Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: állatorvos

Gyermekkorunkban mindenfélét képzelünk arról, hogy mivel fogunk felnőttként foglalkozni.

A fiúk többnyire mozdonyvezetők, pilóták, katonák szeretnének lenni, míg a lányok tanítónőnek vagy ápolónőnek készülnek. Cseh László is így volt ezzel gyermekkorában, ő is pilóta akart lenni. Aztán valami egészen más foglalkozást választott: állatorvos lett. Jelenleg a Beregszászi Járási Állategészségügyi Központ járványügyi állatorvosa.

– Városi gyerek vagy. Honnan jött az állatok szeretete?

– Ugyan Beregszászban születtem és nőttem fel, de az apai nagyszüleim Makkosjánosiban éltek, az anyai nagyszüleimnek pedig Beregszász közelében voltak földjei. Édesapám agronómus volt, s valószínűleg tőle örököltem az állatok iránti szeretetemet.

– Hová jártál iskolába?

– Az első nyolc osztályt a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskolában végeztem el, majd Moszkvától 250 kilométerre, Jaroszlavl városában jártam középiskolába, ahol állatgyógyásznak tanultam. Közelebb, például Munkácson is lett volna hasonló iskola, de oda nem vettek fel.
A középiskola befejezése után rögtön továbbtanultam, a Lembergi Állatorvosi Egyetemen szereztem diplomát. Közben kipróbáltam a gazdálkodást. Beregszász mellett, a Csizajon volt egy kis földem. Aztán a Nagybaktai Mezőgazdasági Kísérleti Állomásra kerültem, ahol az aspirantúrám megszerzésére készültem. A huminsavak takarmányban való felhasználásáról szólt az értekezésem.

– Hol volt az első munkahelyed?

– Először Makkosjánosiban, egy farmergazdaságban vállaltam munkát. Akkoriban már kezdtek tönkremenni az ilyen típusú szövetkezetek. Később visszatértem a baktai kutatóállomásra, ahol három éven át dolgoztam. Különböző kísérleteket végeztünk, én főként sertésekkel foglalkoztam.

– Mikor kerültél a Beregszászi Járási Állategészségügyi Központba és mi a feladatod?

– 2002 óta dolgozom a központban. Mi látjuk el a Beregszászi járás állategészségügyét. Én járványügyi orvosként, epidemiológusként tevékenykedem, ami azt jelenti, hogy az állatokat érintő fertőző megbetegedések megelőzése és kiszűrése, s a járvány elkerülése a feladatom. A szarvasmarháknál leggyakoribb a tuberkulózis, a lépfene, a borsókakór, a száj-és körömfájás, a veszettség, a sertéseknél pedig a dizentéria, sertésorbánc, a trichinellózis. Emellett a szárnyasokat érintő megbetegedésekre is odafigyelünk. Évente oltjuk az állatokat.

– Hány állatorvos és állatgyógyász dolgozik a Beregszászi járásban?

– Közel 35-en vagyunk, ebből 15-en állatorvosként dolgozunk. Az állatorvosok vizsgálják meg a levágásra szánt jószágokat és adják ki az engedélyt a vágóhídnak. A levágott állat húsából aztán mintát vesznek, melyet laboratóriumban megvizsgálnak. Ha fertőzött a hús, az egész állatot el kell égetni.

– Volt már rá példa, hogy egészségre ártalmas volt a levágott állat húsa?

– Természetesen találtunk már fertőzött állatot, de ezek egyedi esetek. Kárpátalján például 1978-ban volt utoljára lépfenével megfertőződött szarvasmarha.

– Európában évente felüti a fejét valamilyen állatokban terjedő fertőzés: madárinfluenza, sertésinfluenza, száj- és körömfájás, fertőző szivacsos agyvelőbántalmak … Kárpátalját elkerülik ezek a járványok?

– Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) ukrajnai szervezetei által mi is értesülünk a járványveszélyről. A korábbiakban elegendőnek bizonyult az import betiltása a veszélyeztetett területekről.

– Mégsem mondhatjuk, hogy Beregszászban minden rendben van, hiszen rengeteg a kóbor kutya.

– Igen, sokszor fordulnak hozzánk a kóbor ebek miatt. Legtöbbször harapásról van szó, de mivel nem tudjuk minden esetben beazonosítani az állatot, a sérelmet szenvedőt oltják be veszettség ellen. A kóbor kutyák elterjedésének megfékezésére az ivartalanítás lenne az egyik legjobb módszer, amelyet egy időben el is kezdtünk, de aztán abbamaradt. A legtöbb esetben a saját gazdáját harapja meg a kutya, ilyenkor az ebet tíz napra karanténba helyezzük és megfigyeljük. Ha nincsenek veszettségre utaló tünetei, tíz nap után szabadon engedjük.

– Mennyire képzettek a kárpátaljai állatorvosok?

– Vannak továbbképzéseink Lembergben, Bila Cerkvában. Bizonyára többet tanulhatnánk, ha külföldi képzésekre is eljutnánk. Az eszközeink is hiányosak. A beregszászi központban se röntgen se ultrahangos készülék nincs. Legközelebb Munkácson, egy magánkézben lévő állatklinikán van ilyen eszköz.

– Milyen nehézségei vannak még a szakmának?

– Ez nem egy olyan foglalkozás, amelyet reggel nyolctól délután ötig űz az ember. Ha kell, éjszaka is kimegyek a gazdákhoz, és addig vagyok az állat mellett, ameddig az szükséges. Sokszor koszos és büdös a ruhám. De a családom már megszokta. A lányaim is szeretik az állatokat – otthon macskát tartunk –, de attól elzárkóznak, hogy állatorvosok legyenek. Néha egy-egy hálás gazda felajánl valamilyen kisállatot, nyulat, tengerimalacot, de ne szoktam elfogadni.

– Szereted a szakmád?

– Igen, s ha még egyszer választhatnék, akkor is állatorvos lennék.