Legendák Kárpátalján: Borzsa várának pusztulása

A Tisza és Borzsa folyó találkozásánál, Mezővári mellett hajdan földvár állt. Borsova (Borzsova) vára az egykori Borsova vármegye és esperesség központja volt. Anonymus is megemlítette krónikáiban, szerinte Salanus bolgár fejedelem vára volt egészen a honfoglalásig. Ma már csak nyomai lelhetők fel Mezővári déli határában, azonban számos legenda őrzi nevét a feledés homályától. Lássunk most ezek közül egyet, melyet további változataival együtt megtalálunk a Dupka György és Zubánics László által összeállított Szépasszony dombja című kötetben.

„A besenyők támadásai elől elvonuló magyarság 898-ban jelent meg Kijev alatt és tábort ütött a Dnyeper partján.
Erről így emlékeznek meg az orosz évkönyvek.
Vonultanak a magyarok Kijev mellett a hegyen, mely ma az Ugorszkoje nevet viseli. Kijev alól a magyarok továbbmentek nyugatnak és Galícia határához érve, követséget menesztettek annak fejedelméhez, hogy engedélyezze átvonulásukat az országon. A követségben ott volt Árpád vezér fia, Béla is. Az ifjú itt ismerkedett meg Milotával, a fejedelem szépséges leányával. A fiatalok között meleg vonzalom szövődött.
Milota azonban Csongor herceg jegyese volt, aki Borzsa várában székelt. A halicsi fejedelem nemsokára el is küldte a lányát vőlegényéhez.
Közben hosszú alkudozások után a magyarok megkapták az átvonulási engedélyt. A fejedelem, aki különben örült, hogy ilyen könnyen megszabadult hívatlan vendégeitől, még vezetőket is rendelt ki melléjük, hogy mutassák nekik az utat a Kárpátokon keresztül. A közelgő tél miatt azonban az átvonulásra csak a következő évben kerüli sor.
Hosszú, fáradalmas út után a magyarok átkeltek a Vereckei-szoroson, a Latorca völgyében haladva eljutottak Munkácsig, ahol 40 napig időztek, hogy kipihenjék fáradalmaikat. Történt pedig ez – Anonymus bizonysága szerint – 903-ban.
A szépséges Milota után bánkódó Béla naphosszat járta a környék vad, dús erdőit kedvenc apródjával, Szaniszlóval. Vadászás közben egyszerre csak egy kis lovascsapattal találták szembe magukat, amelynek élén maga Csongor, Borzsa várának ura lovagolt. Csongor ugyanis hírét vette a magyarok bejövetelének, megerősítette várát és felderítésre indult. Most, hogy útjába akadt a két idegen ifjú, ki akarta őket vallatni a magyarok felől, de azok nem árulták el kilétüket, ezért mint foglyokat magával vitte őket várába.
Otthon már várták barátai, a szomszédos Szremotura és Kovászó várának urai, akik vendégségbe jöttek hozzá.
Mialatt Csongor vendégeivel mulatott, Milota kíváncsiságból megnézte e két foglyot és az egyikben rémülten ismerte fel szerelmesét, Bélát.
Béla boldog volt, hogy újra láthatja Milolát, hallani sem akart arról, hogy Milota segítségével megszökjön.
Milotát meghatotta az ifjú állhatatos szerelme, s hogy ura haragjától megmentse, hű komornája, Bilka segítségével elrejtette a vitézt a belső vár nagy tornyában, saját lakosztálya közelében, Szaniszlót pedig szökni engedte. Azután meghagyta szolgáinak: jelentsék uruknak, hogy a két fogoly megszökött.
A mulató Csongor nem sokat törődött a szökéssel, hiszen sejtelme sem volt erről, hogy milyen előkelő foglyot vesztett.
A váron kívül Szaniszló találkozott Csettel, Árpád öreg szolgájával, akit a vezér elküldött, hogy megtudakolja, mi történt Bélával. A két ember útnak indult, hogy hírt vigyen Árpádnak Béla sorsáról.
Árpád azonnal Borzsa vára ellen vezette seregét. Csongor, amikor értesült a fenyegető veszedelemről, Milotát a várból kivezető alagúton biztos rejtekhelyre küldte, maga pedig felkészült a vár védelmére.
A magyarok a vár alá értek, s minden oldalról körülzárták, hogy a bennlévők közül senki se menekülhessen el. Az ostrom azzal kezdődött, hogy a várfalakat körülvevő vizes árkot több helyen behordták rőzsével és földdel, a betömött árkon át aztán rohamra indultak, és rést ütve a falakon, benyomultak a külső várba.
A külső vár eleste után Csongor fegyvereseivel a belső várba húzódott, amelynek tornyában Béla rejtőzött, s egy lőrésen át figyelte a harcot. Mikor látta, hogy övéinek ismételt rohamai a védők vitéz ellenállásán egymás után megtörnek, felgyújtotta a tornyot. A tűz nagy zavart keltett a védők soraiban. Azt felhasználva a magyarok újabb rohammal betörték a főkaput és behatoltak a belső várudvarba, ahol aztán elkeseredett kézitusára került sor.
Bilka sietett értesíteni Milotát a toronyban kitört tűzvészről. Úrnője, abban a hiszemben, hogy Béla ottveszett, harcosnak öltözött, visszatért a várba, s leeresztett sisakrostéllyal, hogy fel ne ismerjék, az ellenségre vetette magát, így keresve a megváltó halált.
Eközben Bélát is elragadta a harc heve, elhagyta az égő tornyot, s egy elesett harcostól elvett karddal és pajzzsal a viaskodók közé rontott. Egyetlen csapással földre terítette az útjába kerülő első szláv vitézt. A harcos sisakja leesett, s amikor Béla áldozatára pillantott, borzalommal ismerte fel benne szeretett Milotáját. Mint őrült rohant el a harc színhelyéről és egy patakhoz érve, annak partján kétségbeesésében kardjába dől.
A várért vívott harcban elesett Csongor és vele a védők nagyobb része. Tetemeiket a vár udvarán közös sírba temették el. Árpád abbeli haragjában, hogy fiát nem találta, földig leromboltatta a várat.”

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma