Legendák Kárpátalján: Hogyan került a japáncseresznye vidékünkre?

„Itt van az ősz, itt van újra…” Lassan, de tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul hódít teret az örök körfogásban az elmúlást jelképező évszak.

Szomorúságot áraszt, mégis szép, hisz hozza magával, mintegy vigasztalásul, összes kellékét: a piros, arany, bronz színű leveleket, a hűs, csípős reggeleket, az első – és a többi – csengőt az iskolákban, s a vénasszonyok nyarát. Mindazonáltal egyre szürkülnek a napok, kevesebb a napfény, a nyíló virág… Ezért a szép idő búcsúztatásaként itt az ideje, hogy visszatekintsünk egy gyönyörű természeti esemény, a japáncseresznye (szakura) virágzásának idejére.
A szakura virágzás általában április közepétől május elejéig tart, valóságos édenkertté varázsolva megyeszékhelyünket, Ungvárt, ahol az egzotikus növény a leginkább elterjedt. A különleges látvány minden tavasszal turisták ezreit vonzza vidékünkre, hiszen Ungvár városában található Európa legnagyobb szakura fasora, mely az Ung folyó Pravoszláv és Kijevi parti útjain húzódik. A megyeszékhelyen közel 2000 szakura virágzik évről évre, s lassan Kárpátalja összes nagyobb városában megjelennek a finom, rózsaszín virágot bontó fák. A Távol-Keleten úgy tartják, a virágok a tisztaságot s az élet mulandóságát jelképezik rövid, mindössze egy hetes életükkel.
De hogyan is kerültek ezek az egzotikus, gyönyörű növények hozzánk, a kicsiny Kárpátaljára?

„Egy alkalommal egy japán küldöttség I. Ferenc József osztrák császárnak szánt ajándékai között japáncseresznyefák is voltak. Mivel a delegáció útja Kárpátalján át vezetett, egy éjszakát Munkácson kellett tölteniük.
Munkácson pillanatok alatt szárnyra kapott a szenzációs hír, hogy a japánok valamilyen nagyon értékes meggyfajtát visznek az osztrák császárnak. Így aztán nem túl meglepő, hogy az „élelmes” helyiek éjszaka elloptak néhány fácskát, melyeket később Ungváron el is adtak, mint különleges gyümölcsfákat.
Azóta van Ungváron szakura, és gyönyörködteti az emberek szemét és lelkét, ám semmi esetre sem táplálja a testet, mivel a gyümölcsére hiába vártak az ungváriak.”

A valóságban az első szakura-csemetéket az 1920-as években ültették Ungváron. Ekkor épült ki Ungváron a város „kormányzósági negyede”, a Galagó. Ez a terület akkoriban mocsaras volt, kevés növény maradt meg e helyen – a japáncseresznyefák azonban elterjedtek, s ma már nehéz lenne elképzelni Ungvárt tavasszal a rózsaszín virágfelhő nélkül.