Kárpátalja anno: Viski Illés Jenő országgyűlési képviselő
Máramaros vidéke, jelen esetben Visk település számos kiemelkedő személyiséget adott a magyarságnak az évszázadok alatt. Közülük többek – Krüzselyi Erzsébet, Fodó Sándor, Géresi Kálmán, Lassu István, Balázs István –életét és munkásságát már megismerhettük a Kárpátalja anno rovatban.
Ezúttal Viski Illés Jenő országgyűlési képviselő, kúriai tanácselnök, huszti járásbíró nem mindennapi élettörténetét mutatjuk be. Kevés szakirodalom áll rendelkezésünkre, a legtöbb információt A Görög Katolikus Magyarok Naptára 1918-as kalendáriumából nyertük.
A politikus 1844-ben születtet Visken, ahol édesapja, Ilyásevics György (1814–1875) görögkatolikus papként szolgált. Édesanyja, Beőthy Johanna (1821–1859) szintén egy többgenerációs papcsaládból származott.
Eredeti nevük Illyasevics (Ilyásevics) volt, melyet a család 1897-ben változtatott meg Illésre. A „viski” előnevet 1913-ban Ferenc József adományozta Illés Jenőnek és utódainak a nemesi címmel együtt.
IIlés Jenő a jogi pályát választotta, első munkahelye a huszti szolgabíróságon volt, majd átkerült a rahói járásbírósághoz.
A huszti választókerületben országgyűlési képviselővé választották, ám egy év múlva visszatért a jogi pályára, s Szatmárnémetiben lett törvényszéki bíró.
Innen Budapestre került a királyi ítélőtáblához, majd a kúriai tanács elnöke lett. 1913-ban vonult nyugdíjba, élete hátralévő részét Budapesten töltötte. 1917. augusztus 13-án hunyt el.
Görögkatolikus vallását hűen megtartotta egész életében. Részt vett 1892. április 3-án azon a gyűlésen, melyen megalakult a budapesti görögkatolikus egyházközség szervezését előkészítő 15 főnyi bizottság, amelynek tagjai közé őt is beválasztották.
Tagja volt a Szabó Jenő főrendházi tag által 1898-ban létrehozott és vezetett Görög szertartású Katholikus Magyarok Országos Bizottságának, melynek társelnökei közé tartozott.
Családos ember volt, feleségével Ágoston Erzsébettel (1845–1920) egy gyermekük született, Illés József (1871–1944), a későbbi jogász, jogtörténész, politikus. Legközelebb az ő életét ismerhetjük meg.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma