Kárpátalja anno: Párkányi László fizikus, Ignéc szülötte

Párkányi László 1907-ben Ignécen született, egy Munkács közelében levő, akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó kis faluban.

Édesapja volt a faluban a tanító, édesanyja az óvónő. Az apa Beregből, az anya Zemplénből jött: itt kaptak közös pedagóguslakást a századforduló idején épült új iskolaépületben. A kétszobás lakásban egyre nőtt a család; amikor az első világháború kitört és az apát behívták katonának, hat gyereket hagyott otthon feleségével.

A tanítás megszűnt, a tanító úr a háború első évében elesett. Feleségének egyedül kellett eltartania a héttagú családot. A nagyobb gyerekek – köztük László is – Munkácsra jártak iskolába. Egyik alkalommal hazafelé gyalogolva a 18 km hosszú úton megszomjazott gyerekek fertőzött vizet ittak, László tífuszos lett.
1920-ban a család elköltözött az akkor már Csehszlovákiához tartozó Ignécről Sárospatakra. Sárospatakon egy ideig a pályaudvaron laktak egy vagonból átalakított lakásban, később az édesanya munkához és egy kicsiny lakáshoz jutott ugyanitt. A hadiárvákkal az akkori magyar állam „bőkezűen” bánt: a három legkisebb fiút Kecskeméten helyezte el az Eötvös alap kezelésében levő árvaházban. Az otthonmaradt gyerekek között László volt a legkisebb, őt egyik bátyjával együtt felvették a Sárospataki Református Gimnáziumba. Bejáró tanuló volt, de édesanyjának tandíjat kellett fizetnie, mert fia ugyan kitűnő tanuló volt, viszont nem volt református.

Az osztálytársainál valamivel idősebb Párkányi László a tanulásban is a többiek előtt járt. A gimnázium jól felszerelt fizikai szertárában önállóan is kísérletezhetett, VII. osztályos gimnazista korában (1926-ban !) már rádiót épített otthon. Ami akkor minden fizikát szerető gimnazista álma volt: ő is elektromérnök szeretett volna lenni. Tanárai azonban felismerték benne a pedagógus tehetséget, és 1927-ben kitűnő bizonyítvánnyal és azzal az ígérettel küldték Budapestre a tudományegyetemre tanulni, hogy mint tanárt, visszavárják tanítani Sárospatakra.

Az egyetemen – volt sárospataki osztályfőnökének ajánlására – bekerült az Eötvös kollégiumba. Kiválóan tanult, pedig a tanulásra legtöbbször csak éjszaka jutott idő, mivel délelőtt előadások voltak, délután pedig magántanítást vállalt, hogy kifizethesse a kollégiumi díjakat és eltarthassa magát.

1932-ben, amikor elvégzi az egyetemet, a család már Sződön lakik, édesanyja itt kapott újra óvónői állást és szolgálati lakást. Az ország a gazdasági válság legkritikusabb időszakában van. Több száz frissen végzett diplomás növeli évről évre az állástalan diplomások számát. Párkányi László számára az állás a szó valódi értelmében létkérdés; az egyetemen felkínált fizetésnélküli gyakornoki státuszát nem tudja elfogadni.  A Sződhöz közeli váci piarista gimnáziumban egyéves szerződést kínálnak matematika-fizika szakon. Elfogadja. Az év lejártával ez az állás is megszűnik, ekkor a váci tanárkollégák segítő ajánlása alapján Veszprémbe kerül az ottani piarista gimnáziumba, ismét csak szerződéssel.

1935-ben végre állami állásajánlatot kap: Makón az állami gimnáziumban egy „kisegítő óraadói helyettes tanári” állást, havi 76 pengős fizetéssel.

Tanári munkájával elégedettek, mégis csak nyolc évvel az egyetem elvégzése után, 1940-ben kapja meg az állandó tanári kinevezést. Leginkább VII. és VIII. osztályokban tanít, érettségiztet. Kifejleszti a fizikai szertárat. A könyvtár rendezését is rábízzák. Szocialista érzelmű, szókimondó természetű fiatal tanár, ami nem éppen előnyös tulajdonság az akkori, egyre éleződő politikai helyzetben.

1941-ben megnősül – felesége Szegeden végzett matematika-fizika szakos tanárnő, kolléganője a gimnáziumban -, s alig néhány hónap múlva már meg is kapja katonai behívóját. Szerencsére egy év múlva leszerelik. 1942-ben áthelyezik a szegedi gyakorló gimnáziumba, ekkor Szegedre költöznek. Felesége abbahagyja a tanítást, otthonmarad 1942-ben született gyermekükkel.

A felszabadulás után újult erővel veti be magát a fizikaszertár fejlesztésébe, ennek kapcsán ismerkedik meg Budó Ágostonnal is.

Szegeden 1947-ben alakul meg a pedagógiai főiskola, és Budó Ágostont bízzák meg a fizika tanszék vezetésével, megszervezésével. Budó szeretné kikérni a középiskolában tanító Párkányit tanszéke számára, azonban a középiskolai főosztály nem engedi el. „Nekünk is kell a jó tanár” – hangzik az elutasítás szóbeli indoklása.

A felszabadulás után a gyakorlóiskolai tanítás mellett már tanárkollégái számára szervezett továbbképző tanfolyamon is felkérik a „fizika c. tárgykör előadására”. Több évig tanít a „dolgozók középiskolájában”. Heti 10-12 órában tanít az „Ifjú Gárda Szakérettségis Tanfolyamon” matematikát. Eközben mint megbízott előadó a szegedi egyetemen „A fizikatanítás módszertana” c. előadást tartja, és a „Bevezetés az előadási kísérletezésbe” c. gyakorlatot vezeti a IV. éves tanárszakos hallgatók számára.

Az ötvenes években vizsgálatot indítanak ellene, mivel az általa tanított osztályokban a legrosszabbak az (általa adott) osztályzatok matematikából. A vizsgálat szakmai vezetését Kalmár László professzorra bízzák, aki valamennyi tanulóval egyidejűleg megírat egy dolgozatot, melynek feladatait ő maga állítja össze. Az eredmény: Párkányi László tanítványainak átlagos eredménye lesz a legjobb.

Budó Ágoston továbbra is szeretné behozni Párkányit a fizika tanszékre, ezért 1952-ben azt tanácsolja neki, hogy pályázza meg a budapesti pedagógiai főiskolán a fizika tanszékre akkor kiírt tanári állást. Az az elképzelése, hogy ha a középiskolai főosztály hozzájárul ahhoz, hogy Párkányi Budapestre pályázzon, és azután mégsem nyeri el az állást, akkor már sikerülhet elintézni, hogy hozzá kerüljön.

A budapesti főiskolán azonban Öveges József a fizika tanszék vezetője, s ő a jelentkezők közül – talán nem véletlenül – éppen Párkányi Lászlót választja. Párkányi megkapja főiskolai tanári kinevezését.

Most már nem lehet visszalépni; Budapestre költözik albérletbe, hétvégeken utazik csak haza Szegedre. 1954-ben elcserélik lakásukat budapestire, s újra együtt lehet a család.

Alig egy évvel később, 1955-ben miniszteri rendelettel megszüntetik a budapesti pedagógiai főiskolát. Az Öveges és Párkányi által alig néhány év alatt kifejlesztett értékes fizikai szertár eszközeit, műszereit az ablakon át dobálják fel a szállítók egy teherautóra, s elviszik – ki tudja hová.

Párkányi László több állásajánlatot is kap. Hívják a MOM-ba, az iskolai tanszergyárba, de nem akarja elhagyni a tanári pályát. Ekkor érkezik egy állásajánlat: Pécsre hívják a tanárképző főiskola fizika tanszékére. Felesége rábeszélésére fogadja el, s újabb öt éven át csak hétvégeken találkozik szeretteivel. Pedig gyerekeinek is most tudna a legjobban segíteni: most középiskolások. (Ha annyi gyereket megtanítottam, pont a saját gyerekeimet ne tanítsam?) Fiával a közös hétvégeken sokat beszélgetnek fizikáról (mindig így tanított, beszélgetve), a fia megnyeri az országos fizikaversenyt. A pályaválasztásnál viszont már nem tudja (nem is akarja?) befolyásolni őket: leánya a nyelvszakon, fia az orvosegyetemen tanul tovább. Pedig megvolt bennük a szikra – mondogatta később sokszor kollégái között, baráti körben. Közben Pécsett megír egy igazán tanároknak való jegyzetet mechanikából, melyet akkori tanítványai közül sokan ma is használnak.

1960-ban végre visszajöhet a családhoz. Az 1957-ben újjászervezett Fővárosi Pedagógiai Szemináriumon kérik fel, hogy irányítsa a fővárosi fizikatanárok továbbképzését. A Nagy László-i pedagógiai hagyományok szellemében működő intézetben – amely akkor már Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézet néven működik Párkányi László a fizika tanszék vezetője lesz.

1962-ben újabb átszervezés következik; az intézet feladatait egy új, a fővárosi iskolák szakfelügyeletét is ellátó intézet veszi át.

Ezekben az években az Eötvös Loránd Tudományegyetemen két fizikatanszék vezetőjének figyelme is a középiskolai fizikaoktatás felé fordul. A Jánossy Lajos vezette Atomfizika tanszéken folyik a fizikaszakos tanárjelöltek módszertani felkészítése valamint a mechanika és az atomfizika oktatása, a Nagy Elemér vezette Kísérleti fizika tanszéken pedig a hőtan, az optika és az elektromosságtan oktatása a leendő fizikatanárok számára. Nagy Elemérnek sikerül megnyernie Párkányi Lászlót, hogy az amúgy is átszervezésre kerülő intézetből jöjjön át a tanszékre, s tapasztalataival, hozzáértésével segítse a tanszék oktatási munkáját.

Ez az utolsó nagy lehetőség Párkányi László életében. Újult erővel, fiatalos lendülettel veti magát a munkába. Nagy Elemér tudatosan fejleszti a tanszék oktatási munkáját, gazdag demonstrációs eszközparkot létesít, tanárszakon végzett hallgatókat vesz fel a tanszékre. Párkányi kedves és színes egyénisége jó hatással van minden kollégára, a tanszék oktatói egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak az oktatás problémái felé.

Párkányi László Nagy Elemér javaslatára pályázatot nyújt be az akkori tanterv szerinti II. osztályos gimnáziumi tankönyv megírására. A pályázatra két munka érkezik – a hatvanas évek elején ez még teljesen szokatlan volt, – és salamoni döntés születik: mindkét pályázó könyvét ki kell adni.

1966-ban kapja meg egyetemi docensi kinevezését.

1970-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat felterjesztése alapján megkapta „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést.

1971-ben a Kísérleti fizika tanszék helyett két új tanszék alakult: a Szilárdtest fizikai és az Általános Fizika tanszék. Nagyrészt az utóbbi tanszékre hárult a fizikatanár képzés feladata, ide került a legtöbb olyan oktató, akik a Kísérleti fizika tanszéken módszertani kutatással foglalkoztak, köztük a 60. életévén egyre jobban túlhaladó Párkányi László is.

1975-ben nyugdíjba ment, átadta helyét azoknak a kollégáknak, akikbe úgy gondolta sikerült beoltania fizika oktatása iránti elhivatottságot.

Élete végéig tagja maradt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Vermes Miklós vezette bizottságának, s hátramaradt írásaiból, baráti beszélgetésekből tudjuk, hogy mindvégig figyelemmel kísérte a középiskolai fizikaoktatás aktuális kérdéseit.

Egészsége fokozatosan romlott, míg 1981 Karácsonya előtt egy szerencsétlen baleset utolsó fizikai energiáját is felemésztette.

Utolsó napjaira ismét együtt volt az általa mindennél jobban szeretett család: Svájcban élő leánya, Szegeden élő fia, s a vele mindvégig kitartó, együtt küzdő és áldozatvállaló felesége. 1982. január 1-én halt meg.
Forrás: kfki.hu