Felkapcsolom a villanyt… van áram
Kinyitom a szemem. Nem fázom. A telefonom után nyúlok, rálesek az órára, az üzeneteimre. Nem vár rossz hír, épp egyik szerettemért se kell halálra aggódnom magam. Nagy szó mostanság.
Mások ilyenkor már ebédelnek, úgyhogy ideje felhúzni a rolót. Nem riasztott nyolckor a Scse ne vmerla. A gyerek a lábvégnél békapózban. Mint a bunda.
Kimegyek a fürdőszobába, a villanykapcsoló felé nyúlok. Egy pillanatra elgondolkodom a lekapcsolási renden. Aztán csendben lehülyézem magam. Van villany. Ezzel együtt fűtés, meleg víz, bevethető elektronikai eszközök. Evidencia? Most jövök csak rá, mennyire nem az.
Más ország. Más élet. Otthoni beidegződések. Aki nem élte át a fűtés nélküli téli hideget, sakkozást az áramszolgáltató szivárványszínű táblázataival – abba a két órába férjen bele mosás, főzés, takarítás, tanulás, esetleg munka is –, az egyszerűen elképzelni sem tudja azt, min megy keresztül a kárpátaljai magyarság napról napra. Egyre kevesebb és kevesebb árammal ellátva. A négy éve távolmaradók, az otthoniakkal mindennapi kapcsolatban lévők sem. Sokan empatikusak, de igazán átérezni nem tudják, mert lehetetlen, mert nem tapasztalták.
Böngészem a híreket. A hideg és a szétlőtt energetika miatt távoktatás bevezetését fontolgatják. Kényszeredetten elmosolyodok. Bizonyára sokan jelentkeznek majd be az órákra a 14-15 órás áramszünetek közepette.
Lefőzök egy kávét. Darálja a kávészemeket a masina. Ha a gázszolgáltatás is szünetelni fog, ahogy ígérik, a kotyogós sem lesz bevethető. Ki kell találnunk valami alternatívát erre az eshetőségre, mire indulunk. Mindenesetre most hálát adok a kedvenc feketémért. Azért, hogy bármikor töltőre rakhatom a mobilomat, és nem kell vizet gyűjtenem későbbre, ha esetleg főzni szeretnék némi ebédet, és még el is mosogatnék – hogy egyéb folyó ügyekről már ne is beszéljek.
Pallagi Marianna