Kárpátalja anno: Petőfi verse Munkács váráról

Munkács erődje Petőfi Sándort is megihlette 1847-ben, amikor a költő kárpátaljai körútján felkereste a Latorca-parti várost.

Petőfi verset is írt az akkor épp várbörtönként működő erődről:

Itt tüzé föl piros zászlaját a
Szabadságnak Zrínyi Ilona?
A szabadság hősinek tanyája
Íme, íme most rabok hona.
Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,
Semmi más, mint lánccsörömpölések –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föl s alá jár magas büszke fővel
Ott a sáncon egy ifjú fogoly;
Messzeszállott lángtekintetével
Vajjon hol jár gondolatja, hol?
Lépte gyors még; uj vendég bizonnyal,
Erejét az éj s lánc nem töré meg –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ott a másik sáncon egy öreg rab,
Nem tekint sem ide, sem oda,
Lassan hordja könnyü, száradt testét…
Nehezebb már lánca, mint maga.
Tört szeméből holt sugár buvik ki,
Mint a sírból a kisértő lélek –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Ifju rab, nézd, mint virít az erdő,
Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az,
Ah de téged, téged akkorára
A nyomor s bú régen behavaz.
És te vén rab, tőled már talán csak
Itt vesz búcsut a lánc és az élet –
Bátran tudnék a vérpadra lépni.
Oh de ez a börtön… ettül félek.

Föld alól föl halk nyögés jön; mint a
Köszörült kés, metszi szívemet.
El, el innen! fönn vagyok, és mégis
Környekez már-már az őrület,
Hát ha még lenn volnék, hogyha ott lenn
Híznék rajtam testi-lelki féreg!
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.

Munkács, 1847. július 12.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma