Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: vendéglátó

 A vállalkozásokról nekem eddig mindig a tőke, a pénz, a munka, a piac és egyéb gazdasággal kapcsolatos szó jutott eszembe. Azonban legutóbbi interjúalanyom, a több büfét és pizzériát is működtető Palkó-Béres Diána teljesen más megvilágításba helyezte előttem a vállalkozás fogalmát. Számára a bizalom az egyik legfontosabb alappillére a jól működő üzletnek.

Vállalkozása indításakor bizalmat szavaztak neki családtagjai és vendégei, ő pedig igyekezett megszolgálni a belé vetett hitet. Ő maga sem fukarkodott a bizalommal, amikor felvette a munkatársait, akikkel a mai napig társakként és kellő lojalitással dolgoznak együtt.

Az elkötelezett munkáról, a sikeres üzletvezetés titkairól beszélgettünk Dianával.

 

–Egész életed a Beregszászi járáshoz kötődik.

– Nagybégányban születtem, itt nőttem fel, s a családommal a mai napig ebben a községben élek. A munkám révén pedig szoros kapcsolatba kerültem Beregdédával és Beregszásszal is.

 

– Mesélj a gyermekkorodról!

– A családom mindig is összetartó volt. A szüleimmel és a húgommal együtt éltünk az anyai nagyszülőkkel, akik nagyon sokat segítettek a nevelésünkben. Édesapám a helyi kolhozban dolgozott, édesanyám pedig a szomszédos Makkosjánosiban volt bolti eladó. A ’90-es években, amikor megszűntek a munkahelyek, a szüleim abból tartották el a családot, amit a határon való kereskedéssel megkerestek. Később sikerült nyitniuk egy élelmiszerboltot, amelyet a mai napi működtetnek.

 

– Hova jártál iskolába?

– Az első négy osztályt Nagybégányban végeztem el, majd Makkosjánosiban folytattam a tanulmányaimat egy ukrán tannyelvű középiskolában.

15 éves koromban mindenáron pultoslány akartam lenni. Azonban a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy előbb diplomát szerezzek. Mivel a matematika jól ment, s közben érdeklődni kezdtem a vámos szakma iránt, beiratkoztam az Ungvári Nemzeti Egyetemre, ahol könyvelést és számvitelt tanultam. Levelező szakon végeztem az iskolát, ezért a tanulás mellett munkába tudtam állni.

 

– Hol helyezkedtél el?

– Beregardóban a kenyérgyárban kaptam munkát főkönyvelőként. Magam is meglepődtem, hogy rögtön ilyen fontos és felelősségteljes feladatot bíztak rám. Két évet dolgoztam ott, majd átmentem a nagybégányi Family étterembe, ahol főként könyvelői tevékenységet végeztem. Az étterem tulajdonosát, Egressy Katalint a mai napig példaképemnek tekintem.

 

– Gondoltad volna, hogy valaha majd saját konyhát fogsz vezetni?

– Egyszer egy beszélgetés során megkérdezték tőlem, hogy meddig akarok a Family étteremben maradni? Akkor viccből azt válaszoltam, hogy addig, amíg saját vendéglátói egységet nem nyitok. Csak tréfának szántam a kijelentést, nem gondoltam, hogy valóra is válik majd az állításom. A családom ugyanis akkoriban nehéz időszakon ment keresztül. A határon való üzletelés már nem működött, új pénzkereseti lehetőséget pedig nem láttunk.

– Mi történt aztán?

– Két hónappal a kijelentésem után mégiscsak alkalom nyílt arra, hogy a férjemmel átvegyük a beregdédai egykori kocsma-bolt, a „Csájna” vezetését. A szüleim féltettek a feladattól, ám nem tudtak lebeszélni. Ez 2006-ban volt. Az az év egyébként is igen zsúfolt volt az életünkben. Abban az esztendőben házasodtunk össze a férjemmel, akkor vettük át a beregdédai üzletet, s a szüleim is akkor nyitották meg a nagybégányi boltjukat. Ráadásként belekezdtünk a szüleimtől kapott családi ház átépítésébe.

 

– Milyen állapotban volt a bolt amikor hozzátok került?

– Akkor már csak italmérésre és tartós élelmiszer árusítására használták az üzletet. A konyha és az éttermi rész nem működött és elhanyagolt állapotban volt. Mestereket hívtunk, akik kicserélték a villanyvezetékeket s elvégezték a tisztasági festést.

 

– Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a bolt megvásárlásakor?

– A konyha beüzemelése. Nem tudtam főzni, éppen ezért nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá egy büfé megnyitásához. A férjem vállalta magára ezt a feladatot. Beszereztünk egy gyros sütőt, s különböző gyorsételeket – hot-dogot, hamburgert, gyrost, valamint saslikot – kezdtünk árulni az üzletben.

Időnként nekem is be kell állnom a pult mögé. Lassan belejöttem a sütésbe-főzésbe. Ma már bátran elvállalom bármilyen ételt elkészítését.

– Említetted, hogy a 2006-os évben mennyi minden történt veletek. Hogy bírtátok a munkával és a házépítéssel járó feladatokat, nehézségeket?

– Rendkívül megterhelő év volt mögöttünk. Volt olyan pillanat, amikor úgy éreztük, hogy nem tudjuk tovább folytatni a boltot, s a férjemnek, Tibinek is külföldön kell munkát vállalnia. Azonban új erőt adott, amikor kiderült, hogy babát várunk. Mindenre képesek voltunk, csakhogy itthon maradhasson Tibi, s megéljünk a munkánkból.

 

– Hogyan tudtatok a nehézségek fölé emelkedni?

– A bolt mellett elkezdtünk falunapokra járni. Ott is gyorsételeket, saslikot, lángost és italokat árultunk. Tibinek különös érzéke van az ételekhez. Ha ételhez nyúl, abból mindig jó sül ki. Pedig az eredeti végzettsége szerint gazdasági informatikus.

– Kik segítettek még a bolt és a büfé üzemeltetésében?

– Három hónappal azután, hogy átvettük a beregdédai boltot, felvettünk egy pultoslányt, Edinát, aki fiatal kora ellenére nagyon becsületesen és odaadóan dolgozott. Ez meggyőzött bennünket arról, hogy nem kell mindent nekünk végeznünk, másra is rábízhatunk feladatokat. Így hamarosan egy szakácsasszonyt is szerződtettünk. A húgom is nagyon sokat segített.

– Bizalomról beszéltél. Mennyire volt eredményes az eddigi tevékenységetek alatt a munkatársakba vetett bizalom?

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen eddig mindig olyan kollégáink voltak, akikkel nagyon jól együtt tudtunk működni. A beléjük fektetett bizalom megtérült. Igyekeztünk kompromisszumokat kötni, figyelembe venni egymás érzéseit, magánéletét. Tiszteljük a másikat. Bármilyen mínuszt be lehet takarni egy plusszal. Ez az elvünk. Minden év őszén tartunk egy szezonzáró összejövetelt. Tavaly, az időhiány miatt, karácsony előtt volt. Ilyenkor a férjemmel a családi házunkban vendégeljük meg a munkatársakat. Rendkívül jó hangulatúak ezek a bulik.

 

– Hogyan fejlődött tovább az üzletetek?

– Már nemcsak büféként működött, hanem lakodalmakat és más rendezvényeket is vállaltunk. Sőt, a fiunk, Ricsi keresztelőjét is ott tartottuk.

 

– A szülést követően mikor tértél vissza a boltba?

– Egy hónapos volt Ricsi, amikor visszaálltam a munkába. Eleinte édesanyámék vigyáztak a gyermekünkre, később magunkkal vittük a picit is. Az én feladatom főként a kasszagép kezelése és a leltározás volt.

 

– Hogyan fejlődött tovább a vállalkozásotok?

– Az üzlet és a falunapokon való részvétel mellett nyitottunk egy fagylaltozót a Dédai-tó partján, valamint a helyi futballmeccseken sört és üdítőt árultunk. Igyekeztünk több lábon állni.

 

– Az egyik ilyen lábatok a pizzasütés…

– Hét évvel ezelőtt felajánlottak nekünk eladásra egy pizzasütőt. Megvettük a gépet, s másfél hónapon keresztül kísérletezett a férjem a megfelelő pizzatészta és a feltétek megkreálásában. Az addig Aranyhomoknak – a helyiek körében továbbra is „Csájnaként” – hívott büfénket átkereszteltük Don Corleone névre, s megnyitottuk a pizzériát. Mára 22-féle pizza kapható nálunk.

 

– Különlegességek is vannak köztük?

– A Don Corleone pizzánkat a feltétben található gyros- és füstölthús teszi különlegessé. A saslikos pizzánk pedig igazán egyedi Kárpátalján. Teljesen véletlenül találtuk ki ezt a feltétet. Egy baráti összejövetelen a megmaradt saslikból a férjem pizzát rögtönzött. Annyira megtetszett az íze a barátainknak, hogy felvettük a menübe.

– Milyen a „kárpátaljai” pizza?

– A mi vidékünkön azt szeretik, ha a pizza feltétje gazdag. Az ízvilága pedig magyaros. Amikor Olaszországban jártam, természetesen a pizzákat kóstoltam meg először. Teljesen más, mint a miénk. Az olasz pizzasütők első kézből tudnak hozzájutni azokhoz a sajtokhoz és fűszernövényekhez, amelyeket használnak. Talán az ízeik a mi vidékünkön furcsák is lennének.

 

– Ti hol veszitek az alapanyagot?

– A legtöbbször Magyarországon vásárolunk, ugyanis ott tudjuk beszerezni a jobb minőségű alapanyagokat. Arra ugyanis nagy figyelmet fordítunk, hogy a vendégeink a legjobbat kapják.

 

– Térjünk vissza a fejlődésre. A vállalkozásotok ugyanis tovább bővült.

– Hat évvel ezelőtt vettük át a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola büféjének vezetését. Megtartottuk a Hamlet nevet. A szolgáltatásokon változtattunk. Igyekeztünk bővíteni a kínálatot. A gyorsételek és sütemények mellett többféle meleg ételt készítünk. A főiskola alkalmazottjaitól nagyon sok bizalmat kaptunk. Ha az étel finom volt, megdicsértek, ha nem úgy sikerült, ahogy megszokták, akkor azt is jelezték.

 

– Hányan dolgoznak a főiskola büféjében?

– Három munkatárs szolgálja ki a vendégeket. Jómagamat csak fél emberként tudom számolni. Folyamatosan szól a telefonom, jövök-megyek.

 

– A főiskolai rendezvényeken is felszolgáltok?

– Így van. Állófogadásokat is vállalunk. Az első felkéréskor nagyon izgultam. Azt tudtam, hogy az ételünk finom lesz, azonban külön szervezést igényelt, hogy a beregdédai pizzériában elkészített étel frissen és épen kerüljön az asztalra. Nem kevés munkatárs dolgozott ezen.

 

– Mi vár rád 2018-ban?

– Tavaly augusztusban teljesen új munkát vállaltam el. Egy magyarországi cégnek dolgozom, munkaerő-közvetítéssel foglalkozik a beregszászi irodánk, a Jobtain, amelynek én vagyok a vezetője. Ukrajna területéről toborzunk egy magyarországi gyárnak munkásokat. Kárpátaljáról nem küldünk munkaerőt, ugyanis itt is szükség van rájuk.

Ezt a vállalkozásunkban is megtapasztaltam. Korábban azt gondoltam, hogy az a legnagyobb probléma, ha nincs elég vendégünk. Most viszont úgy látom, hogy ettől is nagyobb gondban vannak a vendéglátósok: rengeteg felkérés, vendég érkezik, ám nincs elegendő szakember (szakács, felszolgáló), akikkel ezeknek eleget lehetne tenni.

 

– Sokan elmentek már Kárpátaljáról. Ti is terveztétek?

– Néhányszor felvetődött, hogy elköltözzünk Magyarországra, ám én nem szeretnék elmenni. Itt vannak a gyökereim, a családom, az üzletünk. Azt gondolom, az a fontos, hogy mindig tudjuk mit akarunk. Akkor boldogulni fogunk Kárpátalján is.

 

– Köszönöm a beszélgetést! Isten áldja meg a családodat és a vállalkozásotokat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma