Nagycsaládok Kárpátalján: a Bics család

„Ahová az Isten nyulat ad, bokrot is ad” – szól a népi bölcsesség. Hasonlóan gondolkodik a mezőkaszonyi édesanya, Bics Katalin is, aki a férjével, Tiborral három gyermeket nevel. Katalin szerint vállalni kell az új élet megszületését, mert Isten gondoskodni fog a családról.

Ők sem terveztek három gyermeket, ám örömmel fogadták az első két csemete, Ádám és Tímea után Eszter érkezését.

Számukra most már így teljes a család.

Ismerjük meg a Bics családot!

 

 

– Mezőkaszonyban éltek, abban a családi házban, ahol te is felnőttél, Kata.

– Így van, ebbe a házba születtem bele 1988-ban, a szüleim második gyermekeként. Egy bátyám van, Ferenc.

Édesapám fizikatanár volt, sajnos 2004-ben elhunyt. Édesanyám pénztáros a helyi Bon-Ton varrodában. Nagyon sokat köszönhetek neki. Mindig a mi érdekeinket tartotta szem előtt. Rengeteget dolgozott, biztatott minket, hogy továbbtanuljunk.

 

– Hova jártál iskolába?

– Helyben végeztem el az általános iskola első négy osztályát, majd a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákja lettem. 2006-ban fejeztem be a középiskolát.

 

– Az érettségit követően hol folytattad a tanulmányaidat?

– Abban biztos voltam, hogy pedagógusként a magyar irodalommal és nyelvvel akarok foglalkozni, ám választanom kellett még egy szakirányt. Akkoriban ugyanis a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szakpárokban folyt a képzés.

Végül az ukrán nyelv mellett döntöttem. Sokat készültem az írásbeli tesztekre, s jól sikerült a felvételim.

 

– Hogy élted meg a főiskolás éveket?

– Ukrán nyelvből igen hiányos volt a tudásom; rengeteg tanulással és pluszenergiával azonban be tudtam hozni a lemaradásomat. Sok álmatlan, szótározással töltött éjszakámba került mindez. Édesanyám ukrán tannyelvű iskolát végzett, ő is sokszor leült mellém tanulni. Így teltek el a főiskolai évek, melyek alatt sok jó barátot szereztem.

– Mikor ismerkedtél meg a pároddal?

– 2002-ben találkoztunk egy baráti társaságban. Hamarosan udvarolni kezdett, majd 2009-ben megkérte a kezem. Tibor beregsomi származású, hat évvel idősebb nálam. A szülei egyedüli gyermeke. A nagyszülei kaszonyiak, így nem volt ismeretlen neki a településünk. Tibor az iskola elvégzése után előbb a mezőkaszonyi varrodában dolgozott, majd a helyi építők boltjában helyezkedett el.

 

– Milyennek látod őt?

– Tibor vicces, céltudatos, folyamatosan fejleszt engem is. Előrelátó, ellentétben velem. Igazi ezermester: a felújításokat is ő végzi nálunk. Nagyon kreatív. Sőt az autónkat is ő szereli, ha szükséges.

 

– Mikor kötöttetek házasságot?

– 2010 nyarán házasodtunk össze, miután sikeresen befejeztem a negyedik évfolyamot, s megszereztem a baccalaureatusi fokozatot. A mesterképzést már ifjú feleségként és a Mezőkaszonyi Középiskola alsó tagozatának ukrántanáraként végeztem el.

 

– Milyen tervek fogalmazódtak meg bennetek a családalapítást illetően?

– Tibor egykeként nőtt fel, megtapasztalta a játszótárs hiányát, éppen ezért nagycsaládra vágyott. Jómagam két gyermekben gondolkodtam.

– Mikor született meg az első gyermeketek?

– Ádám 2011. augusztus 2-án jött a világra Beregszászban. A várandósság alatt megfelelő kismama-gondozásban részesültem, a szülésnél nyújtott orvosi ellátás is rendben volt. Ádám hat órányi vajúdás után érkezett meg.

 

– Apuka bent volt a szülésnél?

– Csak a folyosóig merészkedett. Ő az a típusú férfi, aki az injekciós tű láttán is elborzad. Azonban a második gyermekünknél már hosszabb ideig bent maradt velem a vajúdószobán. Édesanyám viszont mind a három szülésnél végig mellettem volt. Biztos pontot jelentett nekem.

 

– Ádám hány éves volt, amikor megszületett a húga, Tímea?

– Három és fél évesen lett báty.

 

– Aztán még egy húggal bővült a család…

– Amikor megszületett Tímea, azt mondtam a szülészeten, hogy soha többé nem akarok oda visszamenni. Azonban a Jóistennek más tervei voltak. Tímea másfél éves volt, amikor ismét állapotos lettem. Mivel szoptattam, eleinte nem is gyanítottam, hogy babát hordok a szívem alatt. Azonkívül, hogy lefogytam, és erőtlennek éreztem magam, nem igazán voltak jelei a várandósságnak.

– Hogyan fogadtátok a gólyahírt?

– Mivel váratlanul ért, először megijedtem, de aztán hozzászoktam a gondolathoz, hogy még egy gyermekünk lesz. Örömmel vártuk a picit. A férjem rendkívül boldog volt, a szülei is örültek, hogy hamarosan három unokájuk lesz. Az első meglepődés után a család többi tagja is pozitívan fogadta a hírt. A bátyámék is épp akkor álltak gyermekáldás előtt.

 

– Mikor született meg a kisbabátok?

– 2017. január 20-án jött a világra Eszter.

 

– Hogy fogadták a testvérei?

– Ádám nagyon örült neki. Azt mondta, hogy ha olyan aranyos lesz, mint Timike, akkor minden rendben. Timike már nehezebben élte meg, hogy kicsit háttérbe szorult. Időnként irigykedik, és elvárja, hogy csak vele foglalkozzam. Erre mind a három gyermekünknél törekszem. Ádámot én hordom be Beregszászba logopédushoz, így számára ez egyfajta kirándulás is; Timikéért elmegyek az óvodába, s együtt sétálunk onnan haza, vagy közösen megyünk bevásárolni. Eszterke pedig koránál fogva mindenképpen megkapja a pluszfigyelmet.

– Sokban megváltozott az életetek Eszter érkezése után?

– Igen. Más terveink voltak. Timike születése után vissza akartam menni az iskolába tanítani. Ám jó, hogy így alakult. Itthon tudok lenni a gyerekekkel, biztosítani tudom az igényeik tejesítését. Ők pedig megtanulják, hogy a családban alkalmazkodni kell egymáshoz. Cserébe mindig lesz valaki, akire számíthatnak majd felnőtt korukban.

Ma már magától értetődő, hogy három gyermekünk van. Két gyermek után egy harmadik már nem forgatja fel nagyban a családot. Eszter különösen könnyen beilleszkedett. Csendes, mosolygós baba. Kis csoda, a legnyugodtabb a három testvér közül. Szeret mondókázni, éneklésre álomba merülni.

 

– Ádám milyen gyermek?

– Ő érzékeny, szereti, ha esténként összebújva olvasunk. Az apukájára hasonlít. Ízig-vérig fiú, rajong a tűzoltókért, a legóért. Szeptemberben kezdte meg az általános iskolát, szereti a matematikát és az angolt. A legjobb barátja az utcánkban lakik. Noha merőben más a természetük, sülve-főve együtt vannak. Ahogy már említettem, logopédushoz járunk. Hároméves korában felborult a biciklivel, s a trauma hatására dadogni kezdett. Ám a szakértő foglalkozás hatására már sokat javult a beszéde, s hála Istennek, az osztálytársai sem csúfolják emiatt.

 

– Timike?

– Timike szeret kirakózni, valódi lányként öltözködni, babázni, illetve szívesen segít a főzésben. Határozott elképzelési vannak. Már óvodába jár. Nehezen ment a beszoktatás. Szereti az óvodás játszótársait, csak én hiányzom neki.

 

– Van segítségetek a gyermeknevelésben?

– Édesanyámra mindig számíthatunk. Emellett apósom is mindig rohan, ha szükségünk van rá, s anyósom is nagyon szereti a gyerekeket.

– Mennyire van lehetőségetek kikapcsolódni?

– A rokonsággal, a komákkal összejárunk. Időnként ellátogatunk egy-egy fesztiválra is.

 

– Hamarosan itt a karácsony. Hogyan készültök az ünnepre?

– Adventi koszorút készítünk, gyertyát gyújtunk, és feldíszítjük a házat. Karácsonykor együtt a család, hazalátogatnak a távol élő rokonok. Szenteste pedig elmegyünk a templomba.

 

– Melyik felekezethez tartoztok?

– Református vallásúak vagyunk. Igyekszem az egyházközség aktív tagja lenni. 2006-tól színjátszó kört vezettem a gyülekezetben egészen Eszter születéséig; szerkesztem a helyi egyházi lapot, a Horizontot, valamint cikkeim is megjelennek az újságban. Ez olyan tevékenység, amelyet itthonról is el tudok végezni.

 

– Talán még korai beszélni a munkáról, hiszen Eszter tíz hónapos, ám vannak már terveid?

– Idővel szeretnék újra munkába állni. Mindenképpen maradok az oktatásnál. Azt, hogy ezt gyerekek vagy felnőttek között teszem, még kérdés. Jelenleg a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjában heti hat órában magyar nyelvet oktatok ukrán anyanyelvűeknek. Ez a munka kikapacsol, feltölt. Emellett 2013-tól a Kárpátalja.ma hírportál külsős munkatársaként dolgozom.

 

– Hogy álltok a babaprojekttel?

– Nem tervezünk negyedik babát, ám amennyiben a Jóisten megajándékoz bennünket egy új élettel, vállaljuk azt. Szeretném, ha mások is így tennének, s nem követnének el abortuszt. Ha a Jóisten ad egy gyermeket, segít felnevelni is.

Ugyanakkor szomorúan látom, hogy többen csak úgy tudják eltartani a családjukat, hogy külföldön dolgoznak, s a nagyszülőkre hagyják a gyermekeiket. Ezek a családok gyakran szétesnek.

 

– Bennetek nem fordult meg az a gondolat, hogy külföldre menjetek munkát vállalni?

– Eszter születése előtt szóba került, de komolyabban nem vettük számításba, mert számunkra az a legfontosabb, hogy együtt legyen a család.

 

– Örülök, hogy maradtatok! Kegyelemteljes adventi készülődést és áldott ünnepet kívánok nektek!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma