Mesterségem címere: hálókötő
A hálókötés ősi mesterség. A halászok valaha maguk készítették eszközeiket, így a hálókat is. Jellemzően a dologtalan téli hónapokban végezték ezt az időigényes és sok türelmet kívánó munkát.
A nagydobronyi Varga János nagyapjától leste el a hálókötés fortélyait. A nagyapja pedig az apjától, a nemzedéki sorban legelső Varga Jánostól tanulta, aki a családi emlékezet szerint csónakon érkezett Nagydobronyba valamikor az 1890-es években. Sokan úgy tudták, hogy a Hortobágy környéki vizek kiszáradása miatt hagyta el Nádudvart a fiatal özvegyember, de a Varga család egy másik történetet ismer. E szerint egy rosszul végződött kocsmai verekedés után, a csendőrök elől menekülve érkezett János a kisfiával Bereg megyébe. Több faluban megfordultak, míg végül Nagydobronyban telepedtek le. János itt kedvére való munkát talált, s hamarosan új családot is alapított.
Abban az időben Nagydobrony határa egészen más képet mutatott, mint amit ismerünk. A Latorca szabályozása és a vadvizek lecsapolása előtt a falu környéke lápos, mocsaras terület volt. A hatalmas tölgyfaerdőket gyakran borította víz, s a tavaszi áradások idején a falu valóságos szigetközséggé változott. A dobronyiak ilyenkor csónakkal közlekedtek, s jobb híján halásztak a Vésznek nevezett áradásban.
A halászat általános elfoglaltsága volt a férfiaknak, noha megélhetést, rendszeres jövedelmet nem biztosított számukra. Varga János se ebből tartotta el a családját, igaz, hetente néhány kiló friss halat mindig pénzzé tudott tenni. Vadőrként nyaranta az erdőben lakott, ahol bőven volt ideje és lehetősége halászni. Magával hozta a jól bevált halászeszközeit, amiket hamar megkedveltek a dobronyiak. Állítólag neki köszönhetően terjedt el a teszi és a varsaháló használata, de készített kifejezetten a helyi viszonyoknak megfelelő hálótípusokat is.
Varga János tudását és tapasztalatát továbbadta a fiainak, ők meg a saját gyermekeiknek, unokáiknak. Dédunokája, a 82 esztendős Varga János bácsi szívesen mesél a halászatról és a hálókötésről, megmutatja az eszközeit is, de hálót már évek óta nem készít. Annak idején is jószerével csak saját magának kötött teszihálókat, gyalmokat. Ácsként és asztalosként mindig sok munkája volt, a hálókötésre ritkán jutott ideje. Ám ha eljött hozzá valaki, aki meg akarta tanulni a mesterséget, szívesen elmagyarázta, megmutatta neki a kötés csínját-bínját. A fonalat – régebben kendert, újabban kapront – fából készült hálókötő tűre kell felszedni, majd egy deszkalapra hurkolni. János bácsi a kétöltéses technikát, az ún. parasztkötést használta mindig. A szomszéd faluban, Csongoron necckötéssel készítették a hálót, azzal gyorsabban lehetett haladni. A kettős hurkok viszont igen erősek, az „ki nem ódlik”, állítja János bácsi.
Ha naponta csak 1-2 órát tud rászánni az ember, akár egy teljes hónapba is beletelhet egy-egy tesziháló elkészítése. Bírni kell türelemmel, figyelemmel. A saját kezűleg készített halászháló viszont akár egy életen át szolgál.
Varga János bácsi szívesen továbbadná a tudását a fiatal halászoknak. Egy feltétele van: lehetőleg esős napokon keressék, mert ha jó az idő, inkább a kertjét műveli.
Hidi Tünde
Kárpátalja.ma