Kárpátalja anno: Ország Lili festő

Ország Lili 1926. augusztus 8-án született Ungváron, Oestereicher Lívia néven, magyar nemzetiségű és anyanyelvű, izraelita vallású csehszlovák állampolgárként.

A család közeli rokonságához tartozó Oestereicher Manes József (1756-1831), aki a pesti egyetemen elsőként szerzett zsidóként orvosi oklevelet és doktori címet.
Örkény István apai ősei is ehhez az Ösztereicher famíliához tartoztak. Örkény apai nagyapja, Ösztereicher Lipót (1839-1916) lehetett a testvére Ösztereicher Vincének, Ország Lili apai nagyapjának.
A magas, testes, az üzleti életben talentumnak számító Ösztereicher Manónak, és a korabeli vélemények, de a fényképek alapján is törékeny, feltűnően szépséges, „jól nevelt„ Markovis Aliznak egy lánya – Lili – és egy fia
– Ferenc – született
Ösztereicher Lívia az elemi iskola osztályait az ungvári zsidó iskolában járta ki. 1938-ban gimnáziumi tanulmányait a csehszlovák iskolában kezdte meg, de az 1938. november 12-i bécsi döntés értelmében Ungvár 1939. március 18-án visszakerült Magyarországhoz.
A második osztályt ezért már a Magyar Királyi Állami Gimnáziumban folytatta. A zsidótörvények miatt azonban az 1941/42. tanévtől át kellett iratkoznia az Ungvári Zsidó Gimnáziumba, ahol 1944. március 31-ig tanult. Az iskolában ő is kitűnt rajz- és festői tehetségével. Emellett sok nyelven (csehül, angolul, németül, franciául, olaszul és héberül) tudott beszélni, de legalább is olvasni.

Édesapja érzékelte a zsidókra leselkedő veszélyt, ezért 1944. márciusában Budapestre utazott családja megmentésének előkészítése érdekében. De elkésett, mert valószínűleg nem számolt a kárpátaljai zsidóság megsemmisítését célzó törekvések gyorsaságával. Már 1944. április 16-án megkezdték a zsidók – így felesége és lánya – gettóba gyűjtését. Erről Ország Lili egy korai képével meg is emlékezett.

Május 17-e és 21-e között bevagonírozták és Kassán keresztül Auschwitzba szállították az ungvári zsidókat. Ország Liliék megmenekülési története nem tisztázott. Az egyik verzió szerint Kassán néhány személyt – a megérkezett mentességüket igazoló iratok alapján – leszállítottak a vagonokból, és őket visszavitték a lakhelyükre. Közéjük tartoztak az Ösztereicher család tagjai is. A másik – a festőművésznőtől származó – magyarázat szerint Kassán édesanya felfeszítette a vagon alját, kilökte őt a vagonból, majd utána ugrott.

Megmenekülésük története innentől dokumentált. 1944. június 21-én római katolikus vallásra tértek át, a kislány a keresztségben az Éva nevet kapta. 1944. június 23-án az ungvári rendőrkapitányságtól szerzett hamis papírjaik alapján egynapos elutazási engedélyt kaptak, amikor is a szülők két gyermekükkel és az anyai nagymamával Budapestre utaztak. A fővárosban újabb hamis személyi igazolványaik révén, mint római katolikus erdélyi menekültek éltek. Ország Lili az egyik újpesti üzemben szabásznőként dolgozott. Mindannyian túlélték a vészkorszakot. A kislányt nagymamájával kettesben egy Csengery utcai házban bújtatták el, míg szüleik Ferenc fiukkal másutt rejtőzködtek.

A szerencsén túl az apja rátermettségének is köszönhető a megmenekülésük. Mégis, az apa sorsa ezt követően tisztázatlan, mivel felesége minden ellenkezése ellenére 1945 februárjában visszament az akkor már a Szovjetunióhoz csatolt Ungvárra. Elutazása előtt még lakást szerzett a családjának. Az apa 1948-ig élt Ungváron, amikor az oroszok munkatáborba deportálták, ahol valamikor meghalhatott. A másik családi legenda szerint az utolsó pillanatban sikerült elszöknie és Amerikába emigrált. E változat ellen szól azonban, hogy onnan életjelet soha nem adott magáról.

A Belügyminisztérium 1948. január 22-i keltezéssel engedélyezte a Magyarországon élő Ösztereicher családnak családi nevük Országra magyarosítását.
1950. május 20-án  Lili házasságot kötött Majláth György gyógypedagógussal, gyermekük nem született, 1969-ben váltak el.

Lili 1937-ben határozta el, hogy festő lesz, rajzolni tanult Rosenberg Miklóstól, szénrajzokat, csendéleteket, szobrokat készített. 1945-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára ahol tanárai (Szőnyi István, Berény Róbert, Szentiványi Lajos) mellett baráti kapcsolatba került Pilinszky Jánossal.
A Főiskoláról kikerülve az Állami Bábszínházban dolgozott díszletfestőként 1950-től 1954-ig.
 1956 nyarát Bulgáriában töltötte, a pravoszláv ikonok nagy hatással voltak festészetére. 1954–1960 között nem volt állásban, gyereklapokat, mesekönyveket, ifjúsági regényeket illusztrált, báb- és díszletterveket készített. 1960-tól haláláig az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője, a festőműhely vezetője volt. Bródy Verával és Koós Ivánnal dolgozott együtt. Itt vette fel a kapcsolatot az Európai Iskola művészeivel Korniss Dezsővel, Jakovits Józseffel, Márkus Annával, valamint 1953-ban a mesterének tekintett Bálint Endrével.

Korai munkái főként Szőnyi hatását tükröző akvarellek (Baromfiudvar, 1948; Falusi temető, 1949) voltak. 1952–1957 között René Magritte és Giorgio de Chirico hatását tükröző szürrealista képeket festett (Kislány fal előtt, 1955; Szorongás, 1955; Nő fal előtt, 1956). E művek előtanulmányául számos papírkollázst készített. E módszer teljes festészeti oeuvre-jét végigkísérte.

1962-es prágai utazása után a zsidó temető sírköveinek inspirációjára festészetének központi motívumává váltak a stilizált héber írásjelek (Exodus, 1963; Írás a falon, 1967; Ima a halottakért, 1967).

1973–1978 között festette összegző fő művét, a 48 táblaképből álló Labirintus sorozatot, melyben korábban kialakított festői eszközeivel és motívumainak felhasználásával az ókori mítosz jelenben való átélését, a történelem és a művészet időtlenségét ábrázolja (Kék tükrök háza I., 1974; Ikarosz, 1974; Várakozók, 1977; Fekete kép ősi jellel I., 1978). Visszatérő motívumai az ősi, történelmi múlt, a letűnt kultúrák tárgyi-szellemi maradványai, töredékei, az enyészetté vált, fényes múltat idéző romvárosok, és a bezártságot, a magányt, a félelmet idéző falak.

A festőnő számára 1978 júniusában szerzett a Várban jó barátja és mecénása, Vasilescu János megfelelő műtermet, de ott csak 162 napig élhetett, ugyanis 1978. október 1-én elhunyt.

Két gondolat Pilinszky János búcsúztatójából:

„az első, amit, mint művészről mondani szeretnék, az képeid szakadatlan véglegessége.„

„segíts élni bennünket…, hogy lépjünk be, és járjuk végig mi is azt a labirintust, amit te megjártál, hogy egyszer mi is hasonlóak lehessünk tehozzád. Ámen.„
Forrás: wikipedia.org és bipolarisvilag.hu