Kárpátalja anno: hernyóinvázió Beregszászban

A hernyók okozta károkkal már elődeinknek is meg kellett küzdeniük.

A Bereg hetilap 1881. június 26-i száma arról számolt be, hogy hernyók pusztítása nagy kárt okozott vidékünkön. „Miszticzéről értesítenek bennünket, hogy azon vidéken ez idén a gyűmölcsfákat a hernyóknak egy oly veszedelmes faja pusztította és tette tönkre, mely ellen minden óvintézkedés megtétele sikertelen maradt; s mig ez előtti éveken a lakosok szorgalma akár mily mennyiségben jelentkeztek is a hernyók, képes volt azoktól a gyümölcsfákat megoltalmazni, most ez egyátalában nem sikerült. E különös, veszélyes fajú hernyók állítólag az ott levő hegykoszoru hátgerinczén keresztül vándoroltak be a vidékre, s rémületbe ejtették a lakosságot.”

„Isten csapása. Ritka esztendő, midőn a szépen virágzásnak indult gyümölcsfák annyira meg lettek volna támadva cserebogárral és hernyóval, mint a jelen évben. A hernyófészkek annyira el voltak rejtve, hogy alig lehetett meglátni és leszedni. A ki a csüngő leveleket leszedte s már azt hitte megmenekül a hernyótól, meglepve veszi észre, hogy a fák ágain csoportokban nyüzsögnek a kártékony úgynevezett gyűrűs hernyók. Ezektől csak úgy lehet menekülni, ha kora reggelenként, mikor még egy csomóban vannak, hajtó vadászatot tart rajok az ember.” (Bereg, 1887. május 1.)

Pedig a helyiek igyekeztek védekezni a hernyók ellen. A Bereg hetilap 1883. február 18-i számában olvashatjuk a figyelmeztetést, mely arra szólítja fel a lakosságot, hogy március 1-jéig Beregszászban és a körülötte fekvő vidéken minden gyümölcsfát tisztítsanak meg a kártevőtől.

Egy hónappal később az erre vonatkozó rendelet is megjelent az újságban:

„Az 1882. évi 37. biz./2407. k. i. szám alatt alkotott megyei szabály-rendelet szerint minden birtokos vagy bérlő a birtokán, illetőleg bérlete alatt kertjében szőlői alatt lévő gyümölcs és más fáiról a megelőző nyáron képződött hernyó fészkeket, vagy gubókat és úgy nevezett tojás gyűrűket minden év mártius 15-ig tartozik gondosan leszedni és azokat a leszedés alkalmával azonnal elégetni.”

Enyedy Lajos Mikép óvandó meg a gyümölcsfa a hernyó és kártékony rovarok pusztításától címmel írt tanulmányt a témában. Megfigyeléseit a Beregmegyei Általános Tanitóegylet Munkácsi Köre 1882. májusi gyűlésén adta elő.

Néhány évvel később, 1891-ben Bornemissza Zoltán a hernyófészkek leszedéséről ír szintén a Beregben. „Gyümölcsfáinkon ez évben ismét teméntelen hernyófészek látható, s ha azok elpusztításáról nem gondoskodunk, a legkedvezőbb évjárat mellett sem lehet gyümölcstermésre kilátás. Van azonban még rosszabb következménye is annál, ha a hernyókat fáinkon el hatalmaskodni engedjük; ugyanis a fák megfosztatván levélzetüktől, igyekeznek újból kihajtani s ezen megerőltetés sok fának kiszáradását, halálát okozza, mit számos gyümölcsösben lehet tapasztalni.

Sajátságos dolog az, hogy a mig gazdáink egyébb gazdasági növényeknek gondját viselik, – s e tekintetben a haladást örömmel lehet konstatálni, – a gyümölcsfával mit sem törődnek, azt teljesen sorsára hagyják, s aztán hallani a panaszt, hogy a gyümölcsfák teremni nem akarnak.

Számos helyről érkeznek panaszok, hogy a hernyók miatt maholnap nem fog lehetni gyümölcsöt termelni, mert ha valamely községben a gazdák legnagyobb része idejében le is tisztogatta fáit, hiába való munkát végzett, mivel a hanyag gazdák kertéiből, kik ezt tenni elmulasztották, a hernyósereg csakhamar átvándorol a már letisztított kertekbe, s azt addig el sem hagyja, mig a fákat teljesen le nem tarolta.

A hatóság minden évben ad ki rendeletet a hernyófészkek szedésére nézve, erre azonban a községi elöljáróságnak támaszkodni nem kellene, hanem saját hatáskörében erélyesen intézkedni, hogy a hernyók az egész év folyamán szorgalmasan irtatván, a község idővel ezen csapástól megmeneküljön.

A hernyófélék szedésével sokáig késni nem szabad, mert tavaszkor, ha az idő kissé felmelegszik, az apró hernyók azonnal elhagyják fészkeiket, elszélednek a fákon, s aztán rendszerint csak az üres fészkek kerülnek leszedés alá.

A fákról minden száraz levelet le kell hernyózáskor szedni (ezekben van a galagonya özöndék hernyója), továbbá a pókhálószerű szövetből készült nagy csomós fészkeket (az arany faru gyaponcz tanyái), végül azon hajtásokat, melyekre gyürüalakban olvasószerüleg vannak a lepketojások felragasztva (gyűrűs pókok petéi).

A mesgyéken található bokrok, sövények szintén letisztittatnak. A leszedett hernyófészkek összegyűjtetnek, s azonnal elégettetnek, úgyszintén azok is, melyek a földre lehullottak, mert ha ezek ott hagyalnak, tavaszkor a hernyók kibújnak belőlük, s ismét felmásznak a fákra. A legszorgalmasabb szedés mellett is egykét hernyófészek mindig marad a fán, az ezekből kijövő hernyókat reggelenkint, midőn az ágak hónapjában csoportokban együtt vannak, összenyomás által könnyen meg lehet semmisíteni. Hogy kitartás és szorgalommal sikerrel lehet a hernyók ellen védekezni, mutatja Német és Francziaország példája, hol azokat annyira kipusztitották, hogy gyűjteményekben gyakran csak drága pénzen lehet bizonyos fajta lepkéket beszerezni.”

Végezetül egy vers a hernyókról szintén a Bereg újságból.

Jó szomszédok, vagy: a rossz hernyók

…Mese…

Történt pedig ez épp’ mostanában,

Ebben a ménkű hernyós világban;

(Mert zárjel közt legyen itten mondva,

Éppen mint a gonosz filloxéra:

Minálunk a sok hernyó ma oly rém;

Rájok is a kormánytól biztos kén!)

Tehát itt történt ám köztünk helyben,

Beregszásznak egyik szülejében,

Hogy két derék szomszéd szőllős-gazda

– Hegyre lévén mindkettőnek útja –

Hamar s csinosan össze jöttének

Két szilvafájuk alatt és felett;

Mely is – jól megjegyezendő, – hogy a

Hernyótól lassan pusztula-fogya,

S egyik szomszéd, hogy szóljon, felkiált:

(Kivevén szájából a telt pipát,)

„Bizony-bizony, szomszéd ur, ezt a fát

Jó voln’, ha mielőbb kivágatnák;

Mert szörnyű kárt teszen az enyémbe’ –

Az ördög e csúf hernyót nyelné be!”

Titkon mosolyg s igy felel a másik:

(Megbámulván e lángeszű bácsit,)

„Mondanék én még egy okosabbat,

Ha kedves szomszéd uram meghallgat.

Hátha fölvenne egy baltát maga,

Ugy meg az én szilvafám maradna!“

A disputa gyors keltű kovászát

Hogy még erősebbé ne dagaszszák,

Szerencsére harangoznak delet –

S igy a vita szépen elernyedett…

Mesénk vége – mint már sejthető – csak az lesz,

Hogy a dolog ilyetén formán marad meg;

S a szomszédok addig-addig makacskodnak

– Időt adván ezzel a hernyótábornak –

Mig mindegyikünknek féltett szilvafáját

Hernyók úgy eleszik, annyira lerágják,

Hogy az édes, hamvas-kék szilvákat róla

Még a szőllőpásztor sem igen kóstolja.

Szerény tanulság mind ebből csupán csak az,

Hogy mikor ránk derül vidáman a tavasz

S mig nem késő, mig a buzgalom nem lankad:

E növényorv czudar hernyó-sokadalmat

Ne pörlekedéssel, ne puszta szóharccal,

De irtsuk ki csöndben s jó hernyó-ollóval.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma