Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: cipőkészítő

Manapság a fiatalok többsége valamilyen népszerű, jól kereső szakma – mint amilyen a jogász, a közgazdász, az informatikus, az orvos, az építész – mellett dönt a pályaválasztás küszöbén. Olyat ritkán hallani, hogy egy 18 éves fiú cipész akar lenni.

A tiszaújlaki származású Lajos Sándor az érettségit követően kezdett bele a cipészmesterség kitanulásába. Ma már saját műhelye van, ahol valódi bőrből készült lábbelik kerülnek ki a keze alól. Cipőjavítással nem foglalkozik, a szakma alkotó oldalát választotta.

Ismerjük meg őt!

 

– Tiszaújlak híres volt egykoron a cipőkészítésről. A településen több mint kétezren dolgoztak a helyi cipőgyárban. A rendszerváltást követően azonban a gyár bezárt, az emberek más megélhetés után néztek, a cipész szakma lassan feledésbe merült. Te mégis úgy döntöttél, hogy suszter leszel. Honnan jött az indíttatás?

– A családomban többen, a nagyapám és a nagybátyám is cipőkészítéssel kereste a kenyerét. Igaz, én még kisgyermek voltam, amikor ők meghaltak. A szomszédunk, Pityu bácsi is suszter, őt is gyakran láttam munka közben. Sokat panaszkodott, hogy senki sem viszi tovább a munkáját. Nekem tetszett ez a szakma, ezért a Tiszaújlaki 2. Számú Széchenyi István Középiskola befejezése után elindultam, hogy kitanuljam a cipőkészítés mesterségét.

– Kárpátalján sokféle szakmát elsajátíthat a tanulni vágyó, cipészmesterségre azonban sehol sem oktatnak. Hol szerezted meg a szükséges hozzáértést?

– Sem Ukrajnában, sem Magyarországon nincs szakirányú oktatás, csak a régi mesterektől lehet eltanulni a szakmát. A cipészekről azonban tudni kell, hogy nem szívesen adják tovább a tudásukat, inkább magukkal viszik a sírba a szakma fortélyait. A nagybátyám azonban másképp gondolkodott, a tiszaújlaki Csengeri Csabának megtanította a szakma ismereteit. Hálából a ma már idős bácsi átadta nekem a cipőkészítés alapjait. A többit a saját káromon és tapasztalataimból, illetve az interneten való tájékozódáson keresztül szereztem meg.

 

– Miben segített a világháló?

– Ott utána tudtam nézni a szerszámoknak, az alapanyagoknak, a nagy cipőkészítő üzemeknek. Így ismerkedtem meg az Amerikában élő, magyar származású cipésszel, Mrsan Marcellel, a Koronya Cipő alapítójával. A világszerte elismert mester számos kérdésemre – például, hogy milyen ragasztót, bőrt használjak – válaszolt, ezzel is segítetve a munkámat.

 

– Miket készítettél először?

– A szomszédunk cigányoknak készített megrendelésre bőrcipőt. Az első megrendeléseim nekem is tőlük voltak. Ez egy bonyolult munka volt, ugyanis a cigányok szeretik a több színből összeállított, cifra lábbeliket. Míg egy átlagos cipőfelső négy részből áll, az általuk kért 30 darabból tevődik össze. Tanulóidőnek jó volt ez a munka, de aztán váltottam, s áttértem a hétköznapi igények szerint gyártott cipők készítésére.

– Milyen részekből áll a munka?

– A láb méretezésével kezdődik a cipőkészítés. Enélkül nincs jó cipő.

A lábunk olyan, mint az ujjlenyomat, nincs két egyforma. Emellett számít a cipő szélessége és hosszúsága is. Kevesen tudják, hogy a manapság igen elterjedt kínai cipők nem a mi lábszélességünkre készülnek. A kínaiak lába keskenyebb, mint az európaiaké, ezért kell gyakran nagyobb méretű cipőt vennünk a megszokottnál. Ez viszont káros, mert a nagyobb számú cipőben nem a megfelelő helyre esik a talpunk súlypontja, s ettől kényelmetlenné válik a lábbeli.

Ha megvan a minta, kiszabjuk a bőrt, majd összevarrjuk a cipő felső részét. Az egyes bőrdarabokat előtte vékonyítjuk az illesztéseknél, hogy azok szépen egymásra simuljanak. Ezután ráhúzzuk a bőrt a kaptafára, ami megadja a lábbeli formáját. Aztán felszegeljük a talpakat, a sarkakat és a merevítőket.

A cipő egyik lelke a branzol. Az egész lábbeli erre épül fel. Ez nem más, mint a talpbetét alatti réteg. A felsőrészt felhúzzák a kaptafára, s a branzolra rögzítik. A kínai cipőknél a branzol papírból van, ezért hamar tönkremegy, s onnantól kezdve nem tartja a cipőt.

A másik probléma, hogy az olcsó cipők műbőrből, ragasztással készülnek. A rossz minőségű alapanyagok miatt válik rövid életűvé az ilyen lábbeli, nem beszélve az olyan kellemetlen következményekről, mint a lábgomba és a lábszag. A műbőr ugyanis nem szellőzik, nem lélegzik úgy, mint a valódi bőr. A kínai cipők sajnos csak küllemre mutatósak, a valóságban azonban nem tartósak. A javításuk pedig olyan drága, hogy sokszor érdemesebb újat venni.

 

– Ezek szerint nem mindegy, hogy milyen anyagokat használsz.

– Én az egész cipőt – a talpától a sarkán át, a bélésen keresztül egészen a tetejéig – bőrből készítem. A talphoz például a bika hátán lévő bőrt használom, ami annyira masszív, hogy órákig kell áztatni és puhítani, hogy formálható legyen. A ragasztáshoz kétféle – hideg és meleg – ragasztót használok. Ha jó minőségű, nem kell attól félni, hogy felválik a cipő. Ez az olcsó cipők állandó problémája, s az az oka, hogy ragasztás előtt nem csiszolják le a bőrt.

– Hol szerzed be a szükséges anyagokat?

– Főként Magyarországon, Nyíregyházán és Budapesten vásárolok, de a bőrök többsége például olasz termék. A szerszámokat – pl. az ampaszt, a bütyöknyomót, a dikicset, az árat, a snittvasat, a rádlit és a kaptafákat –régi cipészektől és boltokból vásároltam. Egy idős tiszaújlaki cipésztől 200 pár kaptafát vettem. Ezek többsége műanyag. Van néhány fából készült is, de azok sérülékenyebbek. Van négy varrógépem, köztük egy nagyon értékes Singer. Ha elromlik, magam javítom meg. Sajnos a nagyapámtól nem maradt rám semmi. A rendszerváltás után sokan elégették a régi kaptafákat, nem őrizték meg a szerszámokat, azt hitték, hogy ezekre már nem lesz szükség.

 

– Milyennek látod a mai cipővásárlási szokásokat?

– Manapság nem figyelünk oda arra, hogy mit húzunk fel a lábunkra. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a cipő kinézetére, mint a kényelemre. Elszoktunk a keményebb cipőktől, amelyek tartást adnak a lábnak. Ha tör a lábbeli, az általában nem azért van, mert kemény a bőr, hanem éppen az az oka, hogy puha a cipő anyaga és az csúszkál a lábunkon. Az olcsó cipő gyakran elnyúlik, mert ezeket géppel húzzák rá a kaptafára, ami nem érzékeli, hogy mennyire kell kifeszíteni a bőrt, hogy az ne nyúljon tovább.

 

– Mi, nők szeretünk magas sarkú cipőkben járni. Sokat hallani ennek a káros hatásairól. Mi a véleményed erről?

– Két véglet van, ami helytelen: amikor a cipő teljesen lapos, vagy amikor túl magas a sarka. A kényelmes női lábbeli sarka 2-4 centiméteres, illetve alkalmi cipő esetén 5-7 centiméter a megengedett. Az ennél magasabb sarkú cipő már egészségtelen, bütyköt, forgócsontkopást, hátfájást okoz. Követhetjük a divatot, de csak addig, ameddig egészséges és hordható egy lábbeli. Anyagban, a cipő orrának formájában, a mintázatban lehet variálni.

 

– A valódi bőrből készített termékek általában elég drágák. Mennyibe kerül manapság egy bőrcipő?

– A lábbeli ára függ a megrendelő igényétől. Lehet az egész cipő bőr, de a talp lehet bőr vagy gumi is. Az ár 1500-2000 hrivnyától kezdődik. Ez soknak tűnik, de ha megbecsüljük a lábbelit, az akár 20 évig is szolgálhat bennünket.

 

– Hogyan tudunk vigyázni a cipőnkre?

– A neves cipőszalonok a bőrcipőhöz sámfát és kenőanyagot is adnak. Minden használat után ki kell sámfázni a cipőt. A bőr szárad, ezért kenni kell, méghozzá vazelinnel. Bokszolni azonban nem szabad, az szárítja a bőrt.

 

– Mi a legújabb munkád?

– Most egy kétféle bőrből készült női és egy barna férfi félcipőn dolgozom. Már a kaptafán vannak.

 

– A cipőkészítés folyamata több aprólékos részből áll. Mindent egyedül végzel?

– Nemrég házasodtam. A feleségem nagybégányi származású, az ő szüleivel élünk, náluk rendeztem be a műhelyem. Ő is kedvet kapott a szakmához, már sok fogást megtanult. Az aprólékosabb munkafolyamatokban – varrás, díszítés – segít. Lassan megtanulja a szakma csínját-bínját.

 

– Milyen terveid vannak?

– Folyamatosan képzem magam, kísérletezem. Ezt a szakmát is holtig kell tanulni, de én szívesen átadom majd a tudásom: szeretnék egy cipészeket alkalmazó műhelyt létrehozni itt Nagybégányban, s később egy üzletet nyitni. Ortopéd cipőket is akarok készíteni olyanok számára, akik bütyöktől, lúdtalptól szenvednek. Eddig közel 500 pár cipőt készítettem, de nem fáraszt a munka. Számomra élmény ez a szakma, másképp nem is tudnám végezni.

– Köszönöm, hogy bemutattad nekünk a mesterséged. Isten áldása kísérje a további munkád is!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma