Kárpátalja anno: Ki volt Netrufál Anna?

A Kárpáti kalendárium 1973. évi irodalmi mellékletében találkoztam először Netrufál Anna nevével, akinek több versét is közölte a kiadvány.

Utána akartam keresni a személyének és a munkásságának. Ám csak morzsákat tudtam összegyűjteni. A Vörös Zászló hetilap rendszeresen közölte verseit, cikkeit, versfordításait. Az 1973. január 6-i számban írták, hogy „a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére indított irodalmi pályázat” második helyezettje lett Netrufál Anna „a Bátyúi Vasútállomás dolgozója Ki vagy?, Remény, Embernek lenni, A henyélőkhöz, Anyám, Egy nap forgatagában című verseiért”. Egy fényképet is közöltek róla.

1977-ben az Ungváron kiadott Szivárványszínben című ifjúsági almanachban is megjelent a verse.

Egy másik írásból kiderül, hogy Anna a bátyúi Netrufál Vilmos lánya, aki a helyi középiskolában fejezte be tanulmányait.

„Anna a vasútnál dolgozik.

 – Az uzshorodi egyetemre akarok felvételizni, magyar szakra.

Kiderült, hogy a kislány még az iskolában megszerette az irodalmat. Sokat olvasott, verset is próbált írogatni. Néha sikerült, néha nem. A szobában sok könyv van.

 – Ki vette?

 – Én — felelte Anna, lesütve a szemét.

 – De amíg iskolás volt, honnan vette a pénzt?

Anna a szüleire nézett: – ők adták… Zsemlére…

Az iskolában a kislány részt vett az irodalmi szakkör munkájában. Anna elmondta, hogy most is ír verseket, valami belső kényszer készteti erre. Hogy miről ír? Sok mindenről. Leninről, Vietnamról, a szerelemről…

 – És a szülei? – csúszik ki akaratlanul a kérdés.

 – A szüleim? Ők nem ellenzik.

Bekapcsolódik a beszélgetésbe a házigazda. – Van magukhoz való eszük, éljenek ahogy tudnak. Nem éreztem a szavaiban keserűséget. Talán érti, alighanem érti, hogy a fiatalok nem tudnak úgy élni, ahogy élt valamikor, hogy az új időknek új dalokra van szükségük.”

Eddig jutottam Netrufál Anna életrajának kutatásában. Talán még él, vagy emlékeznek rá Bátyúban.

Végezetül egy vers tőle 1972-ből:

Remény

Bársony-ujjaival

becéz az ég,

ajkamra csókjait

hinti a Hold

és ezernyi csillaglegény

hív táncra

kócos hajukat

rügybelendítő fák

zizegő zenéjére.

Én kacéran

szemükbe nevetek

és rákacsintok

az élet biztató arcára.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma