gyakran bántalmaztatott, de 7 egész évig szoptatta. Azonban a gyermekből még sem lett Herkules, hanem egy elcsenyevészesedett nyomorék féreg maradt; de a kinek mégis elég ereje van ahoz, hogy dajkáló anyját azóta is naponkint tettlegesen bántalmazza. A szülők e történetből tanúságot meríthetnének a babona hasznairól.” (Bereg hetilap, 1882. május 7.)

Új év, régi tévhit

„Az 1892. év szökőév, ami azt jelenti, hogy egy nappal tovább költhetjük a pénzt, ha t. i. lesz mit. A babona szerint nem a legjobb jel erre nézve az, hogy az esztendő pénteken kezdődött.” (Bereg hetilap, 1892. január 10.)

Az alsókaraszlói tűzoltó asszony

„A nép tudatlanságát és a babonába vetett hitét bizonyítja a következő eset, melyet lapunk egyik jóakarója közöl velünk: Kisfalud községben e hó 19-dikén déltájban észrevettem, hogy az alig egy kilométerré fekvő Alsó-Karaszló ugocsai községben tűz ütött ki, mire a jegyzővel együtt odasietve a legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy egy menyecske teljes Éva-kosztümben felbontott hajjal és egy kenyérrel a hóna alatt, imádkozva körül-körül járja a tűz által megtámadott házakat, – nehány asszony pedig a veszélyeztetett házak előtt állva rostákkal próbálja a tüzet elhajtani. Kérdésemre a nép felvilágosított, hogy az Éva-kosztümös nő a tüzet lokalizálja, s mivel a tűz akkorára úgy is szűnő felben volt, a nép bizonyára e varázsló nőnek tulajdonítja, hogy az tovább nem terjedt. Népnevelés! jöjjön el a te országod!” (Bereg hetilap, 1901. június 30.)

Névesti babonák

„Hát még a férjhezmenendő leányok mennyi képtelen babonaságot véghez visznek. Szent-Pál estvéjén például három kutból vizet vesznek szájukba s ebből kovászt tesznek. E kovászt egy lábravalóba teszik, melyet éjjelre azután fejük alá helyeznek. Ennek azután az a különös büvereje van, hogy általa az illető megálmodja: ki lesz a férje. Szintén ily divatozó az almaharapás. – Tudniillik Katalin estvéjén egy almát megharapnak s azt elteszik karácsonyig pihenni, akkor előveszik és a kiskapuba kiállva megeszik. A mily nevű férfi megy el ilyenkor előttük, oly nevű lesz a férjük. András-estvélén meg kenyeret szokás piritani, melyet is fejük alá tévén, általa szintén megálmodják leendő férjük nevét. Lucza-estéjén meg divatozik a boszorkány-lesés. Hogy az illető megtudja, ki boszorkány a faluban, Lucza estvéjén hozzá fog egy szók csinálásához, melyet is ez estvétöl minden estve kell csinálni, mig karácsony estvéje el nem jő. Akkor aztán az elkészült székkel be kell menni a templomba s annak közepére leülni szemmel az ajtó felé. Ekkor meglátja a boszorkányt. Csakhogy az ily merész ember rendesen pórul jár. Volt reá eset – én ugyan nem láttam, – hogy az ilyen embert a feldühödt boszorkányok ugy kidobták a templomból minden székestül, hogy nyaka tört ki belé. Ez pedig egyáltalában nem lenne méltányos.

Ilyen képtelen babonák még manapság is divatoznak a magyar köznép között. Áldott felvilágosodás! Jöjjön el a te országod az ily sötétségben bolygók számára!

De legnagyobb tért hódított magának a babonáskodás országában a kártyajóslás, melynek eszközlöi rendesen a czigányasszonyok. Nincs az a magyar ház, melyben egyszer-másszor a kártyavetést meg ne próbálták volna. A simanyelvü czigányasszonyok jól értenek hozzá, hogy miként kell a tudatlan asszonyokat és leányokat a kártyavetésre erőszakolni. Persze aztán jól megfizettetik őket a kártyavetésért, mert hiszen ingyen a Krisztus koporsóját sem őrizték.” (Bereg hírlap, 1887. július 31.)

Kossuth-babonák

„Namény vidékén – mint nekünk jelentik — a napokban feltűnt, hogy a nyugati égboltozaton időközönként egy csillag jelenik meg. A csillag fénye oly erős volt, hogy éles látású ember a ragyogó napfény daczára is tisztán felismerhette az égboltozaton. A nép a különös tüneményt mindjárt »Kossuth csillagá«-nak keresztelte el, azt a magyarázatot fűzvén hozzá, hogy a megdicsőült Kossuth lelke erre a csillagra költözött, s onnan vigyáz árva nemzetére. – Barkaszó vidékén – mint onnan Írják – a múlt hét egyik estéjén egy szép, rendkívül fényes meteor tűnt fel az égen. A nép a mely látta, csakhamar összecsoportosult és naiv hittel suttogták az emberek, hogy Kossuth Lajos lelke jelent meg az égen s addig nem lesz nyugalma, mig a magyar szabadság olyan nem lesz, a milyennek ő óhajtotta.” (Bereg hírlap, 1894. április 22.)

A nagyberegi kincsásók

„Nagy-Bereg városának régi nevezetessége a híres »nyolcz löcsü szekér«, mint azt hajdú Varga István egy talpraesett versében, mely annakidején e lapok hasábjain is napviláguk látott, ügyesen megénekelte. Most – mint nekünk onnan írják – újabb specziális híressége támadt a derék mezővárosnak, mely hetek óta folytonos izgatottságban tartja a babonára hajlandó s varasotokban hivő jámbor lelkeket. A város egyik az egész megyében ismeretes alakja ugyanis, ki nehány év előtt mint képviselőjelölt is szerepelt, nagyberegi magányában már régóta azon tori fejét, mint lehetne könnyű szerivel hirtelen meggazdagodni. Gondolt tehát merészet és nagyot s elhitette magával és szőkébb környezetével, miszerint ő megálmodta, hogy a beregi határban, a »Virnyike-láz« dűlőben, valamikor igen-nagyon régen egy tatárfejedelem nagy mennyiségű kincset rejtett el a föld alatt, melyet szellemek: egy ősz ember és egy öreg asszony őriznek, kik időszakonkint meg is szoktak jelenni a mondott helyen. E misztikus álom folytán ki is kérte egy beregszászi ismert jós leány, egy beteg, hisztérikus teremtés tanácsát arra nézve, miként lehetne a kincseket feltalálni. A leány azonban szóba sem állt vele, mint monda »bűnös ember« rel, hanem a szalócsi jósasszonyhoz utasitá. E tudós nőtől aztán kincskereső emberünk azt a felvilágosítást kapta, hogy kezdjék meg az ásást az említett dűlőben társaival s ha hatvan napig bőjtőlnek, úgy a kincs őrzői fel lesznek mentve szolgálatuktól, azonban ki a pénzhez legelsőben hozzányúl, az halálfia. A kincskeresők erre tervszerűen hozzáfogtak az ásatáshoz, gondoskodván arról is, hogy a kincsek megtalálása alkalmával egészséges emberben kár ne essék; egy beteges fiú ugyanis, kinek napjai már megvannak számlálva, folytonosan jelen van a munkánál. Lázas izgatottsággal folyik az már több mint három hete, de mindezideig csupán annyi eredménnyel, hogy az ásatók harmincz napi bőjtölése után állítólag az egyik őrző-szellem: az öreg, ősz ember már nincs a kincsek mellett. A nagyberegi kincsásók e közben, tudni óhajtván, hogy az ásatásban vajon jó utón haladnak-e egy 13-14 éves leánykát, anyjának hetedik gyerekét, ki ez oknál fogva állítólag szintén látnoki tehetséggel van megáldva, múlt vasár nap kivittek a helyszínére, ki csodás »aczél tükre« segítségével százakra menő néző közönség jelenlétében megállapította, hogy a kincsásás helyes irányban halad s csak dolgozni kell és öt kád arany nehány méternyi föld kihányása után napfényre kerül és ugyanekkor felfedezte azt is, hogy a szomszéd telek földjében. egy hajó arany van elrejtve s azt szellemek sem őrzik. Így aztán egy másik kincsásó konzorczium is alakult, mely most a hajó arany napvilágra hozásán dolgozik. Erősen folyik a munka éjjel-nappal, a nép nagy izgalommal várja az eredményt bizton remélve a jóslatok beteljesedését. – Mi ezen nem is csodálkozunk, érthetetlennek tartjuk azonban azt, hogy a hatóság e népámitó babonás üzelmeket összetett kezekkel nézi!” (Bereg hírlap, 1894. december 16.)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma