Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: virágkötő

Petőfi Sándor írta egykor Az árva lyány című versében:

…Szeresd a virágot
És ne féltsd szívedet,
Mert, ki ezt szereti,
Rossz ember nem lehet…

Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné a virágokat. Ki a vágottat, ki a cserepeset, sziklakertit vagy vadon növőt, színeset vagy fehéret, bódítóan illatosat vagy kellemesen frissítőt. A virág képes arra, hogy megihlesse a művészt, hogy az vászonra fesse, versbe foglalja, megénekelje Isten eme csodálatos alkotását, vagy egyszerűen parfümben illatozva vagy a szoba drapériáját díszítve szolgálja örömünket.
A virág csokorba kötése – eltalálni a megfelelő arányokat, színeket, díszítést – könnyűnek tűnő foglalkozás. Valójában évekig tartó tanulás áll a szépen elkészített bokréták mögött. Erről beszélgettem Szolnoki Katalin virágkötővel, a beregszászi Ciklámen virágbolt munkatársával.

– Mindig is virágkötő akartál lenni?

– Sohasem gondoltam arra, hogy ez legyen a mesterségem. Ma már el sem tudom képzelni, hogy miért, de gyermekkoromban tanár akartam lenni. Annyira elszánt voltam, hogy kétszer is felvételiztem a Munkácsi Tanítóképzőbe, de egyik alkalommal sem vettek fel. Ekkor édesapám a szintén Munkácson működő Mezőgazdasági Szakközépiskolába íratott be, ahol három éven át ukránul tanultam a farmerkedést.
Semmi hasznom nem volt az itt szerzett „tudásból”, hiszen alig értettem a tanultakat.

– Hol helyezkedtél el a középiskola befejezése után?

– Szülőfalumban, Beregdédában kaptam állást az akkor még működő termelőszövetkezetben, ahol bérszámfejtőként dolgoztam. Négy évig voltam itt. Az utolsó évben már nagyon érződött a rendszerváltás negatív hatása, s szép lassan feloszlott a kolhoz. Még éppen-éppen fennállt, amikor jelentkeztem Beregszászban a Szent István Egyetemnek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára kihelyezett kertészmérnöki szakára.

– Hogyan tudtál egyszerre tanulni és dolgozni?

– Mire felvettek a képzésre, a munkahelyem is megszűnt. Hogy fedezzem a kiadásaimat, bedolgozó munkát vállaltam Beregszászban: magvakat csomagoltam. Azzal is spóroltam, hogy Dédából biciklivel jártam be Beregszászba. Egyébként megértőek voltak a munkaadóim, tudomásul vették, hogy pénteken és szombaton nem tudok dolgozni, mert óráim vannak a főiskolán.

– Hogy érezted magad a főiskolán?

– Eleinte feszengtem amiatt, hogy tőlem fiatalabbakkal tanultam együtt, akik a még friss tudásukkal könnyebben vették az akadályokat, mint én. De indokolatlan volt a félelmem, nagyon kedves csoporttársakra tettem szert, akik mindig segítettek, ha valamit nem értettem. Többekkel azóta is tart a barátságunk.
Nagyon érdekesek voltak a Magyarországon – Lakiteleken, Budapesten, Kecskeméten – eltöltött időszakok, amikor fóliaházakban sajátítottuk el a gyakorlati tudást.

– Hány évig tartott a képzés?

– Maga a képzés négyéves volt, de én egy évvel később fejeztem be, mint a csoporttársaim.

– Mi volt ennek az oka?

– Volt néhány tantárgy – géptan, szőlészet, integrált növényvédelem –, amellyel sehogy sem tudtam megbirkózni, ezért nem tehettem le a többiekkel együtt az államvizsgát. De ebben is volt egy megható epizód: Halász Péterné, a képzés vezetője megengedte, hogy szerepeljünk a tablóképen, és a diplomaosztón is ott lehettünk, bár csendesen sírtunk, míg a többiek átvették a diplomát.

– Végül te is befejezted a képzést…

– A csoporttársaim unszoltak, hogy ne hagyjam elveszni a főiskolás éveket, így egy évvel később én is sikeresen letettem a vizsgákat, s kezembe vehettem a diplomát.

– Találtál munkát?

– A diploma megszerzésekor még mindig a magcsomagoló üzemben dolgoztam, de kaptam egy másik álláslehetőséget.
Ennek az volt az előzménye, hogy a főiskolai szakom egyik követelménye szerint virágüzletben kellett gyakorlati órákat teljesítenünk. Én a Nefelejcs üzletben voltam gyakorlaton, ahol egynyári virágokat pakoltam.

– Hogyan fogadtad a munkalehetőséget?

– Nem akartam elvállalni. Akkoriban még nem érdekelt a virágszakma, ráadásul a főiskolán sem ment túl jól a dísznövény-termesztés tantárgya. Végül csak elfogadtam a munkát, s nyolc éven át dolgoztam a Nefelejcs üzletben.

– Mi volt a feladatod?

– Virágárusítással kezdtem, majd  virágkötéssel folytattam. Nem volt könnyű, öt évembe telt, mire elmondhattam, hogy tudok virágot kötni.

– Nehéz szakma?

– Nyolc év után új munkahelyed lett, bár a munkád maradt a régi.

– Négy éve jöttem át az éppen akkor induló Ciklámen virágboltba. Itt heti váltásban négyen dolgozunk, illetve a forgalmasabb időszakban az üzletvezető és a felesége is besegít.

– Mi számít „forgalmas” időszaknak?

– Március nyolcadikán és november elsején van a legnagyobb forgalmunk. Ezen kívül több virág fogy Valentin- napon, melyen a vörös rózsát részesítik előnyben. Ezután következik a nők napja, melyen még mindig hódít a szegfű, bár már egyre többen vásárolnak kisebb csokrokat, tulipánt és tavaszi virágokat.
Húsvétra inkább kopogtatókat és asztaldíszeket készítünk. Aztán jön az anyák napja, s itt már megjelennek a cserepes és az egynyári növények. A ballagásnál nincs bevált virág, ott a „mindegy, csak gyorsan” elv alapján vásárolnak a vevők. Többen térnek be hozzánk még tanévnyitón, november elsején, s a sort Erzsébet és Katalin napja zárja.

– Milyen szempontokat kell figyelembe venni a csokrok megkötésénél?

– Számít, hogy kisebb vagy nagyobb csokrot kell készíteni, férfi vagy nő, idősebb vagy fiatalabb fogja ajándékba kapni.
Ha fiatalabb hölgynek készül a csokor, akkor rózsaszínű-lila színeket használunk, idősebbnél piros, fehér és narancssárga jöhet szóba. Férfinak fehér és piros virág megengedett. De minden esetben figyelembe kell venni a vevő elvárásait. Íratlan szabály – melynek egyébként nem ismerem a pontos okát –, hogy páratlan számú virágot ajándékozunk az élő személynek, s páros számút az elhunytnak, vagy ha megemlékezésre visszük a csokrot.

– Használtok még celofánt?

– Igen, de igyekszünk kevesebbet használni belőle, és felhívjuk a vevő figyelmét, hogy majd vegyék le a virágról a celofánt. Számos anyagot, papírt használunk a munkánk során, s igyekszünk újabb és újabb ötleteket gyűjteni. Az üzletvezetőnk is odafigyel a részletekre, és mindig beszerzi a legújabb kiegészítőket. Az lenne az ideális, ha időről időre részt tudnánk venni egy-egy virágkötő képzésen, de erre jelenleg nincs időnk.

– Az ukrajnai válság mennyire vehető észre a bolt működésében?

– Mi is megtapasztaljuk, hogy csökkent a vásárlók száma, de csak négy éve működik a bolt, így nincs túl sok összehasonlítási alapunk. Szép számban vannak egyébként visszajáró vendégeink. Mi is haladunk a korral, s hogy még hatékonyabban működjön az üzlet, regisztráltunk a Facebook-on. Itt fogadjuk az üzeneteket, illetve képeket töltünk fel az általunk készített csokrokról, koszorúkról.

– Egész nap virágok között vagy. Azért otthon is vannak dísznövényeid?

– Otthon is van virágunk. Nem sok, mert nincs elég hely hozzá. Ezen a téren egyébként folyamatosan változik az ízlésem. Más virágokat tartok most otthon, mint néhány évvel ezelőtt. Eleinte nagyon szerettem a cikász pálmát, most inkább az orchideát részesítem előnyben.

– Neked is tönkremennek néha a virágjaid?

– Hogyne. Előfordult már, hogy nem gondoztam megfelelően a virágot, s a pajzstetű teljesen tönkretette. Az üzlet és az otthoni házimunka mellett nincs időm arra, hogy a saját virágjaimmal foglalkozzam. Egyébként az az elvem, hogy nem kell túlpátyolgatni a virágot.

– Magadat sem kíméled, hiszen hosszú évek óta biciklivel közlekedsz. Mikor kezdődött ez a „szerelem”?

– 18 évesen hazajöttem Munkácsról. Ott kollégiumban laktam, ahol kevés volt a mozgástér. Az ukrán nyelven való tanulás is rengeteg feszültséggel járt. Hogy „ledolgozzam”, felültem édesapám biciklijére – néhány barátomat is rávettem a kerékpározásra –, s irány a mező. Azóta csak ezzel közlekedem a környéken. Számomra ez rutin feladat, olyan, mint másnak a reggeli kávé.

– A biciklizés mellett milyen hobbid van még?

– Érdekel a fotózás. Ha Beregszászban indítanak egy ezzel kapcsolatos képzést, biztosan részt veszek rajta. Korábban már elvégeztem a méhész tanfolyamot a Rákóczi-főiskolán. Édesapám foglalkozik méhészettel, idővel majd átveszem tőle ezt a feladatot.

– De továbbra is marad a virágkötészet?

– Hogyne, én már nem akarok mesterséget váltani.

– Sok sikert kívánok a további munkádhoz!