Kárpátalja anno: Zrínyi Ilona halála
Európa legbátrabb asszonya, Zrínyi Ilona 1703. február 18-án adta vissza lelkét a Teremtőnek.
Élete 54 évében kijutott neki a fájdalomból, a küzdelemből, de a szerelemből és a dicsőségből is.
A horvát bán leányának első férjétől, I. Rákóczi Ferenctől három gyermeke született: György, Julianna és Ferenc. A legidősebbet csecsemőkorában vesztette is, Juliannát és Ferencet később elvette tőle a császári hatalom. Második férjével, Thököly Imrével 21 évet éltek házasságban. Három gyermekükből egy sem maradt életben.
Hitvese oldalán Ilona is kivette a részét a kurucok Habsburg-ellenes harcából. 1685–1688 között kitartóan védte a császári csapatokkal szemben Munkács várát, melyet végül kénytelen volt feladni. Ezt követően gyermekeivel Bécsbe vitték, ahol Ferencet elszakították tőle, soha többé nem látták egymást. Ő maga a lányával egy orsolyita zárdába került.
1692-ben Zrínyi Ilonát egy alku keretében kicserélték férjére, Thököly Imrére, aki még néhány évig hadakozott a Habsburgok ellen. Thököly Imrét 1699-ben a török Nikodémiába száműzték, ahová Ilona is elkísérte. Itt hunyt el 1703. február 18-án. Már nem élte meg a fia vezette Rákóczi-szabadságharc kirobbanását. Férje két évvel később hunyt el.
Ilona koponyáját fia, Ferenc maradványaival együtt 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.
Eőrsi Júlia újságíró Rákóczi anyja című művében így képzelte el Zrínyi Ilona utolsó óráit a török száműzetésben:
„–Ülj le velem itten Ázsiában asszonyfeleségem, Gebzei vár tövébe. A régi Róma istenei laktak itt. Itt a boltozaton Proserpinát, a pokolbeli istenasszonyt, tisztelték a régiek, fekete tehénnel áldozván néki.
– A mi régi falainkon, Munkácson és Eperjesen, mink vagyunk az áldozat.
– Nézd Ilonám, ez volt a vár, ahol Hannibál porrá lett, ki ha toppant, fegyverbe szökött a világ…
– Te toppantál és fegyverbe szökött Magyarország! Uram! Szökjünk haza! Süssed el azt a pisztolyt és én belevágom a fáklyám a magyar bánat puskaporos hordájába!
– Te, Zrínyi, te várvédő asszony… úgy lángol a vér benned, mint itt a déli napban a tulipán. Tudod, hogy a fiadat is megfogták!
– Megfogták! De megszökött!
– Add a kezed! Itt van Borbála mártír sírja. Lépjük át…
– Nem lépem át! Hív a fiam… a hazám…
Az asszony megingott. Elzuhant. Elfeküdt a porban violaszín ruhája.
– Ilona! Lelkem! Nem tudok utánad menni! Hej, kurucok!
Komáromy vágtatott át az áfonyasövényen. Fölemelte Zrínyi Ilonát. Az asszony arcából eltűnt a vér. Fehér volt, mint az üveggyöngy. Mindenfelől jött a fejedelem udvari népe. Megfogták. Thököly sárga volt, mint a halál. Két kuruc vezette a két karjánál fogva.
Káprázatos vörös madarak, ázsiai zöld arany fácánok sétáltak a síron. Gebzei várra, mint egy fekete oltárra, bíborba burkolózva ráült az este.
Egyik ágyban fekszik Thököly, másik ágyban Zrínyi Ilona. Mellette Komáromy, papi palástban, bibliával a kezében.
– Imádkozzunk, kegyelmes asszonyom.
– Az én hitem kezeivel megfogtam a Jézus Krisztust. Mondjátok meg az egyetlen fiamnak…
Lélek röppent a romlott testből. Az ágyon nem volt más, mint a csodálatos nő dicsőségben és nyomorban, ragyogásban és pusztulásban megfáradt teste. Komáromy letette bibliáját az ágyra.
– Méltóságos fejedelem, Zrínyi Ilona meghalt.
Futott haza a hír. A nemzetet megrázta a zokogás. Tűzvész gyulladt a kurucok szívében.
Lova földig gyászban, maga fekete ruhában, akkor vágta fáklyáját rab magyarok közé a fia.”
A fenti illusztrációt Hanuszik László készítette Eörsy Júlia írásához, mely a Pesti Hirlap Vasárnapja 1929. szeptember 8-i számában jelent meg.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma