Kárpátalja ma: üstben fől a szilvalekvár

A szilva az alma után a legelterjedtebb gyümölcs az egész magyar nyelvterületen, mely több célra is felhasználható. Ki ne hallott volna még a híres szilvapálinkáról, vagy éppen a legmagyarabb ételnek tartott szilvalekvárról, mellyel még a nagymamákat is le lehet nyűgözni. Utánozhatatlan állaga és íze van, és persze tartósítószer nélkül is sokáig eláll.

A szilvalekvár készítése hosszú folyamat. Alapanyaga elsősorban a nemtudom és a hasító szilva. Az ősz kezdetén érik nagy mennyiségben, ezért egyszerre kell fel is dolgozni. Az érett gyümölcsöt botokkal verik le a fáról és szedik kosarakba. Nagy tekenőkben többször átmossák, és kezdetét veszi a magolás. Ugyanis a rézüstben főtt szilvát ki kell magozni, hogy a magvak ne sértsék fel a vékony üst oldalát.
A szilvalekvár hagyományosan vörösréz üstben készül. Az üstöt egy előre elkészített s méretre rakott katlanba helyezik, vízszintbe állítják, a peremnél betapasztják, majd tisztára törlik. A kimagozott szilvát apránként beleöntik a hatalmas üstbe és állandó kavarás mellett több órán keresztül főzik. A főzés elején a szilva szinte megolvad, folyékony lekvárrá alakul. Ez a cibere, főként a gyerekek kedvence. A szilvalekvár akkor készül el, ha már olyan sűrű, hogy nem esik le a kanálról. Cukrot, tartósítószert nem adnak hozzá. A kihűlt lekvárt szilkékbe rakják, és akár évekig tárolják.
A lekvárfőzés egyben közösségi alkalom is, amikor a család apraja és nagyja egyész napra vagy éjszakára összeül és magolják, illetve főzik a szilvát.
A fenti fotó Salánkon készült. A településen nagy hagyománya van a szilvalekvár főzésének. Igaz, rézüst kevés akad, ezért akinek nincs, az kibéreli a szomszéd vagy egy ismerős üstjét, és abban főzi a télire való finomságot.

Gál Adél
Kárpátalja.ma