Nagycsaládok Kárpátalján: a Bordás család

Az elmúlt napokban minden korábbinál több támadás érte a kárpátaljai magyarságot. Talán sokaknál épp most telik be a pohár, s döntenek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket. Akik pedig kényszerből vagy elkötelezettségből maradnak, ki tudja, hogyan élik túl/meg a következő időszakot. Vajon mi járhat most a kárpátaljai magyarok fejében, ha a jövőre gondolnak? Egyáltalán mernek-e családot, gyermeket, munkát, továbbtanulást tervezni? Félek, hogy nem.

Egyre többször tapasztalom meg a nagycsaládoknál (is) a jövőkép hiányát.

A Nagyszőlősi járásban, Feketepatakon élő Bordás házaspár sem tudhatja, hogy mit hoz a holnap a lányuk, Fruzsina, és két fiuk, Konrád és Zalán számára.

Fruzsina szemszögéből próbálom bemutatni a családot, aki – nekem úgy tűnik – még hisz abban, hogy jobbra fordulhat az élet nálunk.

 

– Feketepatak, ahol a családod él, egy kis település a Nagyszőlősi járásban.

– A falu élete szorosan összefonódott a szomszédos település, Verbőc életével. Közös az önkormányzat és az iskola is.

 

– A szüleid mindketten feketepataki származásúak?

– Nem, édesapám salánki születésű. Amikor a szüleim összeházasodtak, Feketepatakon telepedtek le. Építkeztek és anyai nagymamám is hozzánk költözött. Ő kapta meg a földszintet, mi pedig a ház emeleti részében lakunk.

– Mivel foglalkozik édesapád és édesanyád?

– Édesapám Nagyszőlősön karbantartó a kábelgyárban, édesanyám informatikát és fizikát tanít a verbőci középiskolában.

 

– Te vagy a legidősebb gyermekük, s csak jó néhány évvel később születtek meg az öcséid. Erről mit meséltek a szüleid?

– Azt mondták, hogy miután megszülettem, nem terveztek újabb gyermeket. Csak amikor iskolás lettem, akkor döntöttek úgy, hogy mégiscsak kellene nekem egy testvér. Aztán úgy alakult, hogy két öcsém is lett.

 

– A nagyobbikat Konrádnak hívják.

– Amikor a testvérem születését vártuk, két fiúnév is tetszett nekünk: a Konrád és a Zalán. Végül az elsőt a nagyobbik öcsém kapta meg, a másikat a kisebbik.

 

– Milyennek látod őket?

– Konrád most 10 éves. A verbőci középiskola ötödik osztályos tanulója. Olyan, mint általában a korabeli fiúk: szeret focizni és számítógépes játékokat játszani. Az angol nyelv a kedvenc tantárgya.

– A kisebbik testvéredről is mesélj!

– Zalán hatéves, most kezdte meg az általános iskolai tanulmányait. Az óvodában már unatkozott, éppen ezért nagyon várta az iskolát. Ha odafigyel, nagyon szépen ír. Édesanyám foglalkozik vele otthon.

 

– Hogyan fogadtad a testvéreid érkezését?

– Konrádot nagyon vártam, Zalánnak is örültem. A mai napig várják a fiúk, hogy hazaérjek, s persze mindig kapnak valamilyen apróságot tőlem.

 

– Miután nagycsaládosok lettetek, csatlakoztatok a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületéhez?

– Igen, tagjai vagyunk az egyesületnek. Ha tehetjük, részt veszünk egy-egy programjukon. Most például a nagycsaládos szüreti bálra készülünk elmenni.

 

– Rólad is ejtsünk néhány mondatot!

– Salánkon kezdtem meg az általános iskolát, majd Verbőcön folytattam a tanulmányaimat ukrán nyelven.

 

– Hogyhogy ukrán tannyelvű iskolába írattak a szüleid?

– Úgy gondolták, hogy így könnyebb lesz nekem, ha felnövök. Aztán az öcséim követték a példámat. Otthon édesanyám segített a tanulásban.

 

– Meddig tanultál Verbőcön?

– A hetedik osztályt követően jelentkeztem a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumba, ahol idén szereztem érettségi bizonyítványt.

 

– Hogy érezted magad a líceumban?

– Szerettem az ott eltöltött éveket. Meg kellett szoknom a kollégiumi létet, azt, hogy csak időnként mehettünk haza. Emellett ott már magyar nyelven folyt az oktatás, ám nem esett nehezemre az átállás.

 

– Egyházi intézménybe jártál. Vallásos család vagytok?

– Igen. Valamennyien a verbőci görögkatolikus templomba járunk. Amikor helyben lakó pap volt nálunk, aki hitoktatott, akkor hittanra is jártam. Most pedig egyházi kollégiumban lakom.

 

– Mikor határoztad el, hogy az érettségit követően továbbtanulsz? Milyen irányban folytatod az utad?

– Nem kapkodtam el a döntést. Igazából egyik tantárgyból sem voltam kiemelkedő tanuló, nehéz volt választanom. Végül az utolsó félévben szántam el magam arra, hogy jelentkezem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola számvitel és adóügy szakjára. Sikerült a felvételim, s szeptember óta Beregszászban tanulok. Heten vagyunk a csoportban.

– Eddig hogy megy a tanulás?

– Dolgozatot még nem írtunk, vizsgánk sem volt még, ám izgulok, hogy tudok-e majd teljesíteni.

 

– Hol laksz?

– Az ismerőseim ajánlották nekem az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumot, ahová felvettek. A kollégista lányok többségét már korábban is ismertem. Családias hangulatban élünk. Több a szabadságom is, mint a líceumban, illetve más szabályokat kell betartani.

 

– A líceumban viszont nem kellett törnöd a fejed az étkezésen.

– A főzést is megoldjuk. Gyakran a barátommal találjuk ki, hogy mit készítsünk.

– Mi lesz négy év múlva, ha kézbe veszed a diplomát?

– Még nem tudom. Szeretnék itthon maradni és Kárpátalján munkát vállalni.

 

– Nálatok még sohasem került szóba, hogy valamelyik családtag külföldön dolgozzon?

– Korábban nem volt rá szüksége a családnak, ám édesapám mostanában szóba hozta, hogy megpróbál külföldön elhelyezkedni. Szeretnénk kibővíteni a konyhát otthon, ugyanis édesanyám süteményt, tortát szokott sütni a család és az ismerősök részére, s kinőtte a konyhát. Az építkezéshez azonban nem elég az a pénz, amit itthon megkeresnek a szüleim.

Nemrég a nagymamám is elutazott Ausztriába munkavállalás céljából.

 

– Az is felmerült, hogy az egész család elköltözik?

– Nem, erre nem gondoltunk. Félünk ugyan a jövőtől, mégis itt szeretnénk élni Kárpátalján.

 

– Sok erőt és Isten áldását kívánom az előtted álló út teljesítéséhez!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma