Kárpátalja anno: Ungvári-fürdő

1935-ben, Ungváron készült sorozatunk soron következő felvétele. Talán nem volt 35 °C fok a hőmérséklet, mint a mai napon, ám a kép tanúsága szerint már akkor is jól esett hűsítő fürdőt venni a nagy nyári melegben.

Ne gondoljuk, hogy fürdőbe járni új keletű divat. Már az ókorban is használtak fürdőket az őseink. Gyakran vallási célt – gyógyulást, megtisztulást – töltött be a vízben való megmártózás, – lásd az indiaiakat, a perzsákat, az asszírokat és a zsidókat – máskor pedig a test felüdítését szolgálta. A Római Birodalom minden nagyobb városában, köztük Budán és Tatán is építettek fürdőépületet.

Honfoglaló őseink is szívesen telepedtek le meleg vizű források mellett, holott nem állt igazán közel hozzájuk a fürdés kultúrája. Egyes feltételezések szerint nem is ők használták a fürdőket, hanem lovaikat mosták le a vízben.

Néhány századdal később, 1178-ban johannita lovagok építettek kórházakat Budán, s ezekben a közeli gyógyvizeket használták fel a betegek kezelésére.

A XV. században már virágzott Magyarországon a gyógyvizekre épülő fürdőkultúra. A fürdőzés területén a török hódoltság hozott újabb fordulatot. Az oszmánoknál a társadalmi élet fontos helyszínének számított a fürdő. Ekkor jöttek létre a mai Rudas-, Király-, Császár- és Rác-fürdők elődjei.

A következő századokban tovább fejlődött a fürdőkultúra. Új fürdőhelyek jöttek létre Balatonfüreden, Hévízen, Balfon, Tihanyban, Parádon.

Ekkorra már tudományosan is alátámasztották, hogy az emésztőszervi betegségek kezelése mellett a gyógyvizek kedvezően hatnak a mozgás-, ideg- és légzőszervi betegségekre is.

1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület. Addigra újabb fürdőkkel – Pöstyén, Herkulesfürdő, Parádfürdő, Harkány, Félixfürdő, Palics, Bártfafürdő, Csíz, Vihnye – bővült hazánk.

A zárt fürdőépületek mellett idővel a szabad vizek melletti strandolás is divattá vált. Európában a XVIII. században vette kezdetét a tavak, folyók vize melletti hűsölés szokása, mely először Angliában, majd Németországban terjedt el.

Magyarországon jóval később, az 1890-es évektől honosodott meg a szabadban fürdés. Úttörőjének Barátosi Porzsolt Gyula (1848–1901) ügyvédet, a magyar sport lelkes támogatóját tekintik. Elsősorban a Balaton mellett alakultak ki strandolásra alkalmas helyek, amelyeken eleinte külön, egymástól elválasztott részt tartottak fenn a férfiaknak és a nőknek.

A XIX. század közepétől terjedt el a kikapcsolódást, s nem a gyógyulást szolgáló fürdőzés. Emellett már nemcsak ez előkelők látogatták a strandokat és fürdőket, hanem azok bárki számára elérhetők lettek.

Kárpátalján is régi hagyománya van a fürdőknek, melyek elsősorban a gyógyvizek mellett alakultak ki. Mátyás király írásban rögzíttette a Szolyva környéki ásványvizekből befolyó jövedelmet. A felmelegített ásványvizet a helyiek földbe vájt üregbe öntötték, így készítettek kezdetleges gyógyfürdőt.

A XVIII. század végén Kárpátalján, a Schönborn-család épített ki fürdőhelyeket. A gyógyvizet Bécsbe küldték elemzésre. Annak kedvező hatásáról árulkodik, hogy akkoriban régiónkban 16 gyógyvizes fürdő működött. Ezek közé tartozott a rónafüredi, a szinyáki, a sajáni, a polenai, a tajáni, az ungvári. Többségük még ma is nagy népszerűségnek örvend.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma