Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pedagógus

A pedagógus szó a görög paidagogoszból származik, jelentése: gyermekvezető.

Feladata a különböző korszakokban eltért egymástól, ám szerepe mind a mai napig változatlan: nevel, tanít és vezeti a tanítványait a tudás és élet ösvényén. Ismerjük meg Kovács Andrást, aki többszörösen elismert pedagógusként végzi munkáját Istenért, a diákokért és a pedagógusokért egyaránt.

– Hol végezted a tanulmányaidat?
– A Somi Általános Iskolában tanultam, majd 1997-ben a Mezőkaszonyi Középiskolában szereztem érettségit. 1998-tól 2003-ig az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatója voltam magyar nyelv és irodalom szakon. Már az egyetemi éveim alatt Kárpátaljával kapcsolatos témákkal kívántam komolyabban foglalkozni, így a névtan lett az, amelyet Borbély Edit tanárnő vezetésével kutatni kezdtem. Az irodalom terén a kárpátaljai magyar írók, azon belül Nagy Zoltán Mihály irodalmi munkásságával foglalkoztam. Ám a nyelvészet vált dominánssá számomra, így a névtan kutatását folytattam az Eötvös Loránd Tudományegyetem PhD képzésen 2003–2006 között és azóta is.

– Hogyan indult a pedagógusi munkád?
– 2006 nyarán tudomásomra jutott, hogy a Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdetett nevelőtanári állásra. Ez egy jól működő iskola volt már akkor is. Sok tanár és nevelő viszont nézetbeli különbségek miatt otthagyta az intézményt, s a megüresedett helyekre új pedagógusokat vettek fel. Én is részt vettem a püspöki meghallgatáson, s két nap múlva értesítettek, hogy nemcsak nevelői, hanem magyartanári állást is kapok. Itt egy teljesen új közegbe kerültem. Nem volt könnyű a beilleszkedés, különösen a második és harmadik évfolyamoknál, de kis idő elteltével sikerült megtalálnom velük is a közös hangot. A nevelői és magyartanári munka mellett a művészettörténet oktatása is hozzám került, majd később szervező-pedagógusi és osztályfőnöki megbízatásaim is lettek. Ezáltal különféle osztályon kívüli alkalmak rendezésére nyílt lehetőségem. A ballagás, a szalagavató és a nemzeti ünnepek megemlékezésein túl intézményünkben mára már hagyományai vannak az író-olvasó találkozóknak, ahol napjaink kárpátaljai magyar irodalmáraival és a magyarországi kortárs magyar irodalommal ismerkedhetnek meg a diákok.

– A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökségi tagja is vagy. Milyen feladataid vannak a szervezetben?
– Amikor a líceumba kerültem, újra kellett szervezni a KMPSZ helyi alapszervezetét. Mivel nekem már voltak előzetes ismereteim ezzel kapcsolatban, megválasztottak helyi elnöknek, majd a pedagógusszövetség elnökségi tagjának is. Ezt követően 2010-ben a KMPSZ Tankönyv- és Taneszköztanács megüresedett elnöki posztjára kerültem, melynek keretében különféle módszertani kiadványok megjelentetését szorgalmazom és segítem. Itt a szerkesztéstől a nyomdai előkészületeken keresztül, egészen a megvalósításig, sokszor az iskolákba szállításig terjed a munkaköröm. Igyekszünk kielégíteni azokat az igényeket, amelyek a tanárok felől érkeznek. Így az alsó osztályokban rendszeresen jelennek meg a matematikai gyakorlófüzetek és az Írásminta, a felsőbb osztályokban pedig földrajz, kémia és a helyesírási munkafüzetek.

– Pedagógusi munkád elismeréseként több díjjal, köztük Bonis Bona díjjal is kitüntettek eddig. Kérlek, beszélj nekünk ezekről az elismerésekről!
– A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat 2013-ban ítélték oda először azoknak a Kárpát-medencei magyar középiskolákban oktató tanároknak, akik eredményesen vesznek részt a fiatalok versenyekre való felkészítésében, illetve a tehetséggondozásban. Amióta a líceumban dolgozom, megtapasztaltam, hogy rengeteg verseny van, amelyet egy kárpátaljai magyar iskolás elérhet. Igyekszünk – lehetőség szerint – az összesen részt venni, ami nagy terhelést jelent diáknak és tanárnak egyaránt. Vannak diákok, akik fáradhatatlanul készülnek, s kitűnő eredményeket érnek el. Ezeknek a sikereknek a fényében egy volt diákom, Molnár Edina, aki jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakos hallgatója, illetve Bárdos Nóra a beregszászi Tanügyi Osztály magyar nyelv és irodalom módszertani szaktanácsadója ajánlott engem erre a díjra kiváló versenyfelkészítő kategóriában. Ezen kívül tavaly decemberben a Kárpátaljai Ferences Misszió által odaítélt Magyar Kultúráért Kárpátalján Díjat kaptam meg. Erre a kitüntetésre azokat a pedagógusukat választják ki, akik a kárpátaljai magyarságért sokat tesznek, és különösen a magyar nyelv, irodalom és történelem oktatása terén jó eredményeket mutatnak fel a diákok felkészítésében. Idén a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának díszoklevelét vehettem át, amelyet a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) felterjesztése által kaptam meg a magyar kultúra napján. S most, július 5-én a Magyar Szó Kárpátalján Kulturális Alapítvány díját vehettem át Ungváron.
Számomra ezek óriási elismerések.

– Munkád mellett az egyház területén is aktívan tevékenykedsz.
– Gyerekkorom óta közel vagyok Istenhez – nemcsak gondolatban, hanem jelenlétben is. Egyetemista voltam, amikor Somban, ahol élek, a soron következő presbiterválasztás alkalmával a gyülekezet úgy döntött, hogy a fiatalokat is bevonja a presbitériumba. Engem is jelöltek, majd presbiternek választottak. Azóta többször újraválasztottak, így presbiterként segítem az egyházat a tőlem telhető módon. Mivel a volt jegyzőnk férjhez ment, a legutóbbi presbitergyűlésen engem szavaztak meg ennek a feladatnak a betöltésére is.

– Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
– Gyerekkorom óta a barkácsolás, a különféle háztartási gépek javítása, tervezése és kivitelezése a hobbim, viszont, ami igazán feltölt, az a motorozás. Tizenhárom éves koromtól saját motorral járok. Jelenleg négy motor áll a garázsban. Vannak olyanok, amelyek már veteránnak számítanak, s olyanok is, amelyeket én alakítottam át a jelenlegi dizájnjukra. Szeretek motorozni, gyakran élek is ennek a szenvedélyemnek.