Legendák Kárpátalján: A Szinevéri tengerszem

Rovatunk legutóbbi részében a Kárpátok hegyeibe tettünk látogatást a képzelet szárnyán. Most arra kérem a kedves Olvasót, maradjunk még kicsit kedves magaslataink között…
Van a Kárpátoknak egy gyönyörű szép kis csücske. Tudom, tudom, gyönyörű csücske nemcsak egy van neki, de azért mégis… Szemet gyönyörködtető, az Égi Művész legszebb alkotásai között számon tartott festői környezetben terül el méltóságteljesen Kárpátalja legnagyobb tava, a Szinevéri-tó. A Kárpátok vízválasztó hegyei, a Gorgánok között csillan meg vize, környéke természetvédelmi területnek számít. A 989 méter magasan található tavat három forrás táplálja vizével. Területe 4–7 hektár, közepes mélysége 8–10 méter, legnagyobb mélysége pedig 22 méter; méretei az évszaktól és a vízhozamtól függően változnak. Nemhiába nevezik e kincset az itt élők „tengerszemnek”: a kék vizet, mint szempillák a szemgolyót, szegélyezik örökzöld fenyvesek, közepén kis szigetecske emelkedik, akár a pupilla – vajon kinek a szemére emlékeztet…?

„Valamikor, réges-régen az e vidéket birtokló grófnak volt egy csodálatosan szép leánya. A leány káprázatosan kék szemeiben a Kárpátok tiszta égboltjának mérhetetlen kéksége tükröződött, ezért nevezték el Színynek, amely magyarul kéket jelent. Egy alkalommal, amikor a gróf a hegyi pásztorok és favágók munkáját ellenőrizte, vele tartott leánya is. Színy virágot szedett az erdei tisztáson, amikor egy pásztorsíp fülbemászó dallama ütötte meg a fülét. Lábai önkéntelenül is a zeneszó irányába vitték, s egy tisztáson megpillantott egy a pásztorsípon önfeledten játszó pásztorlegényt. A legény észrevette a leányt, s félbeszakítva játékát megkérdezte:
– Te ki vagy?
– Én Színy vagyok, s ezek a hegyek és erdők apám birtokai. És te ki vagy?
– Én Vér vagyok, a gróf pásztora.
A leány megkérte a legényt, folytassa játékát. A fiú örömmel tett eleget a kérésnek, és a leány egészen alkonyatig gyönyörködött a pásztorsíp csodálatos hangjában. Amikor elbúcsúztak, Színy megígérte Vérnek, hogy máskor is meglátogatja.
Színy állta a szavát, s a fiatalok között hamarosan szerelem szövődött.
Csakhogy a gonosz emberek irigysége határtalan volt, és a fiatalok viszonyát beárulták a grófnak. Erre a gróf megtiltotta leányának, hogy egy rangjához méltatlan pásztorfiúval találkozzon. A legény – mit sem sejtve – várta a soron következő találkát Színnyel, helyette azonban a gróf szolgái tartottak felé. A pásztorsípon játszó legényt észrevétlenül, hátulról közelítették meg, majd a hegyről egy nagy követ gördítettek reá orvul.
Amikor a leány tudomást szerzett arról, mi történt a fiúval, rohant hegyen, völgyön át a tett színhelyére, ott átölelte a legényt eltakaró követ, és zokogni kezdett. Csak sírt és sírt, folytak a könnyei, mígnem egy tavat képeztek a tisztáson: ugyanolyan kéket, mint a leány szemei, ugyanolyan kéket, mint a Kárpátok feletti égbolt.
Az emberek a tavat a szerelmesekről Szinevérnek nevezték el.”

(A legenda megtalálható a Horváth Zoltán György – Kovács Sándor szerkesztette Kárpátalja kincsei című kötetben.)