Álomból viharba
Szakadó eső, villámok, sérülések.
Hajnalban arra ébredtünk, hogy szakad az eső. A sátrak nagyobb része beázott, lehűlt a levegő. Hét óra körül kissé csendesedni kezdett, de aztán újra eleredt az eső. Reggel nyolc órára mindenki felkelt, becsomagoltuk a megmaradt száraz cuccainkat. Volt, aki már korábban kimászott a sátorból, mert az annyira beázott, hogy kellemesebb volt egy fa alatt, esőköpenyben várni a reggelt. A maradék saslik az ételhordókban szintén vízben úszkált. Kávét és teát forraltunk, majd megreggeliztünk, de továbbra is esett.
Mivel minden volt a hátizsákomban, csak esőkabát nem, ezért szemeteszsákból próbáltam hasonlót készíteni. Az eső csendesedése után nekivágtunk a kétezer-húsz méter magas csornohorai Pop Iván meghódításának. A táj fenyvesekből törpefenyőkké változott. Az első csúcs, amit elértünk, a Vaszkul volt 1730 méteren. Ezek után a csapat elkezdett szétszóródni. Volt, aki előre sietett, meg is húzódott a bokája. Volt, aki − köztük én is − lemaradt. Vagy félreléphettem, vagy rossz volt a cipőm, de egyre jobban kezdett fájni a lábam, és egyre nagyobb emelkedők jöttek. Olyan köd és szél kerekedett, hogy nem hogy a hegyeket, de egymást sem láttuk. Viharba keveredtünk, először eső, majd havas eső és erős szél is ért minket. A talaj csúszóssá és vizessé vált. Néhányan visszafordultak a lemaradottakért, mert azt hitték, valami gond van. Felvezettek minket a Pop Ivánon található menedékházhoz, ahol a többiek már elkezdték rendbeszedni magukat. Itt vártuk ki a vihar végét. Az épületet még a lengyelek építették csillagvizsgálónak az akkori lengyel-csehszlovák határon.
A vihar csendesedésével újból nekivágtunk. A Brebeneszkul felé vettük az irányt, amely a második legmagasabb csúcs a Hoverla után. A csapat egy része felment a Mencsulra, a többi lentmaradt a sérültekkel. Elérve a Brebeneszkul-tavat, felmértük a terepet. Egy kisebb völgyben, törpefenyők között tábort állítottunk, közvetlenül a Brebeneszkul-tó mellett, amely Ukrajna legmagasabban fekvő tava. Sátorállítás és vacsora után itt is hamar elbújtunk. Már esett, mikor mindenki behúzódott a sátorba. És még csak koraeste volt.
Szinte percek alatt zivatarrá nőtt az eső, és hajnalig nem is csitult. Hangos dörgés és erős villámok törtek az éjszakai csendbe. Talán addig még senki közülünk ilyen közelről nem élt át hasonlót. Amint csendesedett a zivatar, és beszélgetni kezdtünk, rögtön belénk fojtották a szót az égiek. Mintha a beszédünk vonzaná a villámokat, ezért inkább hallgattunk, levegőt is alig vettünk. A hangos dörgések elárulták, hogy nem mesze tőlünk csaptak le a villámok.
A túrázás és a hegyek szeretete főiskolás korunkban kezdődött a kötelező terepgyakorlatokkal. Itt nem csak túráztunk, hanem előadtunk, vizsgálatokat, méréseket is végeztünk. Észre sem vettük, amikor a kötelező gyakorlatokból hobbivá vált a hegymászás és elkezdtük keresni az új kalandokat, melyekről rovatunkban olvashatnak.
Nem erre készültünk. Mindannyiunk fejében ott cirkált a gondolat: sikerül-e túlélni reggelig?
Gyöngyössy Tibor
Kárpátalja.ma