Kárpátalja anno: Kossuth Ferenc levele a beregszásziaknak
Kossuth Lajos idősebbik fia, Ferenc 1841. november 16-án látta meg a napvilágot Pesten.
Amikor édesapja a szabadságharc bukása után emigrációba vonult, a család is követte a törökországi Kütahyába.
Ferenc a felsőbb tanulmányait a párizsi politechnikumban és a londoni egyetemen végezte, majd az angliai Forest of Dean Central Railway építésén dolgozott mérnökgyakornokként. Innen 1861-ben Olaszországba ment, ahol a liguriai vasútépítésben vett részt. 1864-ben a Fréjus-alagút fúrásánál és a susai vasútnál lett mérnök.
Aktívan politizált, több cikke is megjelent az európai sajtóban a magyarok kérdéséről.
Az 1867-es kiegyezést követően kétszer is képviselőnek választották Magyarországon, de nem élt a lehetőséggel. Továbbra is Olaszországban maradt, s Genovában telepedett le. Innen Cesenába, majd Nápolyba ment, ahol az Impresa Industriale Italiana vezérigazgatója lett. E minőségben óriási vas- és acélhidakat épített. Utolsó nagy mérnöki munkája a nílusi acélhidak megépítése volt. A bányászat terén kifejtett munkásságáért négy ízben tüntette ki az olasz kormány keresztekkel, lovagi címmel és 1885-ben commendatori címmel.
Nagy változás 1894-ben következik be az életében, amikor az édesapja Torinóban meghal. Ő kíséri el utolsó útjára Kossuth Lajost, majd úgy dönt, hogy hazatér Magyarországra. 1894. november 16-án leteszi az állampolgári esküt, s hamarosan a tapolcai kerület képviselőjévé választják. A Független Magyarország című napilapban rendszeresen publikál, valamint a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöke lesz. április 8-tól 1910. január 17-ig a Wekerle-kormány kereskedelmi minisztere.
Később Apponyi Alberttel együtt a Függetlenségi 48-as és Kossuth Párt vezetője lett. A két Függetlenségi Párt egyesülésekor az egyre többet betegeskedő Kossuth Ferenc már csak az egyik elnöki tisztet vállalta. Időközben kiadja édesapja iratainak egy részét. 1914. május 25-én éri a halál Budapesten.
A beregszászi születésű Dalmay Árpád irodalmár, publicista, műfordító, birtokában található az a levél, amelyet Kossuth Ferenc az édesapja halálakor részvétet nyilvánító beregszásziaknak ír.
„Elkésve bár, de annál melegebben köszönöm (öcsém nevében is) azon részvétet, mellyel a közönség minket megtisztelni kegyes volt. Késedelmemet a nagy csapásból eredő körülmények okozták. Ezen csapás lesújtott, mert a nagy halott nekünk minden volt: én ugy is mint fiu, ugy is mint Magyar, édes Atyámat vesztettem; a polgárosodott világ pedig a szabadság eltűnt apostolát gyászolja. Dicsősége volt ő hazájának, a jelen század ragyogó neveitől, melynek fénye mindig hazájára irányítaná. Egész élete a honfi szolgálatok, a honfi érdemek óriási halmaza volt, halála pedig honfi érzelmekben és nagy eszménye iránti lelkesedésében egyesíté az egész hazát. Ő ébreszté fel a nemzetet, ő tette életerőssé, a nép millióit befogadva az alkotmány sánczaiba. Ő adott öntudatot a nemzetnek, ő vezette önvédelmét, ő mutatta meg, hogy a Magyar tud is, akar is szabad és önálló lenni. Ő tartotta fel az elnyomatás korszakában a nemzet létjogát és ő emelte fel a Magyar kérdést az európai kérdések színvonalára, ő fenyegette az elnyomókat mindig és mindenütt, míg végre belé rettentek az okulásba, és midőn a kényuralom okult, s a nemzet biztosíthatná jelenét, ő őrködött a távolból, ő intett, ő buzdított, ő remélt, ő bízott, ő képviselt egy nagy jövőt – mind addig, míg meg nem halt – hontalanul!
Ez volt az ő élettörténete, ezt tanultam külföldön a külföldtől, én, kedves halottunk hű fia, és ezt fogja róla feljegyezni egykor a magyar történelem!
Mély tisztelettel
Kossuth Ferencz”
Marosi Anita
Kárpátalja.ma