Mesterségem címere: pályakezdő pedagógus
Kukri Fruzsina a Fornosi Gimnázium matematika- és tornatanára. A kezdetekről, a mindennapjairól és a jelenlegi válsághelyzetről is beszélgettünk a fiatal pedagógussal, aki szülőfalujában kezdte el pedagógusi pályáját. Fruzsina a jövőben is tanárként szeretne dolgozni és tovább képezni magát.
– Mesélj magadról, a diákéveidről!
– Kukri Fruzsina vagyok, 22 éves. Fornoson születtem, és jelenleg is itt élek. A Fornosi Gimnázium pedagógusaként tevékenykedem, abban az intézményben, ahol diákéveimet kezdtem. Az általános iskola 1–8. osztályát itt végeztem el, a 8. osztály végén viszont úgy döntöttem, hogy a Nagyberegi Református Líceumban szeretném folytatni a tanulmányaimat. Az itt töltött három év alatt rengeteg élményt, tudást és tapasztalatot szereztem. Sokat köszönhetek a tanáraimnak, elsősorban azt, hogy végül a pedagógusi pályát választottam.
Érettségi után felvételt nyertem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanítói szakára, ahol 2024 júniusában megszereztem az első diplomámat. Kezdetben a Covid, később pedig a háború igencsak megnehezítette főiskolai éveimet, így ez az időszak teljesen másképp alakult, mint ahogyan elképzeltem.
– Voltak-e a családodban pedagógusok? Kik inspiráltak abban, hogy tanári pályára lépj?
– Igen, a nagynéném pedagógus, így betekintést nyerhettem abba, milyen egy tanár élete, és hogy mennyi áldozattal és kitartó munkával jár ez a hivatás. Már általános iskolás koromban tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Akkoriban még óvodapedagógus szerettem volna lenni, később azonban a tanítói pálya felé húzott a szívem, mivel mindig is úgy éreztem, hogy fontos szerepe van a tanításnak és a nevelésnek a fiatalok életében. Ez inspirált leginkább abban, hogy tanári pályát válasszam.
– Mikor kezdtél el tanítani? Jelenleg milyen tantárgyakat oktatsz?
– Pályakezdő pedagógus vagyok. A diplomám megszerzése után 2024. szeptember 1-jén kezdtem el tanítani, tehát ez az első évem a tanári pályán. Jelenleg matematikát és tornát tanítok a felsősöknek.
– Manapság nem egy leányálom a pedagógusszakma. Miért pont ezt a pályát választottad?
– Igaz, hogy a tanári szakma nagyon nehéz, sokszor fárasztó, és rengeteg kitartást igényel. Viszont aki szívvel-lélekkel végzi, annak ez nem csupán munka, hanem hivatás. Az a szeretet, amit a gyerekektől kapunk, a sok mosoly, amely nap mint nap ránk ragyog, az ölelések, a kedves szavak, és az a csodálatos érzés, amikor látjuk, ahogy napról napra fejlődnek, és gyarapodik a tudásuk, mindez minden fáradalmat feledtet. A pályaválasztás előtt voltak kétségeim, hiszen köztudott, hogy anyagilag nem a legjobban megfizetett szakmák közé tartozik. Azonban az egyik líceumi tanárom azt mondta, ne az határozza meg a pályaválasztásunkat, hogy jelenleg melyik szakmában mennyi a fizetés, mert mire mi odaérünk, hogy munkába álljunk, addig minden megváltozhat. Válasszuk azt, amit igazán szeretünk csinálni, hogy örömmel és jókedvvel teljenek a munkában töltött napjaink. Ez volt az a gondolat, amely végleg megerősített abban, hogy pedagógus szeretnék lenni.
– Mivel foglalkozol a tanítás mellett?
– A tanítás mellett igyekszem időt szakítani a pihenésre és a feltöltődésre. Szabadidőm nagy részét a családommal és a barátommal töltöm, mert velük tudok igazán kikapcsolódni. Emellett szeretek olvasni, kirándulni és fejleszteni a nyelvtudásomat.
– A háború miatt kialakult online oktatás mennyire befolyásolta a pedagógusok munkáját és a diákok hozzáállását a tanuláshoz? Milyenek az eredményeik?
– Diákként és pedagógusként is részese voltam az online oktatásnak. Szerintem tanárként sokkal nehezebb végigcsinálni, mint ahogy azt gondoltam. Nagy kihívás fenntartani a gyerekek figyelmét a személyes kontaktus hiányában, különösen úgy, hogy otthon kényelmes környezetben vannak, és számos zavaró tényezővel kell szembenézniük. Nincs annyi motivációjuk és kedvük a tanuláshoz, mint az iskolában, és ez az eredményeiken is meglátszott. Az erősebb tanulók eredményei nem sokat változtak, a gyengébbek viszont így még nehezebben tudtak koncentrálni és megérteni az óra anyagát.
– Vannak sikerélményeid a munkádban? Ha igen, melyeket emelnéd ki ezek közül?
– Legnagyobb sikerélményem és örömöm az, amikor a témazáró dolgozatok javítása végén azt látom, hogy a gyerekek valóban megértették azt, amit én sok-sok órán keresztül, legjobb tudásom szerint oktattam, és hogy azt a tudást, amivel én rendelkezem, sikerült átadnom nekik. A 8. osztály osztályfőnökeként pedig azt emelném ki sikerélményként, amikor a különböző ünnepségekre odaadóan és kitartóan készülünk együtt, és a sok munka eredményeként a gyerekek egy szép előadást mutatnak be.
– Mi a mottód, pedagógusi hitvallásod?
– A mottóm az, hogy minden gyermek képes tanulni, csak meg kell találni a számára legjobb módot.
Minden diák egyedi és különleges, éppen ezért mindegyiket más-más dolog érdekli, más motiválja, és más út vezet a célhoz. Pedagógusként az a feladatunk, hogy ezt megtaláljuk, és így ösztönözzük, neveljük őket a tanulásra, hogy minden gyerekből kihozzuk a maximumot.
– Hogyan néz ki egy napod?
– A napom nagy részét az iskolában töltöm, ugyanis minden nap 7-8 órám van, így délután 2-3 óra között végzek. Suli után elvégzem az itthoni teendőimet, házimunkát. Ezt követően készülök a másnapi óráimra, dolgozatokat és önálló munkákat javítok, kitöltöm az online naplót, és elvégzem az iskolával kapcsolatos egyéb feladataimat. Általában ezekkel késő este végzek, így ezt követően már csak pihenek.
– A munka mellett jut idő pihenésre?
– Változó, hogy mennyi szabadidőm van, de igyekszem mindennap időt szakítani a pihenésre és a regenerálódásra. Ilyenkor olyan tevékenységeket végzek, amelyek kikapcsolnak. Számomra a legpihentetőbb a barátommal és a családommal töltött közös idő, amely erőt ad egy nehéz nap után.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Szeretnék tovább fejlődni a pedagógusi pályán, képezni magam, hogy minél hatékonyabban tudjam segíteni a gyerekeket.
Hosszú távon elképzelhetőnek tartom, hogy magasabb szintű pedagógiai végzettséget szerezzek.
Kopasz Gyula