Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: szülész-nőgyógyász

A nőknek nem akármilyen szerep jutott a teremtésben: az ő feladatuk, hogy boldoggá tegyék a férfiakat, társaik legyenek, s világra hozzák a megfogant életeket. Ez egy örök, áldott hivatás. Csak az alatt a néhány másodperc alatt, míg e sorokat végigolvassuk, a Földön közel száz asszony hoz világra új életet, s több ezren tudják meg, hogy anyai örömök elé néznek. Ám a női test igen törékeny, számos veszély fenyegeti: az orvostudomány fejlettsége ellenére sokan nem élik túl a szülést, s nem láthatják felnőni gyermeküket. Még többen vannak, akiket korunk egyik leggyakoribb ráktípusai, a méhnyakrák és a mellrák veszélyeztetnek, vagy akik a meddőség terhét hordozzák. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mi, nők, nagy hangsúlyt fektessünk egészségünkre, s kötelességünknek érezzük az ehhez szükséges – még ha oly kellemetlen is – vizsgálatok elvégzését. Ma már Kárpátalján is számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy megbízható szülész-nőgyógyászati vizsgálaton és kezelésen vegyünk részt. Erről győzött meg a Nagyszőlősi Járási Kórház szülész-nőgyógyászával, méhszájpatológusával, dr. Stul Ilonával folytatott beszélgetés.  

 

– Ilona, életed folyamán számos városban és településen éltél, tanultál. Salánkon születtél, Grúziában nőttél fel, majd Nagyszőlősön, Beregszászban, Ungváron és Kijevben tanultál. Végül visszatértél Salánkra, ahol ma is élsz a családoddal, s második évtizede dolgozol a Nagyszőlősi Járási Kórházban. Nézzük végig ezeket a meghatározó állomásokat!

– Salánkon születtem, életem első néhány évét ott töltöttem. Édesanyám odavaló, édesapám pedig grúziai származású. Később édesanyám munkája miatt Grúziába költöztünk, s ott végeztem el az általános iskola első hét osztályát. Idővel visszatértem Salánkra a nagyszülőkhöz. Édesanyám Grúziában maradt, egy minisztériumban dolgozott. Itthon Nagyszőlősön folytattam a tanulmányaimat orosz nyelven. A középiskola befejezése után a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában tanultam tovább. Közben megismertem a férjemet, akivel 1992-ben összeházasodtunk.  

 

– Mikor döntöttél úgy, hogy orvos leszel?

– Egész kicsi koromtól kezdve érdekelt a gyógyítás. Gyógyfüveket gyűjtöttem, azzal etettem a babáimat. Tetszett, hogy az orvos egy olyan személy, aki okos, akinek tekintélye, megbecsülése van a társadalomban.

 

– Milyen orvos akartál lenni?

– Sokáig gyermekorvosnak készültem. Majd az egyetemen alakult ki a szülész-nőgyógyászat iránti érdeklődésem. Mire eldöntöttem, hogy ezt a szakirányt választom, már én is átéltem a szülés élményét.

 

– Hol szereztél diplomát?

– Grúziában végeztem el az orvosi egyetem első évét 1994–1995 között. Ám akkoriban ott hasonló háborús helyzet volt, mint most Ukrajnában, s a családommal nem éreztük biztonságban magunkat. Akkor ugyanis már másfél éves volt az első lányunk. Éppen ezért visszaköltöztünk Salánkra. Jelentkeztem az Ungvári Nemzeti Egyetem orvosi karára, ahol újra kellett kezdenem a tanulmányaimat, mert a tananyag eltérése miatt nem tudták beszámolni a grúziai egyetemen elvégzett évemet. A hatodik év után szakosodtam szülész-nőgyógyászatra. A gyakorlati éveket Ungváron és Nagyszőlősön végeztem el.

 

– Hol kezdtél praktizálni?

– Kezdettől Nagyszőlősön dolgoztam. Egyrészt a kórház szülészeti osztályán, másrészt a poliklinika nőgyógyászati osztályán vállaltam munkát.

 

– Melyiket szeretted jobban?

– Akkoriban az volt a meggyőződésem, hogy a szülészet közelebb áll hozzám, hiszen abban sok örömöt leltem. Ám a sors úgy hozta, hogy végül a nőgyógyászati onkológia felé indultam el.

 

– Mi volt ennek az előzménye?

– A kétezres évek elején nagyon megnőtt a negatív statisztika a mellrák és méhnyakrák területén Ukrajnában. Éppen ezért 2005-ben született egy miniszteri rendelet, amely öt évet adott a járási kórházaknak, hogy méhszájpatológiai osztályokat hozzanak létre. Az állam minden ehhez szükséges anyagi támogatást és eszközbeli feltételt megadott.

 

– Te pedig elvállaltad ennek a programnak a vezetését.

– Épp abban az évben született meg a második gyermekünk, amikor kiadták a rendeletet. Tíz hónapos volt a lányunk, amikor elvállaltam a méhszájpatológiai osztályon a munkát.

 

– Mennyire voltál felkészült ezen a területen? 

– Rájöttem, hogy keveset tudunk az onkológiai eredetű nőgyógyászati betegségekről, így mindenképpen tovább kellett képeznem magam. Először a Kárpátaljai Megyei Klinikai Onkológiai Gondozóintézetbe küldtek el egy hónapra. Ott végeztem el az onkológiai gyakorlatot. Az elméleti tudást azonban saját magamnak kellett kikutatnom. Ezután Kijevben elvégeztem egy kolposzkópiai (hüvelytükrözés – a szerk.) kurzust. Itt újabb lehetőség adódott, felvételizhettem a szülész-nőgyógyászati kar fő kutatóintézményébe. 2007–2013 között magánúton végeztem el a képzést.

 

– Család és munkahely mellett.

– Öt éven át jártam fel Kijevbe. Egy ideig statisztikát vezettem arról, hogy évente hányszor megyek fel a fővárosba. A család és a férjem támogatása nélkül ez nem sikerülhetett volna. Az utazások és laborvizsgálatok költsége engem terhelt. Magamnak kellett fedeznem a laborban használt reaktívok árát is. Ezeket Oroszországból hoztam. Több ezer dollárba került egy-egy vizsgálathoz szükséges elegendő ampullányi reaktív, amelyek által számos érték kimutatható vérből. Nagyszőlősön levettem a betegeimtől a mintát, s a kijevi laboránsok segítettek a vizsgálat elvégzésében.

 

– Megszeretted a nőgyógyászatnak ezt a területét?

– Igen, rájöttem, hogy ezzel akarok foglalkozni.

 

– Mennyire nagy a baj Kárpátalján ezen a területen?

– Két szempontból is rosszak a mutatók: egyrészt nőtt a méhnyakrákban szenvedő betegek száma, másrészt egyre fiatalabbak a betegek. Az idősebb munkatársaim azt mondják, hogy 15–20 évvel ezelőtt a praxisukban nem találkoztak olyan húszéves nővel, akinél méhnyakrák alakult ki.

 

– Mi lehet ennek az oka?

– A méhnyakrák kialakulása elsősorban a humán papilloma-vírussal (HPV) van összefüggésben. Ez a vírus nemi úton terjed, tehát aki nem él nemi életet, annál nem alakulhat ki. Ugyanakkor elég egy-két szexuális alkalom egy 15–16 éves egy lánynak, s ezzel már azt kockáztatja, hogy néhány év múlva megbetegszik a vírustól.

 

– Ezek szerint a HPV évekig lappanghat a szervezetben.

– Így van. A méhnyakrák kialakulásának van egy 8–10 évig tartó időszaka, amely alatt a vírus elkezdi a működését. A kezdeti időben még gyógyítható a betegség.

 

– Ehhez azonban az szükséges, hogy időben kiszűrjék a kórt. Mennyire járnak rendszeresen nőgyógyászati vizsgálatra a kárpátaljai nők? – Sajnos nálunk ennek nincs meg sem a kultúrája, sem a megfelelő propagandája. Talán a fiatalabb korosztály az, amelyik komolyabban veszi a vizsgálat fontosságát.

 

– Milyen gyakran kell felkeresnünk a nőgyógyászunkat, ha egyébként nincs semmilyen panaszunk?

– Évente egy szűrővizsgálatot javaslunk.

 

– Egy vizsgálat mennyi időt vesz igénybe?

– Mindössze 15-20 perc. A levett mintát laborba küldjük, s három-négy hét alatt kapjuk meg az eredményt. Ungváron van a központi laborunk, ám emellett ma már szinte minden járásban találhatók privát laborok, amelyek akár három évre is garanciát tudnak adni, hogy a vérkép alapján nem alakul ki méhnyakrák a páciensnél.

 

– Amennyiben kiderül, hogy baj van, hová fordulhat a beteg?

– Ungváron igen hatékonyan tudják kezelni az onkológiai betegségeket. Ugyanakkor csodára ők sem képesek, csak akkor tudnak segíteni, ha időben érkezik a beteg. Első stádiumban jól gyógyítható a méhnyakrák műtét vagy sugárkezelés által. Későbbi stádiumban azonban már nem műthető, s csökken a túlélési esély.

 

– Néhány éve megjelent a HPV elleni védőoltás. Mennyire találja hatékonynak a vakcinát?

– Erről Ukrajnában még nincs tapasztalatunk. Nálunk nem kötelező a HPV-oltás, a vakcinát pedig nem finanszírozza az állam, így az elég drága. Az én praxisomban eddig közel tíz páciens kérte, hogy adjuk be neki a védőoltást. Ez a szám kevés ahhoz, hogy statisztikát tudjak majd felállítani belőle. A vakcina felfedezése óta még kevés idő telt el, talán tíz év múlva többet tudunk. Az egyértelmű, hogy az oltás megelőzi a vírus terjedését, de az nem biztos, hogy teljesen kivédhető vele a méhnyakrák kialakulása.

 

– Két lányod van. Nekik javasolnád a védőoltást?

– Talán nem. Nem azért, mert nem bízom a vakcinában, hanem azért, hogy a lányaim ne bízzák el magukat, s ne gondolják azt, hogy nem kell odafigyelniük a nemi életükre és az egészségükre.

 

– Mennyire fogadják el az orvosi tanácsodat a lányaid?

– Otthon anyuka és feleség vagyok, nem hallgatnak rám a lányok mint szakemberre. Hiába beszélek nekik a felfázásról meg arról, hogy húzzanak zoknit a lábukra. A kisebbik lányom azért meg szokott kérdezni egy-egy témában, például beszélgettünk már a kamaszkorról és a hormonokról.

 

– Hogy áll most a méhszájpatológiai osztály Nagyszőlősön?

– A miniszteri programot 2005–2010 között finanszírozta az állam, azóta magunkra maradtunk. Ugyanazok a műszereink vannak, amelyeket akkor kaptunk.

 

– Milyen terveid vannak?

– Továbbra is ezen a területen szeretnék dolgozni. Úgy érzem, hogy ha már kiképeztem magam, s értek hozzá, nincs jogom, hogy abbahagyjam. Ugyanakkor új terveim is vannak. Az elmúlt években nagyon megnőtt a meddőséggel küzdők száma. Szeretnék ezzel is foglalkozni.

 

– Isten áldását kívánom a munkádra és az életedre!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma