Nagycsaládok Kárpátalján: a Gáti család
Megszokott dolog Kárpátalján, hogy a családfők Magyarországon, Oroszországban, Csehországban és más külföldi országban vállalnak munkát – sokszor hónapokig nem látva a szeretteiket –, hogy biztosítani tudják családjuk megélhetését.
Megszokott, de nem megszokható. Sokat tudna erről mesélni Gáti Béla (akit mindenki csak Öcsiként ismer) és felesége, Viki, akik házasságuk tizenöt évének a felét úgy élték meg, hogy a férj Magyarországon vállalt munkát, míg a feleség itthon, Nagybégányban nevelte három gyermeküket.
Velük beszélgettem.
– Hogyan ismerkedtetek meg?
Öcsi: Mindketten Beregszászban tanultunk. Én zápszonyi származású vagyok, a beregszászi 11. számú szakiskolába jártam gépész szakra. Viki is Beregszászban tanult fodrásznőnek. Gyakran együtt utaztunk haza a vonaton. Akkoriban kezdtünk együtt járni.
Viki: Három évig udvarolt a párom, 1998-ban házasodtunk össze.
Hagyományos családi életet kezdtünk: a szüleimhez költöztünk, s azóta is velük élünk egy udvaron. A következő évben megszületett első gyermekünk, Martin.
– Hogyan éltetek akkoriban?
Viki: Nem volt könnyű az az időszak. Itt, Kárpátalján nem lehetett munkához jutni, Öcsi kénytelen volt Magyarországon munkát vállalni. Még csak három hónapja voltunk házasok, amikor először elutazott itthonról.
Akkoriban egyedül édesanyám segítségére számíthattam, mert egy ideig még édesapám is elment a férjemmel Magyarországra. Öcsivel telefonon tartottuk a kapcsolatot, vagy ha találtam valakit, aki Budapestre utazott, akkor levelet és csomagot küldtem neki.
Öcsi: A testvérem férje akkoriban már Budapesten dolgozott, ő segített nekem munkahelyet keresni. Építkezésen vállaltam munkát. Általában egy hónapig voltam távol a családtól, aztán egy hetet itthon tölthettem.
– Közben még egy gyermeketek született.
– Hogyan fogadtátok a hírt?
Viki: Templomba járó emberek vagyunk, s bár nem terveztünk újabb gyermeket, természetes volt, hogy vállaljuk őt. A család és a fiúk is örömmel fogadták a gyermekáldást. 2010 novemberében Beregszászban született meg a kislányunk, Viktória.
– Így váltatok nagycsaláddá…
Viki: Egyikünk sem származik nagycsaládból, mindkettőnknek egy-egy testvére van. Szerencsére, amikor megszületett Viktória, Öcsi itthon vállalt munkát. Így ezúttal együtt éltük át a csecsemőkor örömeit és nehézségeit. A két fiúnkkal egyedül voltam, amikor betegek voltak, vagy jött a foguk, vagy szobatisztaságra kellett szoktatni őket.
Viktória egyébként nagyon apás, mindig megvárja, hogy Öcsi hazajöjjön, és attól kezdve kiharcolja, hogy az apja csak vele foglalkozzon. A fiúk pedig nem féltékenyek rá, bár szoktak kötekedni Viktóriával, de ő még élvezi is, ha a fiúk kergetik vagy birkóznak vele.
– Hogyan telnek a mindennapjaitok?
Viki: A fiúk iskolába járnak: Martin a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban negyedikes, Norbi pedig itt tanul, Nagybégányban, a magyar tannyelvű általános iskolában most hatodik osztályos.
Öcsi sok munkát vállal, hogy el tudja tartani a családot. Hála Istennek, most már itthon, Kárpátalján is talál munkát, nem kell távol lennie tőlünk. Én most készülök visszamenni dolgozni az óvodába, ahová Viktóriát is viszem magammal.
– Szépen berendezett házban laktok. Minden Öcsi munkáját dicséri: a tapéta a falon, a csempe a padlón, a festés a konyhában.
Öcsi: Sajnos nincs annyi időm az itthoni dolgokkal foglalkozni, mint amennyit szeretnék. Jelenleg Ungváron dolgozom, egy hétemeletes bérház külső építési munkálatait vállaltam fel. Így sem sokat vagyok itthon, hiszen hajnalban indulok munkába, amikor a gyerekek még alszanak, s késő este van, mire hazaérek. Hétvégén pedig a saját házunkat igyekszem felújítani.
De azért mégiscsak a családommal vagyok, többet látom a gyermekeinket, és jobban ki tudom venni a részem a nevelésükben.
– Vállalnátok még gyermeket?
Viki: Tudatosan nem, de ha úgy alakulna, hogy állapotos lennék, akkor természetes lenne, hogy vállaljuk. Öcsi inkább benne lenne még egy gyermek vállalásában.
– Vannak terveitek?
Viki: Olyan terveink vannak, mint általában a hozzánk hasonló családoknak: felújítani a családi házat, biztosítani a gyermekeink megfelelő taníttatását. Nincsenek nagy vágyaink. A legfontosabb, hogy egészségben és szeretetben együtt legyen a családunk.
– Kívánom ehhez Isten áldását a családotoknak!