Kopogtató: kárpátaljai külügy

Ha annyi százasunk lenne, ahányszor a kárpátaljai magyarságot szeparatista hangulatkeltéssel, anyaországunkat revansista törekvésekkel vádolták, már minden bizonnyal multimilliomosok lehetnénk.

Pénzt nem kaptunk a jelzőkért, melyek hallatán már a fejünket sem kapjuk fel, de azért nem maradunk üres kézzel: egyre képtelenebb lépésék, vádak követik egymást, melyeken akár jókat is nevethetnénk, ha nem a saját bőrünk, gyermekeink jövője lenne a tét.

A heti fáma az iskolai, egészségügyi és kulturális korrupcióhálózat felderítése érdekében tett erőfeszítésekről szólt.

Az óvodás éveimről – hiába, nem vagyok már mai csirke – nem sok emlékem maradt. A körülmények élhetőnek tűntek, falusi gyerekként semmi kivetnivalót nem találtam a viseltesebb ágyneműkben, a kopott játékokban, de nem ütköztem meg az udvar végében található pottyantósokon sem.

Az iskolában aztán több terembe is volt szerencséje beköltöznie a csoportomnak az évek során. Az oktatás minőségére nem lehetett panaszom, a körülményeket viszont költői túlzással sem nevezhettük európaiaknak.

Dohos, penészes tantermek. Füstöt okádó kályhák, repedezett üvegű ablakok, kabátban didergő gyerekek a tanórákon és minősíthetetlen állapotú WC-k, melynek használata után két nagyszünetnyi idő is kevés lenne a parfümmentesítéshez – úgy hiszem, nyugodtan általánosíthattuk akkoriban az állami kézben lévő kárpátaljai oktatási intézmények mindegyikére a fenti kórképet.

A főiskolai tanulmányaim alatt, a kötelező pedagógiai gyakorlat alkalmával örömmel konstatáltam, hogy több kárpátaljai magyar iskolában új nyílászárókat szereltek fel, gázzal fűtenek a tanintézményekben, ahol emberi használatra alkalmas illemhelyek is találhatók.

A kedvező változás sajnos nem az ukrán állam jóvoltából valósult meg. Mintegy 200 kárpátaljai oktatási és nevelési intézmény részesült a Keleti Partnerség vagy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program támogatásában. Ezt a segítségnyújtást most Ukrajna külügyminisztériuma kérné számon az intézmények fenntartóitól.

Ha valaki elvégez helyettem egy feladatot, ami az én kötelességem lenne, de nem vagyok képes végrehajtani, a köszönet a legkevesebb válaszreakció gyanánt. Hogy országunkban a hála igen sajátos módon kerül kifejezésre, ahhoz már rég hozzászoktunk. Azon viszont meglepődtünk, hogy a külügyminisztérium foglalkozik az országba érkező támogatások felhasználásának mikéntjeivel. Kárpátalján ukrán állampolgárok élnek. A külföldről érkező támogatások itt hasznosulnak, Ukrajna fejlődését szolgálják. Azt feltételezhetnénk, hogy a gazdasági vagy a területfejlesztési minisztériumok kompetenciája lenne a beérkező összegek hasznosulásával foglalkozni, ha minden áron az oktatási és kulturális intézményekben kezdenék a korrupció felszámolását a hivatalok, határátkelők és mondjuk a rendőrség átvilágítása helyett, ám Kárpátalja ez esetben mégis külügyminisztériumi üggyé avanzsált. A „Nagy-Magyarország gondolatával játszadozó”, „szuverenitást követelő”, „szeparatista” jelzőkkel megbillogozott állampolgárokban óhatatlanul is felvetődhet a kérdés: mégis ki szeparál el kit Ukrajnától?

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma