Kárpátalja anno: „csendül a kasza, zümmög a sarló”

Június 29-én ünnepeltük Szent Péter és Pál apostolok ünnepét. A hagyomány szerint ekkor veszi kezdetét az aratás. A régi időkben ilyenkor a pap megáldotta az aratókat és az aratóeszközöket, -gépeket. A hívek pedig azért imádkoztak, hogy jó termés legyen, s időben – még az esők, viharok előtt – le tudjanak aratni.

Hiszen ettől függött, hogy milyen lesz az életük a következő esztendőben: nélkülözniük kell majd, vagy lesz elég liszt a kamrában.

Mások – főként a hegyvidéken élő ruszinok – pedig elszegődtek az Alföldre aratómunkásnak, s így tudták keresetükkel fenntartani a családjukat.

A korabeli újságok is sokat cikkeztek az aratásról, a búza áráról és a gabonakereskedelemről.

Ezekből gyűjtöttem össze néhány írást:

„Hol még meg nem történt, ott holnap bizonyára kezdetét veszi az aratás, csendül a kasza, zümmög a sarló a sűrű kalásztenger között mindenütt. Megélénkül a mező s a gazda minden nap reménykedve számlálja a szántóföldjén összegyűlt kereszteket. Hát, ahol a jég nem garázdálkodott, általában mondható, hogy ott az idén úgy mennyiségileg, mint minőségileg oly bő aratásra lehet számítani, mint amilyen már régen volt: elég sűrű az aratandó búza és gabona, elég nagy a kalászfejlődés és a szemek is a kalászokban az utóbbi esős időjárás folytán annyira duzzadtak, kifejlődöttek és gazdag liszttartalmuak, hogy nemcsak a mennyiséget szaporítják, hanem súlyra nézve is kielégítendik a gazdát és a vevőt. Most már tehát csak az a kérdés: lesz-e elég magas ára a búzának, gabonának, hogy a gazda fáradságát kellőleg jutalmazza s számtalan terhei és bajaiban neki reménységéhez mért segélyt nyújtson?” (Bereg hetilap, 1887)

„A magyar gazdának mindenkor legszebb zenéje volt a kaszapengés. Teli volt ez a zene élettel és reménységgel, tele erővel és szárnyalással, olyannal, amilyent semmiféle más zeneszerszámmal nem lehet előidézni. Ezéven – sajnos – a kaszapengés zenéje jó két héttel előbb szólalt meg. Azért sajnos, mert аz aszály, mert a kibírhatatlan szárazság két héttel hamarabb érlelte meg a rozsot és a búzát. A Nagy Magyar Alföldön, Európának ebben a nagy éléstárában két héttel hamarabb indult meg a sürgésforgás, két héttel hamarabb népesedett be a kalászt termő róna és az aratógép kattogása hamarább űzte el a káprázatos délibábot az ég pereméről… Ennek a kaszapengésnek a zenéje minden évben fájdalmasan hajlik át, erre, mifelénk, a Kárpátok völgyei felé, mert egy ősrégi bevált gyakorlati megszűnését idézi a munkanélküliek tízezreinek emlékébe… De fájdalmasan hat a mi fülünkre is, mert ebből a zenéből tudjuk meg, hogy nemcsak nálunk, de ott is üres, aszott a kalász, ahol pedig a világnak legsikerdúsabb búzája terem. Az a nagy szárazság, amely Kárpátalja búzatermését megtizedelte, kiszámíthatatlan kárt okozva. Mert hiába bólogat »igen«-t a rozs- és a buzakalász, tudjuk, hogy fejében nem a buzamag duzzadó teltsége rejlik, hanem a soványra aszott, tartalmatlan buzaszemek várják a kaszapengés zenéjét. Ha tehát mennyiségileg lesz is látható eredménye az idei aratásnak, minőségileg majdnem egyenlő lesz a semmivel.” (Kárpáti Magyar Gazda, 1937)

„A békeévekben a felvidéki ruszinság télen fakitermeléssel foglalkozott, de nyáron a fiatalja, mind aratni járt az alföldre és így szerezte meg a téli kenyérre valót. A megszállás alatt ettől az igen fontos kereseti forrástól elestek a ruszinok és téli szűkölködésüket nagyrészben ez okozta. A felszabadulás óta azonban mindinkább újból belekapcsolódnak az aratásba és az idén már több mint 8 ezer ruszin aratómunkás indult el vidám énekszóval a Nagyalföldre aratni. A ruszin munkásokat mindenütt szívesen fogadják és munkájukkal nagyon meg vannak elégedve.” (Kárpátalja hetilap, 1940)

A fenti festmény Kontratovics Ernő festőművész alkotása.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma