Kárpátalja anno: Hrabár Sándor és a rétihéják Kárpátalján

Hrabár Sándor, magyar gimnáziumi tanár, természettudós, zoológus, festőművész Budapesten született 1883. augusztus 17-én. Ungváron szerzett érettségi bizonyítványt 1902-ben. 1903-ban kezdte madártani munkásságát, amikor az uráli bagoly fészkeléséről írt. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte el, 1906-ban diplomázott. Az ungvári gimnázium biológiatanára lett. 1911-től helyettes, 1914-től rendes tanára az ungvári királyi katolikus főgimnáziumnak. 1938–1944 között a magyar királyi állami Drugeth-gimnázium pedagógusa volt. 1944-től a Kárpátaljai Helyismereti Múzeumban dolgozott. 1945-ben az ungvári egyetem docense volt. A csehszlovák hatóságoktól kapta meg az ungvári múzeum természettudományi osztályának vezetését. Állását a magyar és a szovjet főhatóságoktól is elnyerte, megtartotta, sőt az utóbbiak a múzeum igazgatójává nevezték ki. Festőművészként is kiemelkedő volt. Ungváron hunyt el 1959. június 30-án.

Hrabár Sándor volt az első ornitológus, aki alaposabban megvizsgálta Kárpátalja madárfajait. Munkáiban több mint 200 madárfaj kárpátaljai előfordulásáról közölt adatokat. Főként a ragadozó madarakat kutatta. A Magyar Madártani Központ második héjasas (Hieraa’étus fasciatus) példányát is neki köszönhette. Élete legnagyobb műve: Kárpátalja ragadozó madarai (Hizsoe Ptacsztvo Podkarpatia; Ungvár, 1942). Elvégezte Kárpátalja gólyaszámlálását, több mint 700 példányt jegyzett fel.

2014-ben Ungvár városa emléktáblát avatott a Lucskaja utcában Hrabár Sándor tiszteletére.

A rétihéják Kárpátalján című írása az Aquila magyar madártani folyóiratban jelent meg 1942-ben. A cikkben az író részletesen beszámol a Kárpátalja vidékén élő különböző fajtájú rétihéjákról.

„Tavasztól őszig a barna, hamvas és fakó rétihéja tartózkodik nálunk. Ősszel ezek elvonulnak – legkorábban a hamvas, már augusztus végén — legkésőbben a barna, szeptember végén, október elején. Október vége felé érkezik helyükbe a kékes rétihéja, amely néha itt is telel. A barna rétihéja a nádasokat kedveli. Mindenütt fészkel folyóink morotváiban, náddal borított árterületein. Számuk nem nagy, mert a lecsapolások következtében mocsaras vidékeink nagyon összezsugorodtak.

A hamvas rétihéja elterjedési köre sokkal szélesebb. Sík földjeinken mindenütt megtaláljuk, ahol nedvesebb rétek vannak. Fészkére akadtam Nagyszőllős környékén vízlevezető árok partján, magas fűben. Ungvár környékén is találtam fészkét. A Báhonyban minden évben fészkel. Ez a rétihéja későn érkezik hozzánk. Május eleje előtt sohase láttam. Fészkelés után a kirepült fiatalokkal együtt hamarosan elköltözik tőlünk. A buhura hevesen támad, de minthogy a vadászatra nem káros és a mezőgazdaságra inkább hasznos, azért a vadászok figyelmébe ajánlom ezt a karcsú filigrán testalkotásu, hosszufarku s hosszuszárnyu s ezért aránylag nagyot mutató madarat, hogy lehetőleg ne bántsák.

A fakó rétihéja szintén fészkel nálunk, bár gyérebben. Fészkét ugyan nem találtam, de nyáron fészkelési időben többször észleltem párban is. A Báhonyban a Hosszuszög nevű réten június végén és július elején minden nap láttam egy vadászgató himet. Később megjelent a nőstény is. Július második felében láttam repített fiatalokat. Az Ungvár mellett levő Feketepatak inkább mocsárszerü, nádas, de főleg csádés medre körül augusztus második felében láttam nehány évvel ezelőtt éppen kirepült fiatalokat. Szenna mocsárvidékéről kaptam egyszer gyönyörűen kiszínezett himet a költési időszakból.

A kékes rétihéja nálunk nem fészkel, csak telelni jön hozzánk. A legelső példányok október második felében jelentkeznek a gatyás ölyvvel és kis sólyommal közel egy időben és márciusban távoznak. Egérjárásos esztendőkben tömegesen gyülekezik az egérjárta területeken. Sokszor láttam, amint röpülő madárra vágott.

Rétihéjáink gazdasági jelentőségét tekintve az a tapasztalatom, hogy csak a barna rétihéja igazán káros, ellenben a többi három károsnak egyáltalában nem mondható s igy mint rétségeink igazi ékességei védelemben részesitendők.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma