Legendák Kárpátalján: Báthory István aranyhintója

Az elmúlt hetek, sőt, immáron hónapok alatt magam is rácsodálkoztam – hiszem azt, hogy számos kedves Olvasónkkal együtt -, mennyire „legendás” vidék is Kárpátalja. S ahogy igyekeztem felderíteni a vidékünket övező legendák, mondák terítékét, arra kellett rádöbbenem, lehet, hogy érdemes lenne komolyan elgondolkodnom egy kincskereső csapat alapításán. Hiszen a dimbek-dombok, hegyvonulatok gyomrában a legendák tanúsága szerint mára tekintélyes vagyon gyűlhetett össze… Gondoljunk csak a Kelemen-hegyre, ahol II. Rákóczi Ferenc kurucai rejtették el kincseiket. Máig nem bukkant reájuk senki sem. De erre a megállapításra ösztönzött mai történetünk is, mely Báthory István erdélyi fejedelem Radzivil Borbála lengyel királynénak szánt ajándékairól, s azok sorsáról szól. Ha a történet után netán az Olvasó is kedvet kapna a kincsvadászathoz, ne habozzon jelentkezni: mint tudjuk, több szem többet lát! Kellemes olvasgatást kívánok!

„Gánics, Kalina, Dombó és a környékbeli kárpátaljai falvak történetéről, só-, kőszén-, fehér- és vörös márvány, valamint opálbányáinak keletkezéséről egy különösen érdekes monda él a nép ajkán.
Történelmi tény, hogyBáthory István1571. május 25-én lett erdélyi fejedelem, s később – Zsigmond Ágost lengyel király halála után –, hogy a lengyel trónt is elfoglalja, Krakkóba sietett a lengyel koronához kötött feltételeknek eleget tenni, vagyis az özvegy királynét – született Radzivil Borbálát– feleségül venni. Meg is történt az esküvő, s 1575. május 1-én Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázták.
Az esküvő előtt azonban – a nép ajkán így él a történet – Báthory István Szebenben egy Hildeshaim Alfréd nevű szász ötvös mesternél egy hintót készíttetett, amelyet menyasszonyának akart nászajándékul küldeni. Az öreg Hildeshaim azt a megbízást kapta, hogy a díszhintó felülmúlja az összes addig készült királyi és császári hintókat, nemcsak kivitelezésben, hanem kényelemben is. Az öreg mester el is vállalta a munkát, és huszonnyolc segédjével hónapokon át készítette a hintót, súlyos arany és ezüst ötvözetekkel, cirádákkal díszítve azt. A hintó ében- és tiszafából készült, és igazi művészi munka volt. Belseje finom színes szattyán- és párducbőrökkel volt tapacírozva. Mikor elkészült, külön kerekeket szereltetett alája az öreg Hildeshaim, míg az eredetieket – melyek szintén tele voltak arany veretezéssel – külön szekérre pakolták. Ezen kívül egy igazgyöngy nyakéket, aranyakat és egyéb fejedelmi ékszert küldött Báthory az özvegy lengyel királynénak.
Vitéz Borbély Balázs belső udvari ember vezetésével útnak indult gyönyörű, nyolc arab ménnel a fejedelem ajándéka, a csodás aranyhintó. Vitéz Borbély Balázs huszti, técsői és viski nemesekből állította össze kíséretét. Összesen húszan lehettek a nagynevű, híres vitézek, s legalább 500 darabont, mintegy hatvan külön lovas és parádés kocsisok egészítették ki a kíséretet. Huszt várába, majd onnan Iza felé vették útjukat.
Abban az időben egész Máramaros – egészen a Tiszáig – őstölgyerdőkkel volt tele. Közbiztonságról még nem lehetett beszélni. Martalócok, razbojnyikok és rettegett haramiák garázdálkodtak szabadon a vidéken. Védekezni ellenük szinte lehetetlen volt.
Így történt aztán, hogy a fejedelem aranyhintója csak Izáig jutott el szépen, mert éppen akkor a Nagy-ág folyó elmosta az utat, és az árvíz meg a vihar rengeteg szálfát kidöntött, úgyhogy a kirendelt jobbágyak sem tudtak utat nyitni a hintónak. Így Drahovának vették útjukat, ahol azonban újabb akadályokba ütköztek; lekerültek hát Uglya, majd Vulhovce falvaknak. A Vulhovce alatti nagy olázakban (szikla alatt húzódó utak) két erős martalóccsapat támadta meg a kísérőket. A heves összecsapás alatt vitéz Borbély Balázs és két nemes, nyolc darabonttal, a hintóval és a szekerekkel elhajtottak a Tarac vizén át Gánicsra. Ahogy a máramarosi kisközség határába értek, a nagy terhet vonó állatok kidőltek a hámból és lehetetlen volt velük továbbjutni. Erre Borbély Balázs a huszti vár kapitányához küldte megmaradt embereit új emberekért és lovakért. Közben a kocsikat és a hintót elrejtették az üldöző martalócok elől. A kincseket egy közeli barlangba vitték, s a barlang bejáratát berakták kövekkel; mohával felismerhetetlenné tették a barlanghoz vezető utakat. Utána esküvel fogadták meg egymásnak, hogy a rejtekhelyet nem árulják el senkinek. Később a közeli Pláj nevű havasra mentek, ahol egy öreg juhász legeltetett.
A juhász szívesen fogadta a gazdagon öltözött urakat, tiszteletükre bárányt ölt és nagy vendégséget csapott, egyik bojtárát azonban elküldte fiához, DekunecIlkóhoz, aki a máramarosi havasok egyik legnagyobb martalóccsapatának a vezére volt: jöjjön azonnal a szállásra, mert fogaira való vendégek érkeztek. Másnap meg is jött Ilkó, és meglepetten állapította meg, hogy ezeknek az uraknak az embereivel harcolt ő és razbojnyikjai– eredménytelenül. Az urak el is mondták bizalmasan, hogy kíséretüket várják Huszt várából, mivel szerencsétlenül jártak az úton. Ilkó egy nagy vérmedve– mely az utóbbi időben nagy kárt tett a nyájban – vadászatára hívta meg a három urat. A híres vitézek örömmel kaptak az alkalmon. Maga vitéz Borbély Balázs örült a legjobban, mert úgy számított, hogy az elejtett medve bőrét majd útközben kikészítteti, és mint a Kárpátoknak egy különösen érdekes ajándékát nyújtja át az özvegy királynénak. De alighogy szétszaladtak a hajtók, a martalócok mind a három vitézt agyonverték. Az értéktárgyaiktól, ruháiktól megfosztott halottaikat aztán egy szakadékba dobták, táplálékul az erdő vadjainak.
Tettük véghezvitelével az aranyhintó keresésére indultak, de nemcsak ők, hanem később a Huszt várából érkezett kétszáz vitéz sem találta nyomát a kincseknek. Gánics, Kalina, Dombó és a környékbeli falvak lakossága azóta is keresi a fejedelem ajándékait; gyakran csapatostul rándulnak ki a hegyekbe, csákánnyal, ásóval és kutatnak – mindmáig eredménytelenül. Kincskeresés közben akadtak rá viszont a ma is virágzó só-, kőszén-, fehér- és vörösmárvány, valamint opálbányákra.
Bár a vidék népe még ma is azt hiszi, hogy majd egy hetedik gyermek hetedik gyermekének az unokája mégiscsak megtalálja a kincseket, a megtalált és feltárt bányák ma a kincseknél is többet érnek.”
(A legenda megtalálható a www.karpatinfo.net weboldalon.)