Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: szervező- és nevelőtanár
Kárpátalján a rendszerváltást követően az 1990-es évektől az egyházak szabadabban tevékenykedhettek. Az addig bezárt templomok megnyíltak, engedélyezték a hittanórákat az iskolákban, a hívek megtorlás nélkül gyakorolhatták hitüket. Azonban mindez nem ment zökkenőmentesen, hiszen negyvenévnyi elnyomás után kellett talpra állniuk a keresztény közösségeknek, s visszatérni a második világháború előtti gazdag egyházi élethez, amelyhez hozzátartozott az egyházi iskolák működtetése.
A rendszerváltás után először Nagyberegen nyitotta meg kapuit egy református líceum, majd két év múlva hasonlót alapítottak Tiszapéterfalván és Nagydobronyban. A római katolikusok Munkácson hoztak létre egyházi gimnáziumot 2001-ben, a görögkatolikusok intézménye pedig 2003-tól működik Karácsfalván.
Valamennyiben keresztény szellemiségben, magas oktatási színvonalon és odaadóan nevelik a pedagógusok a rájuk bízott fiatalokat.
A 14–17 év közötti tanulók kollégiumban laknak, s többnyire kéthetente utaznak haza. A tanítási órák utáni időszakban nevelőtanárok gondoskodnak a testi-lelki-szellemi fejlődésükről. Arról, hogy ez milyen kihívások elé állítja a pedagógusokat, Tar Lászlóval, a Tiszapéterfalvi Református Líceum szervező- és nevelőtanárával beszélgettem.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a líceummal?
– A Munkácsi járásban, Beregrákoson nőttem fel. Ott végeztem el a magyar tannyelvű általános iskolát, majd a Tiszapéterfalvai Református Líceumba adtam be a felvételimet. Akkor már két éve működött az iskola. A tanulók három évet tanulhattak ott, s az általános tantárgyak mellett mezőgazdasági képzésben is részesültek. Szóba került, hogy asztalos mesterséget is oktatnak majd. Engem érdekelt a szakma, ezért is választottam a péterfavi iskolát.
– Akkoriban mennyi időt töltöttetek egyhuzamban a kollégiumban?
– Kéthetente jártunk haza, ahogy a mostani diákjaink is. Egyedül a nyolcadik évfolyamnak van lehetősége minden héten hazautazni, de ez sem kötelező.
– Hogyan teltek a líceumi éveid?
– Jól éreztem magam az iskolában. Családias, keresztyén légkörben éltük a mindennapjainkat. Nem voltunk sokan, tizenhatan alkottuk az osztályt. A tanáraink mindenkire odafigyeltek.
– Mi történt az érettségit követően?
– Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán tanultam tovább. Négyéves volt a képzés, s a tanítói szak mellett hitoktatónak is tanultam.
– Vissza akartál jönni Kárpátaljára?
– Nagyon jó volt a Nagykőrösön eltöltött időszak, ám egyértelmű volt számomra, hogy hazajövök. Az egykori alma máterembe kerültem, ahol kollégiumi nevelői és vallástanári állást kaptam. Szeretettel fogadtak az egykori tanáraim.
– Azóta eltelt tizenhárom év, gondolom, a tanári karban is történt változás.
– Igen. Ma már a pedagógusaink nagy többsége egykori líceumi diák. Olyan kollégám is van, akit valaha én tanítottam.
– Milyen kihívásokkal jár a nevelőtanári munkád?
– Sokat profitáltam abból az időszakból, amikor még én voltam tanuló. Megismertem a péterfalvi líceum elvárásait, azonosultam az iskola lelkületével. Az akkor megtanultakat szeretném én is átadni a diákjainknak. Hetente három és fél napot töltök el velük. A mai fiúk is szeretik a diákcsínyeket, igyekszem következetesen, ugyanakkor rugalmasan kezelni őket. Nagy problémát jelent, hogy a fiatalok túl sokat használják okostelefonjukat és számítógépüket. Hiába hozunk szabályokat, azok nem mindig hozzák meg a várt eredményt.
– A nevelőtanári feladatok mellett szervezőmunkát is vállalsz.
– Versenyek, rendezvények szervezésével foglalkozom. Kapcsolattartó vagyok a „Határtalanul!” programban, amelynek köszönhetően anyaországi kirándulásokon vehetnek részt a tanulóink. Tavaly Pécs, Budapest és Szombathely városát ismerhettük meg.
Emellett egy kollégámmal együtt közösen vezetjük az iskola Historia Domusát. Minden eseményről, programról fényképet, írásos beszámolót készítünk. Így az iskola működésének története fennmarad.
– Sok időt töltesz az iskolában. Hogyan tudsz feltöltődni?
– Egyrészt az iskola lelkülete nem engedi, hogy kiégjünk, belefásuljunk a munkába. Másrészt továbbképzéseken veszek részt. Az ott szerzett ismeretek nagy segítséget jelentenek a további munkámban. Ugyanis a jövőben is ezzel a tevékenységgel szeretnék foglalkozni.
– Isten áldását kívánom hozzá!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma