Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: idegen- és túravezető

Kárpátalján élni különleges áldás, akkor is, ha az utóbbi időben sokakat kétség gyötör efelől. Aki élt már betonrengetegben, az igazán értékelni tudja, ha reggel felkelve a hegyekre emelheti szemeit, és friss levegőt szippanthat. Ha pihenni szeretnénk, nem kell több száz kilométert utaznunk, hogy elvonuljunk a természetbe. Ezúttal olyasvalaki volt a riportalanyunk, aki „hivatásszerűen” szereti Kárpátalját és a Kárpátokat, s ezt a szeretetet a közelről és távolról érkező vendégeknek egyaránt átadja, nem akármilyen lelkesedéssel. Bíró András idegen- és túravezetővel beszélgettem.

– Meséld el, kérlek, hol születtél és nőttél fel, milyen hatások értek gyermek- és ifjúkorodban?

– Nagyberegen születtem, itt is nőttem fel, egész gyerekkorom a szülőfalumhoz kötődik. Egyértelműen zsivány, huncut gyerek voltam, nem voltam szófogadó. A középiskola befejezése után egyetemre mentem, magyar szakos lettem az Ungvári Állami Egyetemen. A harmadik évfolyam befejezése után nappali tagozatról levelezőre váltottam, és ekkor, vagyis húsz évesen kezdtem el tanítani Benében és Jánosiban. Bevallom, ez nem volt egy szép időszak az életemben, ugyanis akkor még nem voltam felkészülve arra, hogy tanár legyek. Azt kell mondanom, hogy a későbbiekben, mikor már tapasztalatom is volt, akkor sem éreztem jól magam a tanári pályán. Valahogy nem ezt a hivatást éreztem életcélomnak. Aztán felhagytam a tanári munkával, és Budapesten próbáltam szerencsét, de nem jött be a nagyvárosi élet sem. Miután hazajöttem a magyar fővárosból, újra nekivágtam a tanításnak. Akkor már nagyon vonzottak a hegyek, így szívesen mentem Kőrösmezőre oktatni a szórványprogram keretében. Ezzel párhuzamosan elkezdtem felfedezni a vidéket: mindent, ami magyar és mindent, ami természet. Ebből bontakozott ki az, hogy idegen- és túravezető lettem.

– Ezek szerint korábban is megvolt benned a vágy, hogy idegenvezető légy?

– A vágy nagyon érdekesen kezdődött. Bene polgármestere, Szuhán András szólított meg egy alkalommal, hogy elvállalnám-e egy-egy csoport idegenvezetését, hiszen legényemberként úgyis sok időm van. Ez pont abban az igen nehéz időszakban történt, amikor a pedagógusok nem kaptak fizetést hónapokon keresztül, vagy csak a kereset 30-50%-át fizették ki. Így anyagi szempontból sokat jelentett, hogy négy-ötnapos utakra kértek fel. Nagyon nehéz volt eleinte, hiszen akkoriban kevés Kárpátaljáról szóló könyvhöz lehetett hozzájutni. Egy hónapot kaptam felkészülési időként. Közben egy alkalommal beültem egy tapasztalt kollégához, hogy megnézzem, hogyan is zajlik az idegenvezetés. Talán két hét után jött az első felkérés, hogy van egy csoport, akiket vezetnem kell. Mondtam, hogy nem érkeztem felkészülni, és hogy az utat sem ismerem. Kaptam magam mellé egy embert, aki ismeri az utat. Így indult az, hogy éjszaka tanultam, nappal csoportokat vezettem. Ezek eleinte nem voltak ám olyan jó idegenvezetések, de később szép lassan kialakult. Akkor még csak nyaranként dolgoztam, de négy-öt éve már kizárólag ezzel foglalkozom. Egyre több felkérésem lett nagyobb csoportoktól és kisebb baráti társaságoktól, családoktól.

– Kikből áll a megrendelőid, vendégeid zöme?

– Amíg az országban béke volt, addig elsősorban Magyarországról érkeztek a vendégeim. Az utóbbi időben a helyzet változott. Egyre több itthoni csoportom van. Ez talán annak is köszönhető, hogy többen ismernek márKárpátalján, illetve az ittenieket is egyre jobban érdekli az a tájegység, ahol élünk. Régen a kárpátaljai ember, ha elment valahová pihenni, az a tópart volt vagy az erdő széle, saslikoztak, bográcsoztak. Az utóbbi időben ez valamelyest átalakult. Többek között egyházi líceumok, iskolák, gyülekezetek keresnek meg, illetve a másik nagy örömöm, hogy erdélyiek jönnek úgy télen, mint nyáron. Ez azért érdekes, mert nekik otthon is rengeteg látnivalójuk van, mégis elkezdték felfedezni Kárpátalját, egy másik elcsatolt országrészt.

– Hogyan fogadják a Felső-Tisza-vidéken a turistákat? Tudat- és identitásformáló erővel bír-e a turizmus közöttük?

– 2000-ben elindult egy szórványprogram a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében, ami egy óriási lépés volt afelé, hogy a felső-Tisza-vidéki magyarokat felrázzák kicsit „álmukból”, s így náluk is jelentkezett az akarat, hogy magyar iskolájuk legyen. Ha arra gondolunk, hogy hosszú ideig sem Rahón, sem Kőrösmezőn nem volt magyar oktatás, akkor ez igen komoly lépésnek számított. Ezen a vidéken több olyan család él, ahol a férj és a feleség magyar, de sok a vegyes házasság is. Sok vegyes családban jelent meg az igény arra, hogy a magyar nyelvet újratanulják, és ezzel együtt a régi identitást is. Erre a turizmus egyértelműen rásegít. Azoknál a magyar családoknál, akik foglalkoznak vendégfogadással – én elsősorban magyar családokhoz viszem a vendégeimet – az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy kicsit jobban beszélnek magyarul, hiszen alkalmuk van arra, hogy magyarországi vagy magyar anyanyelvű emberekkel beszélgessenek. A turizmus és a vendéglátás egy nyelvgyakorlási lehetőséget ad. Ha ilyen alkalmak nem lennének, akkor talán évekig nem hallanának magyar szót. Ennek következtében pedig elsorvadna az anyanyelv iránti vágyuk és a kifejezőkészségük is.

– Mely korosztály foglalkozik vendégfogadással? Idősebb házaspárok, középkorúak, esetleg fiatalok azok, akik ebben részt vesznek? Lesz-e a dolognak kontinuitása tíz- húsz év múlva is?

– Azt gondolom, hogy lesz. A vendégfogadók, kb.40-60 évesek, és van pár fiatalabb, harmincas éveiben járó vendéglátó család is, akikkel kapcsolatot tartok. Az ő gyerekeik a saját házukban hallják a magyar nyelvet, ha turista érkezik. A jövő titka, hogy mi lesz ebből, de az első lépést már megtették, és a lehetőségük megvan rá, hogy megmaradjanak.

– Sokan szeretnek és tisztelnek téged. Mit gondolsz, mi ennek az oka?

– Hűha! Nem kérdeztél könnyűt! Én nem tudnám ilyen konkrétan megfogalmazni, hogy szeretnek és tisztelnek. A szeretetet a családomban mindenképpen érzem, természetesen. A vendégek irányából akkor érzem, amikor hazaindulnak, s megdicsérnek, hogy tetszett az idegenvezetés. Van, hogy azért is, mert magyar érzelmű vagyok, és ezt ők, akik külhonból érkeznek, úgy érzem, tisztelik. Sokszor mondják, hogy nem sablonos az, amit és ahogy csinálom.

– Nagycsaládos vagy, három gyermeked van. Hogyan fogadják feleséged és gyermekeid, mikor huzamosabb ideig távol vagy tőlük a munkád miatt?

– Hét éven keresztül Kőrösmezőn laktunk, ott idegenvezetés után este hazamentem. Így is előfordult, hogy a gyerekekkel már nem találkoztam este, sőt reggel sem, mert korán indultam. Ott, Kőrösmezőn mégis több időt tölthettünk együtt. Februárban volt egy éve, hogy hazaköltöztünk Nagyberegre. Azóta, ha vendégek érkeznek, általában három-vagy négy napig távol kell lennem. Így főleg a feleségemnek nehezebb. Noha a szüleim is segítenek, de a három gyerek nagyon sokszor csak az ő gondja. Ezért is külön köszönet és tisztelet neki. Ha nem tudná így tenni a dolgát, ahogy teszi, akkor nekem is sokkal nehezebb lenne dolgoznom. Erős hátteret kapok tőle.

– Megbántátok-e valaha, hogy elköltöztetek a hegyekből?

– Eleinte nagyon nehéz volt, vonzottak vissza a hegyek. Másrészt, ahogy a szüleimhez költöztünk, a függetlenségünket fel kellett kicsit adni. Kőrösmezőn egyfajta missziót végeztünk, viszont hiányzott az itthon megszokott magyar közösség. Ott más volt az élet, másak voltak az emberek. Most a magyar egyesületek, többek között a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének tevékenységében is komolyabb részt tudunk vállalni.

– Kinyilvánította-e már valaki gyermekeid közül, hogy szeretne a te nyomdokaidba lépni?

– Biztos vagyok benne, hogy kicsik még egy ilyen döntéshez. A nagyfiam jelenleg mérnök szeretne lenni. Nem tudom, hogy lesz-e utódom köztük, de egy biztos: a természet és Kárpátalja szeretetére nevelem őket.

– Egy kérdésem maradt: ki tudnál-e emelni egy élményt, eseményt a szolgálatodból, munkádból, amiről azt mondhatod, hogy ezért érdemes dolgozni?

– Ezek visszatérő élmények, nem egyszeri alkalom. Amint már említettem is, a hazainduló vendégektől kapott hála sokat jelent nekem. Erről nehéz is beszélnem, mélyen érint érzelmileg.

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma