Kopogtató: feltámadás – karanténban

Másodjára ünnepeljük Krisztus feltámadását szigorú szabályok mellett. A tél ismét elhúzódott, de ez nem az időjárásban mutatkozik meg, hanem az emberi szívekben.

Furcsán telik az idő ebben az időszakban. Egy évvel ezelőtt még nemigen találkoztunk a vírussal, mára viszont talán alig van település, amit ne érintett volna. Könnyű volt mindaddig szkeptikusnak lenni, amíg nem láttam az első betegeket, amíg nem kellett azzal szembesülnöm, hogy hányan szenvedték meg ezt a kórt. Megszoktuk, hogy naponta halnak meg emberek – most már nemcsak a golyó miatt, hanem a pandémia miatt is. Ennek ellenére sokan még mindig nem hiszik el, hogy a járvány létezik. Inkább hisznek a hiteltelen forrásoknak, mint azoknak az orvosoknak és tudósoknak, akik évekig tanultak azért, hogy a munkájukat jól végezzék. De ha a tudomány nem győzi meg őket, akkor is ott vannak sajnos a telített kórházak, amikben sokan az életükért küzdenek. Aki ezen csak nevetni tud, az tudatlan és felelőtlen. És nincs tisztában azzal, hogy a szabályok felrúgásával nem csak magát, de a szeretteit is veszélyezteti.

Valószínűleg sokak megkérdőjelezik most Isten létét. „Hol van Isten, amikor ennyien meghalnak?” És zúdulnak a szitkozódó kommentek, hogy „az egész az egyház kitalációja”, „annyira szeret az Isten, amennyire fizetsz neki”, „ha lenne, nem lenne ez a helyzet”, „olyan nagy Isten, hogy egy vírust nem tud megszüntetni” stb. Nos, bármily hihetetlen a hitetlenek számára, márpedig itt van. Ha úgy tetszik, egy kicsit engedi elharapózni a Sátánt. Hogy miért engedte meg mindezt? Nem tudom. Úgy gondolom, hogy vagy büntet valamiért, vagy pedig a hitünket próbálja ezzel. De nem hagy el.

A tanítványok azt hitték, hogy egyedül maradtak, amikor Jézus meghalt. Elhagyatottnak érezték magukat, mint mi is nagyon sokszor éreztük az elmúlt egy évben. Aztán véget ért a tanítványok árvasága. Én vagyok, ne féljetek! – mondta nekik a feltámadott Krisztus.

Nehéz egy év után ezt mondani, de bíznunk kell. Nem hordozunk nagyobb terhet a tűrőképességünknél, még ha sokszor úgy is érezzük, hogy a vég szélén állunk. A mostani feltámadás ünnepe azt üzeni, hogy nem vagyunk egyedül, van kihez fordulnunk a bajban. Hiszen ígéretet kaptunk: „én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma