Túlérzékenyítés
Számtalanszor fogtam neki ennek az írásnak. Mindannyiszor félretettem. Túl kényes téma, nehéz helyénvalóan írni róla. Ha ugyan lehetséges. De csöndben maradni sem egyszerű. Ismét nekikezdek hát.
Szinte hetente megosztja valamelyik ismerősöm a közösségi platformokon Szabó Magda gondolatát:
úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.
Nos, ha szétnézek ebben a mai, rettentően elfogadó világunkban, azt látom, hogy mi nem csupán súroljuk: láncfűrésszel tépjük, szaggatjuk a bőrt, húst, roncsoljuk a csontokat is.
Egyfelől elönt minket az erkölcsi fertő (nem túl píszí megfogalmazás, tudom, tudom), minden észérvet felülírva. Emberek házasodnak fákkal, állatokkal, tárgyakkal, van aki őzként, mások kutyaként aposztrofálják magukat, gyermeküket. A politikai korrektség zászlaja alatt utócenzúrázzák a világirodalom remekeit (például Tíz kicsi négerből Tíz kicsi indián, majd Mert többen nincsenek), ahogy a streamingszolgáltatók is remekelnek. Az elfogadás és egyenlőség jegyében másítják meg a történelmet, írják át a meséinket (afroamerikai hableány, törpék nélküli, latina főszereplős Hófehérke, nembináris tündérkeresztanya). Egy 5 részes minisorozatban is kell lennie legalább 3 LMBTQ szálnak, különben adásba sem kerülhet. Holott a kevesebb több elve alapján lehet(ne) a témának megfelelő fajsúlyú alkotásokat is képernyőre vinni, lásd Adèle élete, Dán lány, Szólíts a neveden.
Ezzel párhuzamosan (a fentieknek szóló ellenállást meglovagolva?) félelmetesen törnek előre a fasiszta, szélsőjobb erők, ideológiák. Vallások mögé bújva gyilkolnak, háborúznak, uszítanak egymás ellen tömegeket azok, akik egyetlen istent ismernek: pénz a neve. Politikusok választási játszmákban papolnak a legkisebbek védelméről, a színfalak mögött mégis védtelenül, kiszolgáltatva hagyják a gyerekeket.
Keresztény, konzervatív környezetben nőttem fel. Politikai elcsépeltsége ellenére számomra az apa igenis férfi, az anya nő. Ugyanakkor nem minden gyermeket nemző férfi apa, ahogy a gyermeket szülő, de őt magára hagyó, bántalmazó nőt sem tartom anyának. Pláne nem édesanyának. A fentiekkel részint szembemenve azt sem gondolom, hogy ne bízhatnánk az otthonában bántalmazott gyermeket, a kórházi ágyakon érintésmentesen hagyott, vegetáló csecsemőt a saját neméhez vonzódó, de szeretetet adó, a kicsi szükségleteit ellátó felnőtt gondjaira. Mindehhez persze egy jól működő gyermekvédelmi rendszer szükségeltetne, aminek igencsak hiányában van a társadalmunk. Ahogy az emberségnek is. Helyette van szőnyeg alá söprés, megfélemlítés, korrupció, lejtmenetben lévő oktatás, rothadó egészségügy, szekunder szégyent kiváltó agresszív politikai diskurzus, háború, kisebbségi elnyomás és uszítás, uszítás minden mennyiségben.
Pallagi Marianna
Nyitókép: Chat GPT