Kárpátaljai portré: interjú Csobolya Józseffel

A Beregszászban született Csobolya József a Magyar Állami Operaház egyik tenoristája. Vele beszélgettem életéről, munkásságáról, terveiről.

 

– Mióta vagy az operaház tagja? Hogyan kerültél a társulathoz?

– Körülbelül négy éve az intézmény tenoristát keresett, elsődlegesen az énekkarba. A két fordulóból álló meghallgatás eredményeként lettem a Magyar Állami Operaház tagja. Az akkori főzeneigazgató, Győriványi Ráth György szerződtetett le a színházhoz.

 

– Az énekkari feladatok mellett szólistaként is jelen vagy az Operánál. Milyen darabokban énekeltél?

– Énekeltem például Puccini Pillangókisasszonyában az írnok szerepét. De a bemutatott operák nagy részében az énekkarban vagyok jelen tenoristaként. Nincs lényegi különbség az énekkari és a szólistai feladat között, hiszen ugyanúgy jelmezben vagyunk a színpadon, ugyanúgy játszunk, énekelünk.

 

– Korábban főleg operettekkel és könnyedebb dalokkal léptél fel, legalábbis azokon az előadásokon, amiket én láttam. De a te repertoárod ennél szélesebb. Kárpátalján is sokszor felléptél már?

– Legutóbb egy jótékonysági koncertet adtunk a Beregszászi Művészeti Iskolában az egyik kedves barátommal, Szász Katival, aki többek között az Interoperett társulatának tagja. Az áriákból és duettekből álló műsor bevételével egy ukrán kislány műtétjének költségeihez járultunk hozzá. Engem kedves régi barátom, Lőrincz P. Gabriella költő hívott meg, aki az est egyik szervezője volt. Köszönet a munkájukért!
2013 nyarán avatták fel a beregszászi születésű Kossuth-díjas operaénekes, Báthy Anna domborművét a művészeti iskola falán, ahol a Magyar Állami Operaházat képviselhettem, és ahol a hivatalos koszorúzás mellett egy ária-összeállítással is tiszteleghettem a művésznő emléke előtt.

 

– Már korán elkezdted képezni magad zenei téren, de volt az életedben egy olyan időszak, amikor veszélybe került az egész pályafutásod.

– A másfél éves ukrán sorkatonai szolgálatom alatt egy idősebb részeg katona „lerúgta a tüdőmet”, minek következtében egy időre az intenzív osztályra kerültem, de hála Remez Vlagyimir orosz professzor úrnak, egy nyár alatt felépültem.

 

– Az évek során számos előadóművésszel léptél már fel különböző műfajokban, beszélnél nekem erről?

– Elsődlegesen Dévai Nagy Kamillát említem meg, akivel nagyon sok közös turnét és koncertet adtunk, és akitől nagyon sokat tanulhattam az előadó-művészet terén.

Többször léptem fel Kárpátalja egyetlen hivatásos magyar együttesének szólistájával, az ungvári filharmóniában működő Magyar Melódiák kamaraegyüttes énekesével, Nagy Anikóval, aki mellesleg távoli rokonom is.

Nagy megtiszteltetés számomra barátomnak tudni az eredeti 1983-as István, a király című rockopera főszereplőjét, Pelsőczy Lászlót, akivel közös műsorunk is van Sorsidéző Ezeréves Ámen címmel, mely egy főhajtás a több mint ezeréves államiságunk előtt. Az opera műfajában volt szerencsém egy színpadon énekelni Andrea Bocellivel; a legendás három tenor egyikével, José Carrerassal; Puccini Tosca című operájában pedig együtt játszhattam a híres argentin tenorral, José Curával.

 

– Erősen kötődsz a magyar nemzet múltjához, foglalkoztat a középkori zene. Hogy kerültél kapcsolatba Tinódi és Babfark örökségével?

– Édesapám, idősebb Csobolya József nyugdíjas történelemtanár és talán ezért is érdeklődöm a történelem iránt. A későbbiek során egy dalverseny győzteseként meghívást kaptam Dévai Nagy Kamilla Krónikás Ének- és Zeneiskolájába, ahol a középkori magyar történelmi énekek világával ismerkedhettem meg.

 

– Beregszászban születtél és éltél, mit jelent számodra a szülővárosod?

– Szerintem, ahol az ember a gyermekkorát tölti, szíve legmélyén mindig az marad az igazi hazája, otthona. Nekem Beregszász a boldog gyermekkort, a kezdeti szárnypróbálgatásokat jelenti, és ahová mindig szívesen térek vissza feltöltődni. Több előadást tartottam a Vérke-parti városban, többek között a csodálatos református templomban, a már említett Sorsidéző Ezeréves Ámen című műsort mutathattam be. Emellett egyik volt barátom, aki már nincs az élők sorában, Cseh Tamás emléke előtt tiszteleghettem egy emlékműsorral a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.

 

– Volt alkalmad együtt fellépni Cseh Tamással?

– Nem, soha nem volt közös koncertünk.

 

– Kis túlzással bejártad már a fél világot, koncerteztél Amerikában, felléptél Japánban. Hol is jártál pontosan?

– Ha földrajzi szempontból vesszük, konkrétan körbe repültem a bolygónkat. Japánban a Mr. and Mrs. University Beauty Pageant elnevezésű nemzetközi tehetségkutató verseny keretében léptem fel, melyre úgy jutottam ki, hogy előzőleg megnyertem a magyarországi, majd az európai fordulót. Tokióból pedig egy serleggel tértem haza.

 

– Mi volt a produkciód?

– Az amerikai Maria Parkinson Ave Maria című dalával szerepeltem.

 

– Hogy zajlott az amerikai turné?

– A Krónikás Ének- és Zeneiskola diákjaként vettem részt a növendékek háromhetes turnéján az USA-ban. Itt az Egyesült Államokban élő magyar közösségek előtt léptünk fel. Egy hétig New Yorkban koncerteztünk, majd Florida és San Francisco következett. Álltam a World Trade Center tetején is, ami ugye ma már nincs meg. A kaliforniai városban ismerkedtem meg a délvidékről származó fogtechnikussal, Hites Györggyel, akinek személyes ismerőse volt Teller Ede. Ő elintézte, hogy találkozhassunk a híres tudóssal, méghozzá a saját lakásán. Sokat mesélt a munkájáról. Megkérdeztük tőle, hogy milyen nyelven álmodik? Azt válaszolta, hogy ő már amerikai, de álmodni mindig magyarul szokott. Ez nagyon megmaradt bennem.

 

– Mi volt a benyomásod a kint élő magyarokról?

– Nagyon kedvesek voltak, mindenütt szeretettel fogadtak.

 

– Milyen szerepet szeretnél még elénekelni?

– Nagyon szeretném egyszer Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából a fiatal király, V. László szerepét eljátszani, elénekelni. Amúgy az ember a munkahelyén nem válogat, amit rám osztanak, azt próbálom tudásomnak megfelelő legjobb szinten megformálni.

 

– Úgy tudom, van más terved is, éspedig Kárpátaljával, az ott élő magyar közösséggel kapcsolatban.

– Szeretnék a már említett történelmi előadással minél több magyarlakta településre eljutni Kárpátalján, ehhez várom a helyi kulturális szervezők, illetve magyar egyesületek segítségét, támogatását. Többek között már sikerült eljutnom Tiszaújhelybe, ahol a görögkatolikus templomban léptem fel. Külön köszönet ezért Molnár Melindának.

 

– Nem kapcsolódik szorosan a beszélgetésünk témájához, de érintettként meg kell kérdeznem, hogy a kortárs kárpátaljai magyar irodalmárok közül kiknek a műveit olvasod?

– Sajnos kevésbé ismerem a kárpátaljai irodalmi műveket, kivéve Lőrincz P. Gabriella verseit, amik nagyon közel állnak a szívemhez. Ezek a versek bensőséges világukkal jellegzetesen kárpátaljai életérzést tükröznek.

 

– Milyen távlati céljaid vannak?

– Az elsődleges célom, hogy egészséges lelkületű embert neveljek a fiamból, szakmai szempontból pedig énekesként szeretném jó színvonalon teljesíteni a rám bízott feladatokat, hosszú távon. Remélem, hozzájárulhatok majd ahhoz, hogy a mostani fiatalsággal szélesebb körben megszerettessem a komolyzenét és a középkori énekek világát.

 

– Tervezel külföldön karriert építeni?

– Nem akarok külföldre menni. Én szeretem a Kárpát-medencét, az itteni embereket. Ideköt a gyerekkor, a szüleim, és ahogy már említettem, szükségem van arra, hogy viszonylagos rendszerességgel hazautazhassak Beregszászba feltöltődni. Zubánics László barátomat idézve: „A kárpátaljaiság nem szűnik meg a lakhelyváltozással.”

 

– Úgy gondolom, ettől jobb végszót nem is találhattál volna. Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok az életben és a pályádon is! Azt hiszem, ezt minden kárpátaljai magyar nevében mondhatom.

 

Lengyel János
Kárpátalja.ma