Kopogtató: Ellene mondunk a szeparatizmusnak!

Kárpátalja a célkeresztben. Minden mondatunk és mozdulatunk nagyító alatt. Egy nemrégiben kezdődött médiaháború górcső alá került alanyai vagyunk. Csak pislogunk, mint a kétségbe esett kísérleti nyulak a ketrecben. Sok mindent láttunk és hallottunk már, de most zsong óriásfülünk a sok kiabálástól. Minden napra jut egy új nyilatkozat, egy új elemzés, egy új vélemény, egy új riport, ezer új komment és újabban tüntetések is. Egyik oldalon sárga-kék zászló-palástos ukrajin(á)cik, akik azt kiabálják: „Ukrajina ponad usze!” (Ukrajna mindenek felett!), a másik oldalon az oroszokkal és Krímmel példálózó gaudik, akik nem fogják fel, hogy a privát nézeteik skandálásával megváltoztathatják egy egész határon túli közösség megítélését, és okot adnak arra, hogy Ukrajna radikális erői politikai bűnbakot kreáljanak belőlünk.

Sűrűn pilláinkat rebegtetve nem értjük, hogy hogyan kerültünk ebbe a kényes helyzetbe. Mi nem szerettünk volna mást, csak azt, hogy a gyermekeink magyarul tanuljanak, megőrizzék a magyar identitásukat, és ugyanolyan lehetőségük és joguk legyen, mint minden normális ország minden normális állampolgárnak.

Mostanság gyakran halljuk, hogy a kárpátaljai magyar közösség nem tud ukránul, nem teszi le a független tesztelést (érettségi és felvételi vizsga) az államnyelvből, így inkább külföld felé kacsingat.

Tény, hogy létező probléma a nyelvtudás hiánya és a kacsingatás is. De az is hozzátartozik az igazsághoz, amit már olyan sokan leírtak és elmondtak: a nyelvtudás oroszlánrésze nem rajtunk múlik, a továbbtanulás és külföldi munkavállalás is gyakran kényszerhelyzetből adódik. Mindkettő az állam állampolgáraihoz való hozzáállásának minőségétől, de inkább a minőség hiányától függ.

Az ukrán állam törvényileg garantálja az állampolgároknak az államnyelv elsajátításának jogát, de a garancia vállalásán túl semmi egyebet nem tett eddig. Az ukrán oktatási szakemberek pedig rendszerint elfelejtenek beszámolni arról, hogy milyen kétségbeejtően rosszak az ukrajnai ZNO-k eredményei, és nemcsak ukránból. Hogy az elmúlt években sosem voltunk tisztában azzal, hogy milyen eredményt kell elérni egy érvényes vizsgához és milyen lesz az értékelhető eredmény. Mint ahogy arról sem szól a fáma, hogy az oktatásban még mindig korrupció van, és 26 év alatt sem sikerült rendet teremteni a posztszovjet fejekben. Bajban van az egészségügyi ellátórendszer, a gazdasági rendszer pedig poszttraumatikus katyvaszban lubickol. Miközben az oligarchák egyre gazdagabbak, a társadalom középrétege és jelenlegi és jövendőbeli értelmisége nemzetiségtől függetlenül külföldön keresi a boldogulást.

Nekünk, magyaroknak gyakran vetik szemünkre azt is, hogy állampolgárai vagyunk Ukrajnának, és emiatt kötelességünk államnyelven kommunikálni. Ez így van, de vajon nekem, mint adófizető állampolgárnak, akinek az adója ugyanúgy az állam fejlődését szolgálja (szolgálhatná), nincs-e jogom arra, hogy kiálljak a saját érdekeim mellett, hogy megválasszam a gyermekem számára az optimális oktatási nyelvet, hogy megkérdezzenek, amikor a sorsomat érintően döntenek; hogy az oktatásban ugyanolyan körülményeket biztosítsanak a közösségem tagjainak (könyvet, módszereket, épületet, eszközöket), mint egy ukrán származású ukrán állampolgárnak.

Nagyon sok a kérdés ebben a helyzetben. Emberi és állampolgári jogunk, hogy ezekre megkeressük és megtaláljuk az optimális válaszokat. De a keresés és jogi harc mellett vigyáznunk kell, hogy méltók maradjuk önmagunkhoz. Szavainkkal és tetteinkkel ne szítsuk tüzet, egy lapon se lehessen említeni minket a szeparatizmussal, mert elég egy félrecsúszott szó vagy mozdulat – és igazoljuk a politikai szélsőségek vádjait. Az erőszak erőszakot, a szeparatizmus szeparatizmust szül. Nehéz megállni, hogy ne mocskoljuk vissza a másikat. De ha megtesszük, azzá válunk, akinek a magatartása sért minket.

Őrizzük meg a higgadtságunkat, hiszen jól tudjuk, törvények és kormányok jönnek, mennek, de mi és az utódaink itt maradunk, nekünk a messzi holnapban is szembe kell majd nézni a szomszédjainkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel. A tekintetünknek mindig őszintének és egyenesnek kell lennie, ott kell lennie benne a büszkeségnek és méltóságnak: mert mi ellene mondtunk a szeparatizmusnak.

Kudlotyák Krisztina
Kárpátalja.ma