Kárpátalja anno: szalonkavadászat

280 madárfaj él az Ukrán-Kárpátokban, köztük az erdei szalonka. Az erdő királynőjének nevezett madár olyannyira elterjedt volt egykor, hogy még a családi nevekbe is bekerült. A Kulikovszki név – mely Kárpátalján közismert– az ukrán кулик, azaz szalonka szóból származik.

A nálunk előforduló erdei szalonka gerle nagyságú, hosszú csőrrel rendelkező, rejtőzködő mintázatú madár. 1-2 évig él. Hajnalban keresi fel táplálkozó helyeit. Ezt hívják húzásnak. Tavasszal a húzáson a hímek „korrogó”, illetve „pisszegő” hangot hallatnak, így próbálják meg a nőstények figyelmét felhívni magukra.

A szalonka különböző gilisztafajokra, egyéb gyűrűsférgekre, valamint kisebb ízeltlábúakra vadászik. Zsákmányát hosszú csőrével a talajban szurkálva kutatja fel, majd megragadja a csipeszszerűen nyíló csőrvégével, és ennek segítségével húzza ki a földből.

A Bereg hetilap 1885. május 24-i száma így mutatta be a szalonkát más társaival együtt: „Jókor tavasszal, mikor még a vizi szárnyasok, a Kárpátokon a lengyelországi nagy tavakra, a hó és jég miatt át nem mehetnek, fáradságos utazásuk után, itt szokták a pihenőt megtartani s a fagy és hó teljes elolvadását be is várni, a mindennemű és fajú vizi szárnyasok ezrei, február végétől, egész márczius végéig itt tartózkodnak; az úszók közül a nagy szürke vadlud és gyöngyvér, a vadkacsák és búvárok temérdek fajai, a gázlók közűl a darvak, a gémek minden faja, köztük a nemes fehér kócsaggal, (Ardea Alba) a mély hangú bölömbikával (Ardaa Stellaris) a vizi szalonkák több faja, köztük a nemes szélkiáltó szalonkával (Goiser), ha estenkint, midőn ezen vizi szárnyasok ezrei ösztönüknél fogva húzásra szárnyra kelnek, sajátságos átható zuhogás és moraj hallatszik az egész rétségen. A darvak, vadkacsok, a vadludak egyrésze, ugyszinte a vizi gémek és szalonkák nagyrésze költésre is itt marad.”

De nemcsak a szalonka vadászik, rá is vadásznak. Európa legtöbb országában, illetve Ázsiában is több helyen megengedett az erdei szalonkára történő vadászat. Ami a rejtőzködő életmódja miatt nem is olyan egyszerű. A vadászok zöme a vadászható nagyvadfajok elé helyezi az erdei szalonka népszerűségét.

„Itt vannak ők ! A vadászati sport különböző nemei között aligha van egy is, mely annyi sikerrel járna s épp azért oly általános felkarolásnak örvendezne, mint a szalonkákra való vadászat. A tavaszi húzás alkalmával a vadász alig várja a délutáni szürkületet, hogy vállára vetve puskáját felkeresse az erdők magányát s nem törődve a tavaszi esti levegő élessége s a talaj nedvességével, kiállja azt a félórát, mely alatt a szalonka ismeretes hangját hallatva ide-oda röpköd s gyakran a puska csöve elé kerül. E ritka élvezet maholnap megkezdődik, mivel már »itt vannak ők!« – Mint lapunkat értesítik. Dercsényi Ferencz vadőrje, Mezei György lőtte az első erdei-szalonkát f. hó 18-án a nagy-bégányi határban.” (Bereg hetilap,1893. március 26.)

A Vadász-Lap 1884. március 25-i számában olvashatjuk az alábbi jelentést Turjaremetéről:

„T. Szerk. ur! Turia-Remetén az első hosszúcsőrű f. hó 17-én lövetett, és ennek következtében tegnap már többen kimentek a húzásra, de eredménytelenül. Hallatszik, hogy Ungvárt az utóbbi napokban már szintén lőttek egy erdei szalonkát. Vadászüdvvel Cornides György, főerdész.”

Végezetül egy írás a Kárpáti Vadász 1927. április 1-i számából. Peruzzi József írta Munkácson.

„Van e nagyobb öröm annál, mint mikor hosszú betegség után első sétáját leszi az ember a szabadban ? Nem-e a napsugár a legszebb látomása a szűk falak közül kiszabadult rabnak? Bizony örülünk mi is a tavasznak, az első rügyfakasztó langyos napsugárnak. Hisz úgy szeretné ilyenkor az ember boldog örömében megölelni akár az egész világot A tavaszt a poétának kell megénekelni azt mondják; de hát a vadász nem poéta egykissé? A vadászatban nincsen poézis? Minden vadászban van költői lélek, mert hiszen nem lőgyakorlatra megy ki a jó vadász, nem mint ellenség tör be a csöndes erdőbe, hanem szivének egész melegségével és lelkének egész rajongásával keresi ott az egyedüllétet, mely az erdőben mégis mindig oly beszédes… Midőn tavasz kezdetével megtörik ereje a télnek s az utolsó hó nagy piszkos foltokat mutatva olvadásnak indul, ugyanakkora szalonkák régi fészkelési helyeik felkeresésére indul. Ennek legdélibb határa összeesik a tűlevelű fák tenyészvonalával. Nem mintha a szalonkának szükséglete volna a fenyő, hanem azon természetes okból, hogy a fenyő mint a magasabb régió fája hűvösebb s csapadékban gazdag helyeket kedveli s az itteni mohos, páfrányos és különféle férgekben gazdag talaj felel meg neki a legjobban. A szalonka életét legjobban a Skadináv félszigeten figyelik meg. Az a sokat vitatott kérdés, hogy kétszer költ, határozottan beigazolást nyert a meggyűrűzött szalonkákkal. A költés 18–21 napig tart és egy fészek 3–4 tojásból áll. Május második felében már kinőtt fiatalokat találunk és a második költés juni. második felétől aug. elejéig tart. Ezt bizonyítja az is. hogy itt június–júliusban erős szalonka húzás van. (Értve a Kárpitokat.)

Évenként megújuló s folyton több a panasz, lamentálás vadászkőrökben, hogy gyérülnek a szalonkák, hogy alig lehet ma már nagy fáradsággal 2-3 szalonkát aggatékra hozni, holott azelőtt jó kutyával 15-20 drb.-ot lehetett összeszedni. Szidják azokat a kegyetlen gyilkosokat, a tengermelléki dögvadászokat, átkozzák a távirda drótot és a tengeri viharokat, stb. csak önmagukat nem. Pedig az »úri vadászok« is oly hibásak a szalonkák pusztításában, mint bármelyik felsorolt s általuk elátkozott tényező. Én a magam részéről nem a tavaszi vonuláskor tartott szalonka vadászatot értem s itélem el, hanem csak annak két legkárosabb módját: a bokrászatot, na meg a hajtást. Vájjon pedig miért?”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma