Mesterségem címere: embriológus

A „Mesterségem címere” rovatban ezúttal egy kárpátaljai származású szakemberrel beszélgettünk, aki hivatásában az élet legkorábbi szakaszával foglalkozik. Nagy Edina története nemcsak szakmai útkeresésről, hanem hitről, kitartásról és elhivatottságról is szól.

– Mesélne egy kicsit magáról? Hol telt a gyermekkora, és milyen emlékek kötik Kárpátaljához?

– Kárpátalján, Beregszászban születtem, és itt is nőttem fel. A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában – ma már líceum – tanultam és érettségiztem. Felsőfokú tanulmányaimat a Nyíregyházi Főiskolán kezdtem biológia szakon, majd a mesterképzést a Debreceni Egyetemen molekuláris genetika, sejt- és fejlődésbiológia szakirányon végeztem. Idén sikeres klinikai embriológia szakvizsgát szereztem. Rengeteg kedves emlék köt az otthonomhoz, de nemcsak emlékek: nagyon sok barátom, a családom, valamint a Beregszászi Református Gyülekezet, ahol felnőttem, a mai napig szorosan ide köt. Ha mégis ki kellene emelni valamit, azok leginkább az egyházi nyári táborok lennének, amelyek meghatározták a hitemet és az Istennel való kapcsolatomat. Ezek nélkül nem tartanék ott, ahol ma tartok.

– Mikor és hogyan kezdett érdeklődni a biológia, illetve az emberi élet kezdete iránt? Volt olyan élmény vagy tanár, amely különösen inspirálta ezen az úton?

– Ez a történet leginkább édesapámtól indul. Az állatok iránti szeretete miatt gyerekkora óta állatorvos szeretett volna lenni, később fel is vették a harkivi állatorvosi egyetemre, de sajnos családi okok miatt végül nem tudta elkezdeni tanulmányait, és fel kellett adnia álmát. Mióta az eszemet tudom, otthon mindig sok állatunk volt, és kertünk, amelyben a szüleim ezt-azt termesztettek. Így az állatok és a természet iránti szeretet bennem is elég korán kialakult. Sokáig szerettem volna édesapám álmát beteljesíteni, és én magam is állatorvosnak készültem. Később, felsőbb osztályban, amikor elkezdtük tanulni a humánbiológiát és a genetikát, akkor formálódott ki bennem, hogy biológus szeretnék lenni, és ezen belül az emberrel foglalkozni. Ebben nagy segítségem volt egykori biológiatanárnőm, Zseltvay-Vezsdel Emese, aki hihetetlen lelkesedéssel és felkészültséggel adta át az anyagot, és ezzel nagyon motivált a szakma iránti szeretetre.

– Az embriológia sokak számára még kevéssé ismert terület. Hogyan magyarázná el röviden, mivel foglalkozik egy embriológus?

– Röviden: az élet kezdetével. Bővebben: egy meddőségi központban az orvosok iránymutatását követve, az asszisztensekkel szorosan együttműködve, a korábban megszerzett tapasztalatokra támaszkodva olyan embriók létrejöttét segíti, amelyekből egészséges gyermekek születhetnek. Ezáltal segítünk olyan pároknak, akik számára a gyermekáldás valamilyen nehezítő körülmény vagy egészségügyi probléma miatt nem egyszerű.

– Mi az, ami Önt személy szerint leginkább megragadta ebben a hivatásban? Miért érezte úgy, hogy ez az Ön útja?

– Sokáig nem tudtam, mivel szeretnék igazán foglalkozni, és hosszú ideig kerestem az utamat. Keresztény emberként sokat imádkoztam azért, hogy Isten mutassa meg azt a területet, ahol megtalálhatom a helyem, és ahol használni tud. Jelenleg úgy érzem, sikerült. Sosem gondoltam, hogy ilyen területen fogok dolgozni, de mindig elmondom: amikor egy szabad szemmel nem látható apró sejtet pipettázok egyik edényből a másikba, amelyet majd jó eséllyel valaki kilenc hónap múlva a karjában tarthat, az számomra ma is hihetetlen és csodálatos.

– Milyen érzés egy olyan szakmában dolgozni, amely szó szerint az élet kezdetéhez kapcsolódik?

– Felelősségteljes és egyben megtiszteltetés is. Felelősségteljes, mert attól a pillanattól kezdve, hogy a sejtek bekerülnek a laborba, mi felelünk értük és gondoskodunk róluk. Megtiszteltetés, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy részt vehet egy új élet kialakulásában, és láthatja fejlődni azt az embriót, aki később ott futkározik majd az édesanyja körül.

– Mennyire volt hosszú és kihívásokkal teli az út, amíg eljutott ehhez a hivatáshoz? Mely állomások voltak a legmeghatározóbbak?

– Nem könnyű, és nagyon hosszú út vezet ide. Amellett, hogy rengeteget kellett tanulni, a legfontosabb az volt, hogy kitartó maradjak a célom elérésében. Tanulmányaim befejezése után Budapestre kerültem egy labordiagnosztikai céghez – ez volt az első munkahelyem –, majd később egy sejt- és szövetbankban helyezkedtem el, végül jelenlegi munkahelyemre, egy meddőségi centrumba kerültem. Mindenhol sok kihívás ért, és rengeteget tanultam, ezáltal szakmailag is fejlődtem. Weöres Sándor egyik idézete nagyon közel áll hozzám: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Egy létra akkor a legbiztonságosabb, ha tartják. Az én létrámat is sokan tartották: a családom, a barátaim, egykori tanáraim, később vezetőim és munkatársaim. Mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy ma itt tarthassak – még ha nem is mindig pozitív módon.

– Az embriológus munkája nagy felelősséggel jár. Mi jelenti ebben a szakmában a legnagyobb kihívást?

– Gyakran hangsúlyozom: mi egy olyan orvosi tevékenységet végzünk, amelynek eredményeként egészséges gyermek születhet. De csupán eszközök vagyunk ebben a folyamatban. Nem mindig „happy end” a vége. Sokszor, bár mindent megteszünk, nem járunk sikerrel. Számomra ez a legnagyobb kihívás: elfogadni, hogy bármennyire szeretnénk, a siker nem csak rajtunk múlik. Egy élet létrejötte csodálatos, de egyben rendkívül összetett folyamat is.

– Az Ön munkája sok család számára hozhat reményt. Hogyan éli meg ezt emberileg?

– Ez elsősorban csapatmunka: a páciensek, az orvosok és az embriológusok együttműködése. Itt mindenkinek ki kell vennie a részét, különben nincs siker. Ha pedig sikerül, az felemelő érzés – együtt örülünk velük.

– Mennyire fontos az embriológus munkájában a precizitás, a türelem és a lelki egyensúly?

– Ezek nélkül nem is lehet – és ezeket nap mint nap tanulni és gyakorolni kell. Egy egyetemi tanárom mindig hangsúlyozta: attól a pillanattól kezdve, hogy belépünk a laborba, kint kell hagynunk a külvilágot, és minden idegszálunkkal a munkára kell koncentrálnunk. Egy embriólaborban ez különösen fontos.

– Mennyire maradt meg az életében a kárpátaljai kötődés? Milyen szerepet játszik ma az identitásában?

– Ha beszélnem kell magamról, ez az elsők között van: kárpátaljai származású vagyok, és büszke vagyok erre. Úgy gondolom, a nehézségek kitartást, szorgalmat és talpraesettséget formáltak bennünk, amelyeket mindenhova magunkkal viszünk a világban.

Bár lassan többet éltem az anyaországban, ha azt mondom: „otthon”, számomra az mindig Kárpátalját jelenti.

– Mit üzenne azoknak a fiataloknak – különösen kárpátaljai diákoknak –, akik a természettudományok vagy az orvosi pálya iránt érdeklődnek?

– Nehéz, de számomra a leggyönyörűbb terület. Leginkább azt, hogy nincs lehetetlen: akinek van célja, kitartása és szorgalma, annak sikerülhet – és ehhez nem kell kitűnő tanulónak lenni, ezt tapasztalatból mondom. Mindegy, mi van a környezetében, mit mondanak mások, vagy honnan jön: legyen kitartó az elhatározásában. És csak akkor válassza ezt a hivatást, ha szívből szereti. Jó szakemberré és sikeressé csak így válhat.

– Köszönöm az interjút! További áldott munkát kívánok!

Kárpátalja.ma

A fotókat Dezső Attila, a Parókia portál szerkesztője készítette.