Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: méhész

Kárpátalján régi szokás, hogy az áruba bocsátani kívánt jószágokat, terményeket, termékeket a kapura kiírt táblán hirdetik a gazdák. Találkozhatunk eladó tengerivel, malaccal, napos csirkével, borral, gyümölccsel és még sok más portékával. Batáron például jóféle akácmézet kínálnak megvételre az egyik háznál, amelyben Danku Mihály él a családjával. A kétgyermekes apuka közel tíz éve foglalkozik méhészettel. Vele beszélgettem.

 

– Tősgyökeres batári?

– Igen. A felmenőim több generáció óta Batáron élnek. A szüleim évtizedeken át a helyi kolhozban dolgoztak. A családból édesapámat érdekelte a méhészet, de sohasem volt rá ideje, hogy megpróbálja.

 

–Hogyan került ténylegesen kapcsolatba ezzel a tevékenységgel?

– Mindig is vonzott a méhészet, ám hosszú út vezetett odáig, hogy megismerjem.

Az általános és a középiskola elvégzése után traktorvezetést tanultam, majd a nevetleni kolhozban dolgoztam. Aztán két év katonaság következett a Moszkva melletti Orjolban. Miután leszereltem, visszamentem a kolhozba, ahol 1994-ig álltam alkalmazásban. Akkoriban már olyan kevés volt a fizetésünk, hogy más állás után kellett néznem. Előbb Nyíregyházán vállaltam munkát, majd egy batári kertészetben dolgoztam. Ezt követően pedig magyarországi építkezéseken kerestem a kenyerem.

A 2000-es években ismerkedtem meg egy Újakliban lakó méhész asszonnyal, Ljáh Évával. Ő a Szovjetunió idején Vinnicjában tanult méhanya tenyésztést, amely nagyon komoly képzettséget jelent a méhészet területén.

Évával úgy találkoztam, hogy az édesapám testvérének a háza melletti telken tartotta a kaptárokat.

 

– A lehetőség adva volt. Hogyan élt vele?

– Amikor hazajöttem Magyarországról, mindig meglátogattam az idős nagynénémet. Ilyenkor láttam, hogy hogyan foglalkozik Éva a méhekkel. Idővel engem is megtanított a szakmai fogásokra. Ez nagy szó volt, ugyanis a méhészek között is van egyfajta titkolódzás, szakmai féltékenység. Ám Éva sokat segített abban, hogy számos buktatót elkerüljek, amikor elhatároztam, hogy áttérek erre a mesterségre.

 

– Ez időben mikor történt?

– 2010-től foglalkoztam komolyabban méhészettel. Akkor még Magyarországon voltam, ám úgy időzítettem a hazautazásokat, hogy a fontosabb eseményeknél, mint amilyen a méz pergetése, itthon legyek. Később pedig itthon maradtam, s belevágtam a saját vállalkozásomba. Azért is döntöttem így, mert időközben megnősültem, s 2012-ben megszületett a kisfiunk, Mihály, majd 2013-ban a kislányunk, Evelin. A családnak szüksége volt rám.

 

– Melyek voltak az első lépések a méhészet területén?

– 2011-ben kaptam két méhcsaládot Évától. Velük próbáltam ki, hogyan boldogulok. Készíttettem nekik két kaptárt, ezeket a kertünkben raktam le. Emellett a melléképületben kialakítottam egy pergető szobát, amelyben május végén, június elején a pergetést végzem, illetve ahol a szükséges felszereléseket, valamint a kész mézet tárolom.

 

– Hogyan fejlődött tovább a méhészet?

– Ahhoz, hogy jól működjön a vállalkozásom, jelentős tőkét kellett befektetnem. Tudtam, hogy évek kellenek majd ahhoz, hogy ezt visszakapjam. Talán a tavalyi év során sikerült eljutnom oda, hogy most már jövedelmező a méhészet. Nemcsak a mézet értékesítem, hanem méhcsaládokat is eladok.

– Jelenleg hány méhcsaládja van?

– Most 42 családom van. Tegnap érkezett egy fél raj hozzám. Nem engedem el őket, rásegítek egy másik családból, így még egy kaptárra lesz szükségem. Az első kettőt leszámítva az összes kaptár az egyik batári asztalos rokonunk, Kapta Gábor keze alól kerül ki.

 

– A méhész számára a méz pergetése az örömünnep. Ez évente hányszor adódik meg?

– Régebben egy szezonban háromszor is pergettek a méhészek: akácmézet, hársmézet, virágmézet. Ezek közül a hársfaméz nálunk ma már nem jellemző, mert kiirtották a hársfaerdőket. Ugyanakkor széles akácfaerdők vannak Szőlősgyula és Nagypalád között, ezek szépen mézelnek.

Az akácnak is több fajtája van, melyek nem egy időben virágoznak. Ezt én is csak azóta tudom, amióta méhekkel foglalkozom. Idén az első két akácvirágzás szinte egybeesett. Emellett a tavasz száraz és hideg volt, a gyümölcsfákon még rajta volt a virág, amikor már az akác is virágozni kezdett. A méhek egyszerre gyűjtötték be a kétféle nektárt. Rövid időn belül pedig következett a hársfa virágzása. Ez a sokféle tényező meglátszik a méz színén is. Máskor halványzöldes színű az akácméz, idén viszont barnás árnyalatú. A minőségén ugyanakkor ez nem változtat.

 

– Ezek szerint az idén tavasszal sokat dolgoztak a méhek.

– Így van. Azt mondják, hogy a kellő mennyiségű nektár összegyűjtéséhez egy méhcsalád annyit repül, mintha kétszer is megtenné az utat a Hold és a Föld között. Egy kilogramm méz előállításához szükséges nektár begyűjtéséhez pedig 50 000 virágot kell érintenie a méheknek.

– A méhek mellett a méhésznek is sok munkája van. Meg lehet élni manapság ebből a mesterségből?

– Jelenleg Ukrajnában a gazdaság nem kedvez a méhészetnek. Évekkel ezelőtt még 60 dollárért adtunk el egy méhcsaládot Oroszországba, idén már csak 41,5 dollárt adtak egy-egy családért.

Az árakat nem mi szabjuk meg. Túltermelés van a szakmában, a mézet sem tudjuk jó áron értékesíteni. Most 160 hrivenybe kerül egy liter méz, nagykereskedelmi áron 140 hrivnyát adnak érte.

Emellett problémát jelent, hogy a piacokon megjelentek a rossz minőségű, hágón túli ukrán mézek, amelyeket olcsón árusítanak. Én már a színükből és az állagából megállapítom, hogy ezeknek a mézeknek semmi közük nincs az akácmézekhez.

 

– Azért vannak törzsvásárlói, akik ragaszkodnak a finom minőséghez.

– A batári rokonság mindig tőlem vásárol. Sokan visszajárnak, illetve más településről is felkeresnek. Romániai vásárlóm is volt már, de ők inkább a nevetleniektől vásárolnak.

Nemrég pedig két 36 literes kanna mézet vásároltak meg tőlem, amelyet az ukrán parlamentbe vittek fel. Összesen 500 liter mézet vittek oda Kárpátaljáról.

 

– Idén eddig mennyi mézet sikerült pergetnie?

– 220 liter az eddigi eredmény. Ez bizakodásra ad okot.

 

– Mások is méhészkednek Batáron?

– A faluban öten foglalkoznak vállalkozás jelleggel méhészettel, Emellett ketten hobbi szinten tartanak méheket. Jómagam benne vagyok a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségében. Hívnak is fesztiválokra, de nem tudok részt venni azokon, mert ahhoz ki kellene váltanom az engedélyt, amely igen sokba kerül.

 

– A család szereti a mézet?

– Ez nem is kérdés. A 86 éves édesapám még a kávéját is azzal issza. A gyerekek is szeretik. A méhektől pedig egyáltalán nem félnek. Amikor a kertben vagyok, körülöttem szaladgálnak. A pergetésnél is bejönnek a műhelybe, de ott egyelőre inkább láb alatt vannak.

 

– Milyen terveket kovácsol a jövőre nézve?

– Bízom benne, hogy sikerül tovább fejlesztenem a méhészetemet. Azt szeretném, hogy 65-70 család legyen a kaptáraimban.

 

– Így legyen! Isten áldását kívánom a munkájára és a családjára!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma