Kopogtató: Hol a határ?

Senkinek nem kell bemutatni, hogy mi folyik manapság a határátkelőhelyeken: négy-öt órás várakozások, rendszerhibák és – tisztelet a kivételnek – pocsék munkamorál.
Amikor valamilyen okból kifolyólag át kell lépnem a határt, már az első tíz percben szörnyen elmegy a kedvem mindentől. Nem elég, hogy rengeteget kell várnom, de miután sikerül elérnem az ellenőrzőpontot, a vámosok, kiskatonák is durván, mogorván beszélnek, mintha az én hibám lenne, hogy nekik ott kell dolgozniuk, mintha én választottam volna nekik ezt a szakmát.
Ezen a héten is kijutott a sorban állásból az államhatár átlépőinek: hosszú sorokban, 40 fokos hőségben várakoztak az utazók, a munkára figyelmeztető dudálástól pedig hangosak voltak az átkelőhelyek.
Ilyenkor az emberekben akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy valóban ilyen lassan kell mennie a dolgoknak? A vízummenetességnek is betudhatjuk a kilométeres sorokat, de amikor percekig, órákig nem moccannak a sorok, úgy érezhetjük, hogy egyszerűen senki sem akar megdolgozni a pénzéért.
Rutinos határjárók szerint nem mindenkinek kell órákat várakoznia – egy megadott tarifa ellenében soron kívül kerülhetnek a sorompó belső oldalára a „jól tejelő bennfentes emberek”.
Az áldatlan állapotban szerepet játszik az is, hogy kevés átkelőhely van Kárpáltján, ezekből a Kaszony–Barabás 7:00-től 19:00 óráig, a Harangláb–Lónya határátkelő pedig mindössze 8:00-tól 16:00 óráig üzemel. A napokban is felvetődött a gondolat, hogy éjjel-nappalivá alakítsák át az említett átkelőket, de a kárpátaljai elképzelések gyakorlatba ültetéséről már mindnyájunknak megvannak a tapasztalatai. Csak egy példa erre az, hogy már tizenegy éve elkezdték a beregszászi elkerülő út megépítését: eltúrták a földet, hogy kialakítsák az alapokat, elhelyeztek egy-két hidat, majd nem történt semmi. Az utakat személygépkocsik használják rövidítés céljából, míg a hidak elkezdtek tönkremenni és az évek során életveszélyessé váltak.
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója június 8-i beszámolója szerint mintegy húsz új átkelőhelyre lenne szükség ahhoz, hogy akadálytalan legyen az európai uniós vízumliberalizáció hatályba lépésével megnövekvő határforgalom.
Az ukrán–magyar szakaszon nyolc új átkelőre – öt közútira és három vízire –, az ukrán–románon hatra, négyre az ukrán –szlovákon, az ukrán–lengyel határszakaszon pedig egyre lenne szükség.
Hogy ezekből hány új határátkelőt létesítenek, az a jövő titka, s csak reménykedni tudunk abban, hogy mi is megéljük a változásokat, s a következő generációknak már nem kell hasonló problémákkal szembenézniük. A jelenlegi állapotok tarthatatlanok, csak a Gondviselésnek tudhatjuk be, hogy nem történt nagyobb tragédia. Kérdés, hogy mekkora az a tűrésszint, amit még elviselnek az emberek? Meddig tud még romlani a helyzet? Mégis hol a határ?

File József
Kárpátalja.ma