Nagycsaládok Kárpátalján: a Csernáti család

Fiú lesz vagy lány? – Hányszor meg hányszor hallhattuk már ezt a kérdést, melyet a családtagok, barátok előszeretettel tesznek fel a gyermekáldás előtt álló házaspároknak. Manapság már a korszerű szülészeti ultrahangvizsgálatok hamar fényt deríthetnek a pocakban lakó nemére. Vannak, akik alig várják, hogy kiderüljön az igazság, míg mások úgy döntenek, hogy ráérnek a szülés után megtudni, hogy „mit hozott a gólya”.

Azért legbelül mindenkinek van egy álma: az apukák többnyire kisfiút szeretnének, az anyukák meg egy szép kislányban reménykednek, miközben azt mondogatják, hogy „mindegy, csak egészséges legyen”.

Nem véletlen az apák fiú utód utáni vágya, hiszen évszázadokon át az elsőszülött fiúra épült a család fenntartása és az öröklési rend. Elsőszülött fiúnak lenni nagy tiszteletet jelentett: ő volt az a családtag, aki az édesapa után a felelősséget hordozta, ő örökölte a birtokot (uralkodók esetében a trónt) és vitte tovább a család nevét és rangját.

A Makkosjánosiban élő Csernáti Attila mindig is vágyott egy kisfiúra, s álma 21 év házasság és két lánygyermek után tavaly teljesült.

Ismerjük meg családja történetét!

 

– Honnan származnak?

Erika: – A Beregszászi járásban, Mezőgecsén születtem. Nagycsaládban nőttem fel, öten voltunk testvérek, valamennyien lányok. Az első négy osztályt a szülőfalumban végeztem el, majd Tiszacsomán folytattam a tanulmányaimat. Aztán a Beregszászi 18. Számú Ruhaipari Szakközépiskolában tanultam tovább szabás-varrás szakon.

Attila: – Én Jánosiban nőttem fel a két fiútestvéremmel együtt. Az itteni magyar iskolában tanultam, majd az érettségit követően a hadkiegészítő parancsnokság elküldött három hónapra Ilosvára, ahol gépjárművezetői jogosítványt szereztem. Aztán teljesítettem a kétéves sorkötelességet: Moszkva, Gorkij (ma Nyizsnyij Novgorod – a szerk.), Kazahsztán területén szolgáltam.

 

– Mikor találkoztak egymással?

Attila: – A nagynéném, édesanyám testvére Mezőgecsében élt a lányával, három háznyira lakik Erika szüleitől. Amikor leszereltem, hozzáköltöztem egy időre, hogy ne legyen egyedül. Akkoriban halt meg a férje. Erika jó barátnője volt a nagynéném lányának, sokat jött hozzá, így én is gyakran találkoztam vele. Aztán udvarolni kezdtem neki.

 

– Meddig tartott ez az időszak?

Attila: – Két évig udvaroltam Erikának.

 

– Mikor házasodtak össze és hol telepedtek le?

Erika: – 1993-ban kötöttünk házasságot. Nálunk, Mezőgecsében akkor még három lánytestvérem otthon volt, nem fértünk volna el. A legkisebb testvérem még csak hároméves volt.

Attila: – Az én szülői házam viszont akkoriban már üresen állt Jánosiban, ideköltöztünk, s már 22 éve itt élünk.

Erika: – Azóta már nagyon megszerettem Jánosit, nem tudom elképzelni, hogy máshol éljünk.

 

– Hány gyermeket terveztek?

Erika: – Két gyermeket szerettem volna. Attila nagyon vágyott egy kisfiúra, de lányaink születtek: 1993 őszén jött a világra Renáta lányunk, 1999-ben követte őt Gabriella.

Attila: – Nagyon szerettem volna egy kisfiút, hogy valaki továbbvigye a családunk nevét. Az egyik bátyám fiatalon meghalt, nem volt gyermeke, a másik testvérem pedig Harkivban él, de semmit sem tudunk róla.

Erika: – Akkoriban, amikor Renátát vártuk, még nem használtak a beregszászi szülészeten ultrahangot, csak a születés után derült ki, hogy kislányunk van. Gabinál már az állapotosság alatt is tudtam, hogy milyen nemű lesz a baba, de nem mondtam meg Attilának, hogy ne keseredjen el előre.

 

– A két lány aztán szépen növekedett. Mivel foglalkoztak az évek során a szülők?

Attila: – Sok éven át a Beregszászi Kereskedelmi Vállalat (előbb Hortorg, majd Berker – a szerk.) sofőrje voltam, mi hordtuk szét a járásban az óvodákba, boltokba az élelmiszert. Aztán jött a rendszerváltás, amikor nagyon nehéz volt munkát találni. Először egy benzinkúton dolgoztam, majd Magyarországon vállaltam alkalmi munkát. Addig Erika egyedül nevelte itthon Renátát.

Miután hazajöttem, egy pékségben helyezkedtem el, majd saját vállalkozásba kezdtem: a beregszászi piacon árultam kerékpárokat, alkatrészeket. Egy idő után azonban nem érte meg a kereskedés, ezért más munka után néztem. A Beregszászban működő Sheriff Őrző-Védő Kft.-nél helyezkedtem el őrként, különböző rendezvények – koncertek, fesztiválok – biztonságos lebonyolításáért felelünk.

Erika: – Én Renivel sokáig itthon voltam, majd Gabi születése után itt helyben, Jánosiban vállaltam munkát: levélkézbesítő voltam a postán. Az eredeti szakmámat nem gyakoroltam, ugyanis nem szerettem a szabás-varrást, a hosszú egy helyben ülést. Kilenc évig dolgoztam a postán, majd a beregszászi Newco gyárban helyezkedtem el, ahol személygépkocsikhoz készítettünk kábelkötegeket. A harmadik gyermekünk születése előtt hagytam ott abba a munkát.

 

– A harmadik gyermek tervezett volt?

Erika: – Nem, váratlanul ért bennünket a jövetele. Már nem számítottunk rá, hogy gyermekünk lesz.

 

– Mit szólt a gyermekáldáshoz a család és a környezet?

Erika: – Reni nagyon örült a hírnek, Gabi viszont – aki sokáig a kicsi volt nálunk – nem rajongott az új családtag érkezéséért. Mára persze már nagyon megszerette a kistestvérét.

Én sem örültem felhőtlenül a gyermekáldásnak. Már megszoktam a munkát, azt, hogy eljárok itthonról. Emellett szégyelltem a faluban, hogy 39 évesen, két nagylány mellett ismét gyermeket várok. A szüleink és a család hála Istennek jól fogadta az új gyermek érkezését.

Attila: – Ezúttal biztos voltam benne, hogy fiú lesz. Aztán Ungváron az ultrahangos vizsgálaton meg is erősítették a megérzésemet.

 

– Mikor született meg a kisfiuk?

Attila: – 2014-ben jött a világra Csabika. A nevét egyébként már 20 évvel ezelőtt kiválasztottuk.

 

– Milyen gyermek?

Erika: – Korán kelő kisfiú, képes reggel négy órakor felébredni. Jó étvágyú kisbaba. Gabi nagyon sokat segít a gondozásában: eteti, pelenkázza. Csabika igényli, hogy valaki mindig vele legyen.

 

– A lányok mivel foglalkoznak?

Erika: – Mindkét lányunkat a jánosi magyar tannyelvű iskolába írattuk be. Gabi most tizedik osztályos, szakácsnak készül. Renáta már leérettségizett, majd kitanulta a fodrászmesterséget. Most a Newco gyárban dolgozik, s csak szabadidejében fodrászkodik.

– Mennyi ideje van a családnak a pihenésre?

Attila: – Nincs sok. A munkahely mellett kertünk van, jószágot tartunk, ezzel egészítjük ki a keresetünket.

 

– Sokkal nehezebb három gyermekkel?

Attila: – A gazdasági válság és a háborús helyzet miatt nehéz. Mindennek felment az ára, a fizetésünk nagyon keveset ér. Hiába van három gyermekünk, jogilag már nem számítunk nagycsaládnak, mert Renáta nagykorú, így nem vehetjük igénybe a nagycsaládosoknak járó kedvezményt. Igyekszünk spórolni, odafigyelünk a fűtésre, energiatakarékos égőket használunk. Nem a gyerekek miatt nehezebb az életünk. Örülünk, hogy ők vannak. Sokszor mondják azt is, hogy büszkébben tologatom a babakocsiban Csabikát, mint egy fiatal apuka.

 

– Kívánom, hogy mindig ilyen büszkeség töltse el! Isten áldja meg a családjukat!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma