Kárpátalja anno: Kovászó

Kovászó Beregszásztól keleti irányban, a várostól mintegy 12 km távolságra a Borzsa folyó jobb partján festői környezetben található.

A benei vasútállomás négy km-re van innét, az Újlak-Tiszabecs nemzetközi határátkelő pedig kb. hat km távolságra. A község a szovjet érában mind közigazgatásilag, mind gazdaságilag Sárosoroszihoz tartozott. 1991-ben nyerte el önállóságát.
Történelme:
A krónikák a település nevét 1270-ben említik első ízben. Az V. István korában megejtett határjárásról készült okmányban királyi birtokként jegyzik. A néphagyomány szerint Kovászó a nevét a települést nyugatról és északról övező hegyekben található kovás szikláktól nyerte. A települést a XIV. században a Nagymihályi család bírta. A későbbi korok során kisebb-nagyobb birtokrészei volt itt az Atyaiaknak, a Csarnavodaiaknak, a Kunoknak, a Kesziknek, a Matucsinaiaknak, a Butykaiaknak és a Kánásiaknak. A XVI. századi okmányok arról tudósítanak, hogy a közeli Attak folyón kétkerekű malom, a Borzsa folyón pedig őrlőmalom működik. A krónikák arról is szólnak, hogy a kovászói hegyen ekkor már jóféle bor terem, s a szőlőültetvény birtokosa maga a kovászói vár ura.
1546-ban a várat Mathuznai György és Pál bírja. Az adó összeírási lajstrom tanúsága szerint 1566-ban a Tokaj alól visszavonuló tatárok 24 házhelyről hurcolták el az ott élőket. 1651-ben királyi új adomány címén beiktatott az itteni birtok egy részébe Lónyai Zsigmond. 1808-ban az itt lévő birtokok legnagyobb része Pogány Ferenc tulajdonába került. Emellett kisebb-nagyobb birtokokkal rendelkeztek itt a Perényiek és a Lónyaiak. 1809-ben Kovászón timsó gyárat létesítettek, amely 1812-ben már 125 mázsa timsót termelt.
A községnek 100 polgára vett részt az első világháborúban, közülük 16-an odavesztek. A második világháború idején közel száz kovászói férfi szolgált a magyar hadseregben. 1944 őszén, amikor a szovjet hadsereg elérte e vidéket, 38 helybéli férfi önkéntesként csatlakozott hozzájuk.
Görögkatolikus egyháza a XVII. század közepén keletkezett, fatemplomukat 1773-ban építették, ennek helyén 1895-ben készült el a mai kőtemplom. 1949 és 1989 között pravoszláv egyházként működött, 1989-ben az itteni hívek újraalapították a görögkatolikus egyházat.
Lovagvára valószínűleg a XII-XIII. században épült. Ma már erősen romos állapotban van, az erősséget évszázadokon át a Matucsinaiak (Mathuznai) bírták. A krónikák arról tudósítanak, hogy a mohácsi vészt követő zűrzavaros időben „Mathuznai Pál a kovászói várat rablótanyául használta”, s ezáltal a környék ostorává vált. Az 1563. évi országgyűlés meghagyta az ország főkapitányának, hogy vizsgáltassa meg: vajon a kovászói vár szükséges-e őfelsége megvédésére? Ha igen, tegyen intézkedést, hogy az őrséget a prédálástól visszatartsák, s hogy a császári párt hívei ne zaklassák. Ha pedig az erősség a köz védelmére alkalmatlan, akkor rombolják le. 1564-ben Svendli Lázár császári vezér jelentékeny sereggel Kassán át Munkács alá érkezett, s a várat elfoglalta. Innét a környékbeli kisebb várakat is hatalmába kerítette, s azokat – a kovászói várral együtt – leromboltatta.
A romvár szomszédságában áll a Pogány-kastély. A patinás épülethez a szovjet érában fészerszerű építményeket ragasztottak és raktárnak használták. A kovászói várból, illetve a mellette levő Pogány-kastély környékéről nagyszerű kilátás nyílik e vidékre. A kastély felújítva panzió, vendéglő számára igen alkalmasnak látszik. A három évtizeddel ezelőtt alapított iskolai múzeum nem csupán a paraszti múlt tárgyi emlékeit őrzi. Számos érdekes lelet származik a közeli kovászói várból is, mely „a daliás időkre” emlékezteti a látogatókat.
Az utóbbi évek Kárpátalján pusztító árvizei e községet sem kímélték. 1998 őszén a kiömlő Borzsa nyolc házat rongált meg, 2001 tavaszán ennél jóval nagyobb természeti csapás érte az ittenieket: az áradat 50 házat döntött romba. Azóta jelentős állami segítséggel és külföldi támogatással az otthonok újjáépültek.
Forrás: karpatszallas.net