Nagycsaládok Kárpátalján: a Beregi család

Egy kedves, életvidám édesanyával ismerkedtem meg nemrég. Ahogy beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy számos közös vonásunk van: mindketten görögkatolikus vallásúak vagyunk, nagycsaládban élünk, hasonló korú gyermekeink vannak, és szeretünk kézműveskedni. Nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy ne üljek le vele egy nagycsaládos riport erejéig. Ismerjük meg a Nagyszőlősi járásban, Tiszaújhelyen élő Beregi Líviát és a családját.

− Lívia, a te tiszaújhelyi szülőházadban éltek a saját családoddal. Milyen volt ebben a faluban, ebben a házban felnőnöd?

− Szép gyermekkorom volt. Szeretetteljes családban nőttünk fel a nővéremmel. Édesapám idénymunkákat vállalt Ukrajna-szerte, édesanyám varrodában dolgozott. Amit csak tudtak, megadtak nekünk a szüleink.

− Hova jártál iskolába?

− Itt, Tiszaújhelyben végeztem el ukrán nyelven a középiskolát. Aztán szerettem volna továbbtanulni a Munkácsi Tanítóképzőben, azonban nem sikerült a felvételim. A nővérem Dnyipropetrovszkban szerzett tanítói diplomát, ezért oda is jelentkeztem, de nem vettek fel.

− Mihez kezdtél ezután?

− Munkába álltam. Édesanyám akkoriban már nem dolgozott, édesapám is megbetegedett, levágták a lábát, ágyban fekvő lett. Így aztán szükség volt a keresetemre. A határt jártam, Magyarországra hordtam különböző árucikkeket.

− Ott ismerkedtetek meg a férjeddel.

− Igen, Jancsi határőrként dolgozott a tiszaújlaki határátkelőn. Ő beregszászi származású. Egy ötödik emeleti lakásban nőtt fel. Összebarátkoztunk, és udvarolni kezdett.

− Mikor kötöttetek házasságot?

− Egy év udvarlás után, 1997-ben esküdtünk meg. Mivel Jancsi nem akart Beregszászban élni, az én családomhoz költöztünk Tiszaújhelybe. Az évek során a saját igényeink szerint lassan átépítettük a szülői házat.

− Közben pedig megszülettek a gyerekek…

− 1998-ban jött a világra János fiunk Nagyszőlősön. Őt követte Márk 2001-ben. Őt Fehérgyarmaton szültem meg. Akkoriban, aki csak tehette, az ottani kórházat választotta. Aztán jóval később, 2010-ben érkezett a családba Réka lányunk.

− Tervezett baba volt?

− Nem. Mielőtt állapotos lettem vele, Budapesten vállaltam munkát. Havonta csak egyszer tudtam hazajönni. A távollétemben édesanyám gondoskodott a családról. Aztán a férjemmel úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha hazajövök. Nem sokkal azután, hogy hazakerültem Budapestről, állapotos lettem. Nagyon megijedtem, 33 évesen öregnek éreztem magam a szüléshez. Emellett teljesen más terveim voltak. Akkor nyugodtam meg, amikor megtudtam, hogy kislányt hordok a szívem alatt. Ő igazi kincs. Igyekszem fegyelmezni, ám el is kényeztetjük. A két fiú is rajong érte.

− Hogyan boldogultál a kislányotokkal?

− Igazán akkor tudtam meg, hogy mit is jelentett édesanyám addigi támogatása. Sajnos Réka megszületésekor ő már súlyos beteg volt, s fél év múlva el is távozott tőlünk. Az egy nagyon nehéz időszak volt számomra. Egyszerre kellett gondoskodnom az újszülött gyermekünkről és a beteg édesanyámról. Nem is tudom, hogy bírtam. A férjem mindenben segített, és a szomszédokra is számíthattam.

− A párod még akkoriban is a határon dolgozott?

− Réka születése után korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, s gazdálkodásba fogott. Több hektár földet és gépeket vásároltunk, valamint állatokat, sertéseket és szarvasmarhákat vettünk. Jancsi ugyan városban nőtt fel, de hamar belejött a farmerkedésbe. Egészen mostanáig ezzel foglalkozott. Most azonban úgy döntött, hogy munkába áll: kamionsofőr lett. Nemrég utazott el az első útjára Franciaországba. Nagyon izgulok érte.

− Miért váltott?

− A mezőgazdaságból megéltünk, azonban fejlődni nem tudunk. Vannak terveink: szeretnénk a házat befejezni, a fiúk tanulása is sokba kerül.

− Hova járnak iskolába a gyerekek?

− János fiunk Kremencsukban civil helikopterpilótának tanul. Évente csak kétszer tud hazajönni. Az interneten tartjuk a kapcsolatot. Emellett a közelben lakik a nagybátyám a családjával, náluk is sokat van. Az édesapja egykor ugyanoda felvételizett, ám neki nem sikerült. Most nagyon büszke a fiára.

Márk a munkácsi katonai líceumba jár, Réka pedig első osztályos a helyi ukrán tannyelvű osztályban.

− Hogyan tudtok kikapcsolódni?

− Kevés lehetőségünk van a kikapcsolódásra. A gazdaság miatt valakinek mindig itthon kell maradnia. A falu könyvtárosa, Molnár Melinda számos kézműves foglalkozást és egyéb programot szervez, azokon szívesen részt veszünk Rékával. Idén nyáron két anyaországi utazáson is részt vettünk.

− Milyen terveitek vannak?

− Számunkra a gyerekek boldogulása a legfontosabb. Kárpátalján tervezzük leélni az életünket, nem szeretnénk itthagyni mindazt, amit együtt felépítettünk. Emellett szeretünk is itt élni.

− Isten áldja meg a családotokat! Köszönöm a beszélgetést!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma