Kárpátalja anno: Ungvár: dohányáruda

1851-ig Magyarországon a dohánytermelés szabad volt, feltételhez vagy engedélyhez nem volt kötve.

Dohánytermeléssel elsősorban kisbirtokosok foglalkoztak. 1848 előtt az évi dohányszükséglet 500.000 bécsi mázsát tett ki, ami körülbelül 50-55.000 holdnyi ültetési területnek felelt meg.
1851. március 1-vel vezették be a dohány egyedáruságot a magyar korona országaiban (Magyar-, Horvát-, Tótországban, Erdélyben, a Szerbvajdaságban, a temesi Bánságban, a katonai határőrség területén, a Tengermelléken). Ezzel megszűnt az országban a szabad dohánytermelés. Ennek ellenére a dohánytermelők száma, az ültetési terület folyamatosan növekedett. A dohányjövedék bevezetésével Pesten egy Beváltási Főüzletvezetőség, és ezen kívül Pesten, Szegeden, Debrecenben, Tolnán, Marosvásárhelyen Dohánybeváltó Felügyelőségek lettek felállítva.
1867-ben, a kiegyezést követően a magyar minisztériumok visszaállításával együtt a dohány egyedáruság különvált az osztráktól és létrejött a Magyar Dohányjövedék. A kiegyezést követően dohányt csak azok termelhettek, akik a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint szerződést kötöttek erre. Dohányt lehetett termelni a kincstár részére, kivitelre, saját használatra.
1868-tól 1882-ig a magyar dohányjövedéknek a dohánytermelésre, beváltásra, raktári kezelésre, dohánygyártásra, a külföldi dohányok vételére, s egyéb az adminisztratív igazgatásra vonatkozó központi teendők összes ügyeit közvetlenül a magyar pénzügyminisztérium intézte.
1882. április 1-től a pénzügyminisztérium helyett már a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság látta el a feladatokat. A dohánytermelés mennyiségi és minőségi növekedését kívánták elérni, ehhez számtalan új rendelkezést kellett hozni. A beváltó hivataloknál kőből épített, kellő világítású és ventillációval ellátott raktárak kerültek felállításra. Termelésre csak az arra legmegfelelőbb talajú területeket használhatták, az alkalmatlanok folyamatosan kizárásra kerültek. A jó minőségű dohány kedvezőbb áron került átvételre, a silány anyagok árát leszállították, és bevezetésre került a „kihányás” (selejt) kategória. Mintaterületeket hoztak létre, megkezdődött a tudatos termesztés, és a folyamatos kutatás a jobb eredményekért, minőségért.
1915-ben már 22 dohánygyár működött Nagy-Magyarország területén: Budapest-Erzsébetváros, Budapest-Lágymányos, Budapest-Óbuda, Debrecen, Eger, Fiume, Kassa, Kolozsvár, Munkács, Pápa, Pécs, Pozsony, Sátoraljaújhely, Selmecbánya, Sepsiszentgyörgy, Szeged, Szentgotthárd, Szepesbéla, Szomolnok, Temesvár, Zágráb, Zengg. (Ezekből a trianoni béke után csupán 10 maradt meg hazánk területén.)
A századforduló előtti időkben még nagy, de már folyamatosan csökkenő kereslete volt a burnótnak (avagy tubáknak) és még rágódohányok (bagó) is forgalomban voltak. A gyárak emellett főként szivarokat és pipadohányokat gyártottak.
A cigaretta gyári előállítása 1867-ben kezdődött meg Magyarországon a fiumei gyár termelésének beindításával. Ekkor jelent meg a kettős szivarka, melynek ára 2 krajcár volt.
Pár év alatt gyökeresen megváltoztak az igények. A gyorsuló élet időbeosztásának jobban megfelelt egy-egy pár percig tartó cigaretta, mint a minimum 40 percig tartó szivarozás, vagy pipázás.
A ’20-as évek végén megjelentek a dohányzás káros hatásaira felhívó tanulmányok. A Jövedék pedig 1930. április 1-jével megalakította a budapesti székhelyű Nikotex Rt.-t 200.000 Pengő alaptőkével. Ennek lett feladata a dohányban lévő nikotin csökkentésére irányuló kutatások lebonyolítása és kevésbé egészségtelen termékek kifejlesztése. Sorra meg is jelentek az új gyártmányok, először csak a legkedveltebb márkák Nikotex-változatai, amik ugyan csak pár fillérrel, de természetesen drágábbak voltak a hagyományosnál. A trafikosok feladata volt e termékek népszerűsítése, és vevőkkel való megismertetése.
A Jövedék persze nem bízta a véletlenre és csupán a trafikosok buzgóságára a népszerűsítést. A kor legnagyobb grafikusművészeit (Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Pálla Jenő…) kérték fel reklámplakátok tervezésére.
Folyamatosan népszerűsödtek a Nikotex-termékek, és a cigaretta szinte teljesen kiszorította a korábbi dohányzási formákat. 1930-ra csupán 9 féle burnót maradt forgalomban, és szivarból és pipadohányból is jóval kevesebbre volt csak igény. 1930-ban a külföldi különlegességi termékekkel együtt közel 450 féle dohány, cigaretta és szivar volt kapható Magyarországon!

Forrás: dohanymuzeum.hu