Kárpátalja anno: „Friss a perec, ma kéthetes” – az asztélyi perecesek

Ki ne hallotta volna már, hogy az asztélyiakat „perecesek” jelzővel illetik. Joggal, hiszen messze földön híresek voltak az Asztélyban sütött édes perecek és péksütemények. Az asszonyok nemcsak a család számára készítették a perecet, a szomszédos településeken és a vásárokban is árulták azokat. Mégpedig a következő felkiáltással: „Friss a perec, ma kéthetes!”.

A hagyományos asztélyi perechez sok tojást, cukrot, vajat, tejet és lisztet használtak. A kelesztett tésztát félmaréknyi darabokra szaggatták és 2-3 cm vastagra sodorták. Két szálat összehurkolva karikát formáztak belőle, majd addig főzték a fazékban, amíg fel nem jöttek a víz tetejére. Végül a pereceket a kemencében pirosra sütötték.

Perecből font diadalívvel várták a falubeliek 1938 novemberében a bevonuló magyar honvédeket is.

A Magyarország nevű újság 1938. november 8-i száma így írt erről: „A falu előtt, az országúton lombokkal bontott diadalkapu állt. Csupa virág, csupa falevél. Virágokkal szegett, nagy tábla: »Istenhozott«. És ami a legkedvesebb, amit csak a nép fantáziája találhatott ki: frissen sült pereccel van teliaggatva az egész diadalkapu. Hogy gondolta ezt Asztély? Bizonyosan úgy, hogy a katona, aki jön, szakíthasson perecet és ehessék saját dicsőségéből. Ha a falu gazdagabb lenne, talán mézeskalácsból épült volna a kapu és tej folyna az árokban, ahogy a gyermek Meseországot képzeli el.

Az árkász elővéd után, Isten kegyelméből az az autó halad át elsőnek a határon, amelyen hárman ülünk, Nagyrévi Neppel György huszárhadnagy, Babay József és én. A szélvédő üvegére cédula van ragasztva: »honvédség«. A tömeg körülfogja, szinte ölelgeti az autót, megcsókolják a hűtőt, virággal dobálják, simogatják az ablakra feszített nemzetiszínű szalagot.

Az egész falu itt van. Csak a jószág maradt otthon az üres udvarokban és elhagyott’ istállókban. Asztélyban nincs senki, aki kompromittálta volna magát magyarságában. A visszakapott falu szive szakadatlanul együtt dobogott a csonka ország szivének lüktetésével.

Ez nem temetés. A tömegben mégis sokan sírnak. A férfiak restelkedve, az asszonyok nyíltabban, bátrabban, hangosan szipogva az orrukon át, ahogy az anya sír a lánya esküvőjén.

Az ünnepély mintaszerű pontossággal folyt le. Katonásan. Féltizenkettőkor fölállnak az előrenyomuló csapatok a falu alatti réten. Gyönyörű idő van, napsütéses, kékegű, friss november. Elhangzik a Hiszekegy és a Himnusz. Azután Bisza István ezredes beszédet intéz a katonákhoz. A sereg megmozdul. A zenekar rázendít a Rákóczi indulóra. És a felvirágozott század Asztély, Beregsurány és a szomszéd falvakból idegyűlt nép tomboló éljenzése közben átvonul a lombos, pereces diadalkapu alatt.

Sok mindenféle dolog van a világon, amit irigylek. De semmit nem irigylek jobban, mint azoknak a fiatal honvédlegényeknek az örömét, akik a szemem előtt haladnak el, felvirágozott csákó­val, virággal még a puskájuk csövében is. Hiszen igaz, ott vagyok köztük én is. De én csak nézek. Ők meg »csinálják« azt, ami történik.

A diadalkapu előtt, Simon András, a falu református lelkésze fogadja boldog szavakkal a honvédeket. Beszél Sumi András, Asztély helyettes bírája, beszél a beregsurányi pap, egy édes kis pártás parasztlány elszavalja a »Talpra magyar«-t. Aztán néhány katonás, kemény mondatot mond Szentistváni őrnagy. Ez a beszéd nagyon rövid. De tűzbeborítja mindenki arcát, aki hallgatja, mert valahogy túlmutat, messzi, a falombos diadalkapun.

Bemegyünk a faluba. A bolt be van zárva. Kinyittatjuk. Csak gyufát és pilzeni sört veszünk »emlékbe«. A kocsma zárva van. Nem baj. Bor nélkül is ittas mindenki.

A pap elmondja, hogy a cseh határkirendeltség csütörtökön vonult ki a helységből. Amit lehetett, elvittek. Az elöljáróságot már hétfőn házi fogságba helyezték. De különösebb erőszakosságot nem követtek el. Nem is volt ajánlatos. Nagyon közel volt már a magyar fegyveres erő. Éjszakánként puskaropogás hallatszott a határon átnyúló cserjésben.

A bíró házának udvarán néhány régi hivatalos írás van kiakasztva a falon. Kétnyelvű írások, cseh pecséttel. Házasulandók listája. Vásári hirdetések. Hogy november 23-án és december 7-én vásár lesz Berehován. Berehovát már újra Beregszásznak nevezik és azokat a vásárokat már nem idegenek fogják rendezni.

Az ünnepély az átvonulással és a beszédekkel együtt oly sebesen zajlott le, mint a préri tűz. A honvédség gyorsan cselekszik. A perec még friss a diadalkapun, de a faluban már berendezkedik a katonai közigazgatás. Pár óra kérdése és működni kezd a posta. Az út mellett a műszaki csapatok már építik az új telefonhuzalokat is…”

A háborút követő években, ha feledésbe nem is merült, de visszább hagyott a pereckészítés hagyománya Asztélyban. Hogy ne tűnjön el teljesen ez a régi szokás, a falu vezetése úgy döntött, hogy népszerűsíti az asztélyi pereckészítést. Ezzel a céllal rendezték meg 2010-ben az első Asztélyi Perecfesztivált, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, s évről évre a határ menti településre csalogatja a látogatókat.