Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: faipari vállalkozó

Ha szóba kerül a faipar, s főleg a fakitermelés, sokan felszisszennek Kárpátalján. Letarolt erdők, csupasz hegyoldalak, korrupt erdészekről szóló sajtóhírek jutnak eszünkbe. Ritkán hallunk olyanokról, akik a Kárpátok kincsével, a fával tisztességesen gazdálkodnak, pedig léteznek pozitív példák. A fakitermeléssel és elsődleges feldolgozással foglalkozó ungvári vállalkozó, Rubis László története rácáfol a sztereotípiákra, s azt példázza, hogy a nehézségek ellenére lehetséges tisztességes módon, a törvények és előírások betartásával sikeres vállalkozást építeni ma Kárpátalján. A fiatal üzletember szerint a talpon maradáshoz mindenekelőtt rugalmas hozzáállásra, eltökéltségre és kitartásra van szükség, azonkívül nem árt egy jó adag humorérzék sem, hogy a kudarcok ne szegjék kedvét az embernek.

Bútorokkal kezdődött…

Rubis László még negyven sincs, de lassan húsz éve dolgozik fával. Már kamaszként megtanulta a bútor-összeszerelés csínját-bínját szülei bútorüzletében. Innen ered máig tartó vonzalma a természetes anyagból készült, minőségi tárgyak iránt. Az egyetemi évek alatt kizárólag a tanulásra koncentrált, frissdiplomás közgazdászként azonban rögtön visszatért a fához, s egyik barátjával saját vállalkozásba kezdett. Parkettaboltot nyitottak Munkácson, és a vállalkozásuk éveken át jól ment. Ám amikor néhány éve vidékünkön is megjelentek az óriás barkácsáruházak, a kisebb boltoknak bealkonyult. Ahogy László fogalmaz: a nagyhalak felfalták a kicsiket.

Nagy fába vágták a fejszéjüket

Ekkor jött a képbe a tűzifa. Az ötletet egyik barátjuk adta, ők pedig friss lendülettel vágtak bele a tűzifa-kereskedésbe. Egy idő után úgy gondolták, hogy a nagyobb profit reményében érdemes megpróbálkozniuk a kitermeléssel. Szerény tőkével, de annál nagyobb eltökéltséggel toboroztak favágó brigádot, bővítették a gépparkot, keresték az üzleti partnereket. Kezdettől elkötelezettek voltak az iránt, hogy mindent az előírásoknak megfelelően, törvényes úton, kiskapuk nélkül intézzenek. Elvük, hogy hosszú távon csakis a tisztességes munka kifizetődő. Az idő őket igazolta: megbízhatóságuknak köszönhetően reputációjuk egyre nőtt, és a hatóságokkal sem gyűlt meg a bajuk, hiszen sosem szegtek szabályt. Tevékenységükkel azt a széles körben elterjedt, üzletemberekkel kapcsolatos előítéletet is rombolni próbálták, hogy a vállalkozókat kizárólag a saját anyagi gyarapodásuk érdekli. A társadalmi felelősségvállalás jegyében tűzifát adományoztak a rászorulóknak, gyerekfocicsapatot támogattak, segítették az útfelújítást a telephelyük környékén. Erről ritkán és nem is túl szívesen beszélnek, mert úgy gondolják, hogy sokan eleve kétkedve fogadják az efféle híreket.

És jött Frank bácsi…

A közös munka során mindig is egyértelmű volt a fiúk számára, hogy a cég fejlődése az elsődleges cél, ezért életszínvonaluk növelésére vagy látványos státusszimbólumokra nemigen áldoztak.

– A hasznot szinte teljes egészében visszaforgattuk a vállalkozásba, így tudtunk növekedni. Bővült a profilunk is, a tűzifán kívül rönkfával, majd deszkával is kereskedtünk. Teherautót és darut vásároltunk, s a gépparkunk fejlettsége elérte azt a szintet, hogy szükségünk lett egy saját telephelyre. Ennek a megvásárlása azonban sokáig elérhetetlen célnak tűnt – magyarázza a vállalkozó.

S ekkor szinte mesébe illő szerencsés fordulat következett: a fiúk üzleti kapcsolatba kerültek egy erdélyi származású, sokáig Amerikában élő üzletemberrel, akinek ingatlanjai és céges érdekeltségei voltak a Nagybereznai járásban. Frank bácsi felajánlotta a segítségét: némi előleg fejében, jutányos áron, hitelben megkapták az egyik telephelyét. Idővel kivásárolták a telephelyhez tartozó földet is. Úgy tűnt, minden a legjobb úton halad, és a szorgalmas munka busásan megtérül.

Hullámvölgyben

Nemrég azonban komoly válságba került a cég. Az eurónak a hrivnyához viszonyított nagymértékű árfolyamcsökkenése, illetve az aukciókhoz kötött faértékesítés nehéz helyzetbe hozta az exportőröket. A vállalat kezdettől külföldre adta el a kitermelt fát, ez viszont jelenleg nem kifizetődő.

– Most várunk – mondja László –, mást nem tehetünk. Bízunk benne, hogy számunkra kedvező irányban változik a helyzet. Ellenkező esetben viszont alkalmazkodnunk kell a beszűkült lehetőségekhez. Hogy pontosan merre fogunk mozdulni, egyelőre nem tudjuk. A vállalkozásunk egyébként is ahhoz a ponthoz érkezett, amikor indokolt elgondolkodnunk a kategóriaváltáson, s ha középvállalattá szeretnénk fejlődni, komoly beruházásokra lesz szükség.

Nem ez az első hullámvölgy a cégünk története során, de mindig túljutottunk a nehézségeken, ezért most is bizakodva nézünk a jövőbe – teszi hozzá.

Távlatok

Mindenesetre a munka addig sem áll le, míg a gazdasági helyzet bizonytalan, a kihívások pedig kedveznek az új tervek születésének. Lászlónak sok eredeti, kreatív ötlete van a bútortervezés terén. Talán az lesz a következő projekt, hogy ezeknek az elképzeléseknek konkrét formát ad, és egyedi lakberendezési tárgyak tervezésébe és gyártásába kezd.

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma