Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: keresztszemes hímző
A kézimunkázás egykor mindennapos tevékenységnek számított.
A fiatal lányok saját maguk készítették el a kendőkből, ágyneműkből, abroszokból, díszpárnákból, alsóneműkből és felsőruházatból álló stafírungjukat, melyet egész életükben nagy becsben tartottak.
Ma már többnyire csak kedvtelésből vagy megélhetésből kötnek, hímeznek, szőnek az asszonyok. Antal Györgyi azon szerencsések közé tartozik, aki nemcsak szereti a kézimunkát, de keresztszemes alkotásai jövedelmet és szakmai elismerést is jelentenek a számára.
Vele beszélgettem.
– Honnan származik?
– Mezőkaszonyban születtem, de Rafajnaújfaluba mentem férjhez, s már 26 éve ott élek.
– Mikor vett először tűt a kezébe?
– Nyolc-kilencéves koromban kezdtem kézimunkázni. Akkoriban nem volt jó minőségű vászon, zsákanyagra varrtunk. Megtanultam kötni és horgolni is, bár ezek nem állnak közel hozzám. Gyermekként nem gondoltam, hogy később ilyen fontos része lesz az életemnek a varrás. Építészmérnöknek készültem, ezért nyolcadik osztály után néhány társammal együtt az oroszországi Kosztroma városába felvételiztem erre a szakra; de hiába vettek fel, a szüleim végül nem engedtek el az otthontól ilyen messzire.
– Mihez kezdett?
–Befejeztem az általános iskolát, majd Makkosjánosiban folytattam a tanulmányaimat az építészeti osztályban, s ott szereztem érettségit.
– Mikor tért vissza az életébe a varrás?
– 21 évvel ezelőtt kezdtem el újra kézimunkázni. Miután férjhez mentem, hamarosan megszületett a fiam, majd a lányommal lettem várandós. Akkoriban szükségünk volt minden plusz keresetre, s amikor munkát ajánlottak Magyarországról – keresztszemes technikával kellett kézimunkázni –, én elvállaltam. A vásznat és a pamutot a megrendelők adták.
– Kitől tanulta meg a mintákat és a technikát?
– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Tákoson él Simon Józsefné Lukovics Irénke néni. Ő volt a mesterem. Irénke néni élete is érdekes: 1969-ben jelentkezett a Röpülj, Páva! Népdalvetélkedőre, s bejutott a döntőbe, melynek végén megkapta a Népművészet Mestere címet. Később keresztszemes hímzéssel kezdett foglalkozni. Ma már 74 éves, de még aktív, s én is tartom vele a kapcsolatot. Régebben könyveket vásároltam, hogy újabb mintákat tanuljak meg, ma már az internet is a segítségemre van, onnan is szoktam ötleteket meríteni.
– Meséljen a kézimunkáiról!
– Elsősorban beregi mintát hímzek, a textileken van kis- és nagy pávaszemes, szarvasos, liliomos, tavirózsás, makkos stb. minta. Az elkészítés technikája is változatos: a kész textileket subrikázom (A textilbe varrott csipkék csoportjába tartozik. A textilből szálat húznak, s a bennmaradt szálakat mintázottan átszövik – a szerk.) vagy azsúrozom (Az egyirányú szálak kihúzásával felfedik a keresztirányú szálakat, amiket hurkolással különböző módon „kötögetnek”. A szálak csoportosításából alakul ki a minta – a szerk.)
Egyébként szeretek kísérletezni, s új mintákat találok ki.
– Megélhetés vagy kedvtelés ön számára a varrás?
– Mindkettő. Régebben megélhetésből varrtam. Az egész családomat bevontam a munkába. Még a férjem is varrt. Évekig beteg volt, számára ez kikapcsolódást jelentett. Sajnos már nyolc éve nincs közöttünk. A fiam 12 évesen varrta ki az első tűpárnáját.
Volt egy időszak, amikor nem vették a hímzéseket. Akkor csak kedvtelésből varrtam. Manapság ismét nagy keletje van a kézimunkának. A civil munkámnak – egy italokkal foglalkozó cégnek vagyok a terjesztője – köszönhetően sok településen megfordulok, számos keresztszemes megrendelést kapok. A munkanapom végén is leülök egy-két órát varrni, enélkül le sem tudnék feküdni. A szabadnapomat pedig sokszor teljesen a hímzésnek szentelem. Ez a szenvedélyem.
– Kiállításokon is részt vesz?
– Gyakran hívnak majálisokra, kiállításokra, hogy mutassam be a munkáimat. Legutóbb a Nagyberegi Tájházban és a KurucFeszten találkozhattak velem az érdeklődők. Emellett állandó jelleggel megtekinthetőek a termékeim a Beregszászban és Makkosjánosiban működő Tourinform irodákban.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma