Kárpátalja anno: Felsőszinevér: sajtszárítás és gyapjúfonás

A sajtszárítás sajtérlelő eljárás.

Mind a hatékonyabb borjú, bárány gyomrából való oltóval készített sajtoknál, mind az aludttej-féléből készített túrósajtoknál szükséges a gomolyának további szikkasztása. Az egyszerű túrósajtoknál a minél teljesebb kiszikkasztás a cél, ezért a sajtot apró gombolyagokban vagy kerek vékony korongokra szeletelve kendőre terítve kőkeményre kiszárítják, s így bármeddig tárolható. A magyaroknál a tehéntejből készített oltatlan sajt (túró) általában frissen kerül fogyasztásra. A tehén- vagy juhtejből oltóval készített sajtok gomolyáit azonban nálunk is különböző formájú szárítókon szikkasztják. A változatos formájú, favázra vagy anélkül fonott (kúp-, hasáb-, teknőalakú) sajtszárítók a házak utcai homlokzatán, a vértelken a padláscsúcslyuk előtt függtek – kisebb háztartásokban; a nagyobb parasztgazdaságokban az udvaron kúposkunyhó alakú sajtkosarat szereltek földbe ásott dúcra. A kárpáti juhtejfeldolgozó → esztenákon a sajtokat általában az esztenaházban (kalyibában) polcokon tárolták, szikkasztják – különösen, ha enyhén füstölni is akarták –, olykor az esztenaháznak külön kis osztata, kamrácskája volt e célra.

A gyapjúfonás gyapjúnak orsóval guzsalyról vagy fonókerékkel történő fonása. A gyapjútépéssel fellazított anyagot lazán akkora kisebb kötegbe göngyölik fel, amekkorát egyszerre a guzsalyra feltesznek. A készítendő szövetnek megfelelően szorosabbra és vékonyabbra sodorják a fonalat, vagy vastagabbra, lazán fonják. Fonókereket jobbára mesteremberek használtak, ennél a kézben tartott kis gyapjúcsomóból engedték nyúlni a fonalat. A láncfonalat és a keresztfonalat ellentétes irányban fonták, hogy a szövet ne deformálódjon.
Forrás: oszk.hu